IMG_5915.jpg

Csapataink eredményei – 2026. szeptember 14-től 20-ig:

 2026. szeptember 22.
 27
Felnőtt (’08) BLSZ KUPA 1. mérkőzés - 2026.09.15. 20:30 óra
Budapest, Szabadkikötő Sporttelep - műfüves nagypálya, 2x45 perc, 15 néző

GB Celtic FK - Budai FC 1-3 (0-0)

G: Nyerges, Kling, Balázs F.

Kezdő: Füzes - Dévai, Herczeg, Domonkos, Kiss - Katona, Trizna, Nyerges - Deák, Temkó, Balázs F.

Csere: Bánkuti, Kling, Sipkó, Vermes, Lukács, Borsányi

Mérkőzéselemzés: Első kupamérkőzésünkhöz a negyedosztályban szereplő, külföldi játékosokra építő GB Celtic FK otthonába látogattunk egy kedd esti mérkőzésre. Egy szép, füves pályán, villanyfényben léphettünk pályára, így minden adott volt egy jó mérkőzéshez.
Az első félidőben nehezen találtuk a fogást a hazaiakon, akik szervezetten, nagy intenzitással és jó mentalitással futballoztak. A 0–0-s félidőt követően azonban remekül jöttünk ki a második játékrészre. Magabiztosabbá vált a játékunk, és három gólt is sikerült szereznünk. A hazaiak a végsőkig küzdöttek, amit jól mutat, hogy a három kapott gól után sem adták fel, és a mérkőzés hajrájában nekik is sikerült betalálniuk.

Összegzés: A GB Celtic FK jelenlegi bajnoki osztálya csalóka képet mutat a csapat valódi erejéről. Jó
játékosokból álló, fizikálisan erős és megfelelő mentalitással rendelkező együttest ismertünk meg bennük, így egy kifejezetten jó és hasznos mérkőzést játszottunk.

Gratulálunk a csapatnak a győzelemhez és a továbbjutásért!


Felnőtt (-’09) BLSZ III. osztály, 4. forduló - 2026.09.20. 18:00 óra
Budapest, Panoráma Sportközpont - műfüves nagypálya, 2x45 perc, 15 néző

Egészség DSE - Budai FC 0-5 (0-1)

G: Nyerges, Kling, Balázs F.

Kezdő: Bánkuti - Domonkos, Herczeg, Vermes, Seres - Schuszter, Dévai, Földi - Deák, Nyerges, Balázs F.

Csere: Füzes, Pintér, Temkó, Jakab, Hegyes, Kiss

Mérkőzéselemzés: Következő mérkőzésünkön az Egészség DSE csapatához látogattunk egy vasárnap esti találkozóra.
Az első félidőben nem igazán játszottunk hatékonyan. A mezőnyjátékunk rendben volt, azonban a hazai védelem
ellen nehezen találtuk a megfelelő megoldásokat. Bár sikerült helyzeteket kialakítanunk, ezekből nem tudtunk igazán
veszélyes szituációkat teremteni. A félidő vége felé aztán Balázs F. egy remek kiugratást követően megszerezte a
vezetést csapatunknak. A második játékrészben már teljesen felénk billent a mérkőzés. Nagyon jól jöttünk ki a szünetből, folyamatosan nyomás alatt tartottuk a hazaiakat, és az 57., majd az 59. percben újabb két gólt szerezve 3–0-ra növeltük az előnyünket. A cseréink is remekül szálltak be a mérkőzésbe, lendületet adtak a csapatnak, és további két találattal sikerült beállítanunk a végeredményt.

Összegzés: Egy nehezen induló vasárnap esti mérkőzést sikerült a végére magabiztosan lezárnunk. Gratulálok a csapatnak.


