unnamed.jpg

A Honvéd-MFA-nál járt U15-ös csapatunk

 2024. január 25.
 1,905
U15(’09) 2.

U15(’09) 2. felkészülési mérkőzés - 2024.01.24. 16:00 óra
XIX.Temesvár u. 25/A, Magyar Futball Akadémia Sporttelep – műfüves nagypálya, 2x40 perc, 40 néző

Honvéd FC MFA – Budai FC 4-0 (0-0)

G: -
Magó – Schade, Csiszér, Gesler, Csalló – Kis, Vas, Takács – Sztrihó, Mayer, Horváth
Cs: Sigmond, Jókai, Pergel, Loboda, Néder, Muszka

Mérkőzéselemzés: Szerdán a Magyar Futball Akadémián a Honvéd korosztályos csapata fogadott minket idei második
edzőmérkőzésünkön.

Szervezett védekezéssel, remek hozzáállással 60 percig komolyabb helyzet nélkül tartottuk a nagy mezőnyfölényben focizó hazaiakat, és
ugyan kicsit bosszús, hogy az utolsó percekben kaptunk gólokat, de a hajrára elfáradtunk, így teljesen megérdemelt „kispesti” siker született.

Összegzés: A labda elleni játékunk tetszett, jól „dolgozott” együtt a társaság, több jó egyéni teljesítmény is született,
de természetesen azt is láttuk mely elemekben kell előre lépni a jövőben. Az ország egyik legjobb 2009-es csapata ellen minden srácnak nagy élmény volt játszani, köszönjük a lehetőséget, gratulálok mindkét csapatnak!

Nincs

KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS

KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS
BLSZ II. OSZTÁLY 2025/26
25. forduló: 2026.04.18 - szombat 14:00óra
Hazai csapat   Vendég csapat
Kelen SC II. vs. BUDAI FC
Eredményeink a Kelen SC II. ellen
Hazaiként: 1 nyert 1 döntetlen 1 vesztett
Vendégként: 1 nyert 0 döntetlen 1 vesztett

Aktuális tabella

BLSZ II. OSZTÁLY 2025/26
Hely   Csapat Mérk. P
1 MÉSZÖLY FOCISULI 23 53
2 II. KERÜLET UFC 23 53
3 SOROKSÁR SC II. 23 51
4 Rákosmente FC 23 50
5 UNIONE FC II. 23 43
6 Kelen SC II. 23 40
7 PESTSZENTIMREI SK 23 39
8 BEH-Szent István 23 35
9 Budatétény SE 23 29
10 TFSE II. - TENT BUDAPEST 22 28
11 TESTVÉRISÉG-ÚJPALOTA SE II. 23 26
12 MLTC 23 23
13 Nimród SE 23 20
14 AIRNERGY FC 23 20
15 BUDAI FC 23 11
16 BARÁTI BŐRLABDA FC 24 8
23. forduló erdeményei
Rákosmente FC  -  BUDAI FC3:0
PESTSZENTIMREI SK  -  Budatétény SE1:3
II. KERÜLET UFC  -  TFSE II. - TENT BUDAPEST4:2
BEH-Szent István  -  UNIONE FC II.1:2
BARÁTI BŐRLABDA FC  -  MÉSZÖLY FOCISULI0:12
SOROKSÁR SC II.  -  AIRNERGY FC8:1
Kelen SC II.  -  Nimród SE7:0
MLTC  -  TESTVÉRISÉG-ÚJPALOTA SE II.1:2

Facebook