U19(’08-09) MLSZ Kiemelt bajnokság 3.forduló - 2026.09.19. 13:00 óra
Zalaegerszeg, Október 6. tér 16., ZTE Aréna, füves pálya, 2x45 perc, 110 néző

ZTE FC – Budai FC 0-2 (0-1)

G: Buzgó, Nasir

Rusznák – Takács, Ecseri, Nagy, Tomosi, Bagi – Jobbágy, Nasir, Horváth – Buzgó, Atik

Cs: Magó, Gesler, Kis, Hegyesi, Kling, Chon, Bencsik

Mérkőzéselemzés: A 3. fordulóban hosszú út várt ránk, hiszen Zalaegerszegre látogattunk, ahol egy fizikálisan erős, technikailag képzett, nagyrészt idősebb játékosokból álló csapattal találkoztunk.
Az első percek nem indultak jól, de rendeztük a sorokat, és ezúttal is jól jöttünk ki az első negyedórából: egy hátulról induló, nagyszerű támadás végén lőtt nagyon nagy gólt Nasir Aziz, mellyel korán előnybe kerültünk. Ezt követően ugyan a hazaiaknál volt többet a labda, de labdával és labda ellen is jól játszottunk. Gólszerzési esély volt itt is-ott is, hiába, az eredmény már nem változott a szünetig. Tudtunk, hogy nehéz második játékrész vár ránk, a hazaiak fokozták a nyomást az egyenlítés érdekében, voltak kellemetlen pillanatok a kapunk elött, ám a védelmünk és Rusznák Bence is jól dolgozott. A hajrához érkezve egy mintaszerű kontrát vezettünk: Bagi remek labdaszerzése, majd kiugratása után Buzgó Dani kíméletlen volt ziccerben, megduplázva ezzel előnyünket. A ZTE továbbra is támadásban maradt, egészen az utolsó másodpercekig fókuszálni kellett, de a srácok önfeláldozóan dolgoztak egymásért, ennek eredménye pedig egy bravúros, 2-0-s siker lett.

Összegzés: Nagyon nehéz mérkőzésen, sok jó játékosból álló ZTE ellen értünk el remek eredményt. A csapat ismét megmutatta, hogy hatalmas energiákat képes mozgósítani, és az edzéseken, valamint a mérkőzéseken mutatott hozzáállásunknak és mentalitásunknak ezúttal is fontos szerepe volt a sikerben, ezt Fortuna is meghálálta. A második félidei teljesítményünkkel kapcsolatban van hiányérzetem – elemezzük, és dolgozunk a hibák javításán.


U17(’10) MLSZ Regionális Kiemelt Nyugati csoport 4. forduló - 2026.09.20. 09:00 óra
Budapest, Pokorny József Sportközpont, műfüves nagypálya, 10+1 fő, 2x45 perc, 75 néző

Budai FC - Kelen SC 6-1 (1-0)

G: Szűcs (3), Magyari, Sükösd, Szél.

Bugya B., - Mezey F., Völgyi M., Csuri K., Makkai Z.,- Molnár B., Módos Zs., Szűcs L., Magyari M., - Sükösd S., Kraicsovits B.

Cs: Veres Á., Szél M., Szabó I., Varga B., Kelemen Zs., Csuhai D., Tóvári M.

Mérkőzéselemzés: A negyedik bajnoki mérkőzésünket hazai pályán játszottunk, a Kelen SC csapata ellen. Az első félidőben gyorsan kirajzolódott, hogy milyen mérkőzés lesz. Ellenfelünk saját térfelére visszahúzódott, nekünk pedig ehhez kell alkalmazkodni. Sokszor jól jutottunk be a sorok közé, de a támadóharmadban hiányzott az egyéni minőség. Az utolsó percben egy gyors kontrát vezettünk, amit Szűcs Levi zárt le egy góllal. A második félidőben sem változott a játék képe, nálunk volt a labda, át kellett törni a vendégek védekezését. Egy veszélyes szituációban, Bugya Bobi bravúrt mutatott be, és ezt követően tudtuk megduplázni az előnyünket. Az utolsó 30-35 percben, sikerült még négy gólt szerezni, amivel lezártuk a három pont sorsát.

Összességében egy közepes meccset tudhatunk magunk mögött, ennél tudunk jobb minőségben focizni, de végig
kontroll alatt tartottuk a meccset, és kiválóan kezdtük a bajnokságot. Gratulálok a csapatnak!


U16(’11) MLSZ Regionális Kiemelt Nyugati csoport – 4. Bajnoki mérkőzés – 2026.09.20. 11:00
Budapest, Pokorny József Sport- és Szabadidőközpont - műfüves nagypálya, 2x45 perc, 70 néző

Budai FC – Budaörs 3-1 (0-1)
G: Siristye 3

Csizmadia – Huszár M., Huszár F, Tóth B., Mathiez – Gémesi, Szalaváry, Borsos, Szénási – Németh, Babics

Cs.: Tóth Sz., Gross, Siristye, Pikáli, Bukvai, Reviczky-Balogh

Mérkőzéselemzés: A bajnokság negyedik fordulójában budai rangadó keretein belül fogadtuk a Budaörs csapatát, akikkel a nyáron egy felkészülési mérkőzésen izgalmas 4:4-et játszottunk.

Nagy irammal kezdődött a mérkőzés, ahol elég nagy adok-kapok alakult ki. A vendégcsapat agresszívan és párharcerősen játszott amitől egy kicsit pánikszerűen játszottunk. Védekezésünket az ellenfél térfelén megkezdtük, de sokszor nem volt meg kellő intenzitás és könnyedén megtalálták az üres embereket. Támadásépítéseink a megbeszéltek szerint alakultak, több ziccerhelyzetet sikerült teremtenünk, de egyet sem sikerült értékesítnünk, ahogy pedig ez ilyenkor lenni szokott az vendégek az első alkalommal, ahogy átlépték a térfelet vezetést szereztek a 28. percben. A második félidőre sokkal szervezettebb volt a csapat és a védekezésünk is kontrollált volt. Támadásban pedig továbbra is veszélyesek tudtunk maradni. Siristye Tomi először egy szép egyéni akció végén tekert védhetetlenül a hosszú sarokba 16 méterről, majd egy szöglet után fejelt a vendégek kapujába és 15 perccel a beállása után egy kiugratás után cselezte ki a kapust és mesterhármassal állította be a 3:1-es végeredményt.

Összegzés: Azt gondolom, hogy a csapat hétről-hétre bizonyítja hogy a játéktudása megvan és bármelyik csapattal feltudja venni a versenyt ebben az osztályban. Amit hiányolok a fiúkból és az első félidőben ez tökéletesen megmutatkozott, hogy határozottságban és keménységben sokkal többet kell kihoznunk magunkból, mert amíg velünk nem bánnak „kesztyűs kézzel”, addig mi óvatoskodunk az ellenfeleinkkel szemben és folyamatosan veszítjük a támadó párharcokat amikor gólhelyzetekre lenne esélyünk. A félidőben a csapat tudtára kellett juttatnom hogy itt nem adnak ingyen pontokat és megkell szenvednünk minden egyes pontért és ki kell lépni a komfortzónából, hogy eredményt tudjunk elérni. Az üzenet célba ért, mert megfordítottuk a mérkőzést és látványosan más színvonalat képviseltünk a második félidőbe, amihez gratulálok a csapatnak, megérdemelt győzelmet arattunk!


U15(’12) 6. felkészülési mérkőzés - 2026.09.15. 17:30 óra
Vasas Sportközpont (1139. Fáy u. 58.) műfüves nagypálya, 7x2 m-es kapuk, 1+10 fő; 2x40 perc, 100 néző

Vasas Kubala Akadémia U14 - Budai FC 3-3 (0-1)

G: Kovács (2) Réder

Erős Á.- Záboji V. Nagy-Zsoldos M. Réder B. Nagyidai M. - Bán M. Vas Á. Lovas L. – Kovács B. Bényi A. Kocsisevity J.
Cs: Tóth K. Ökrös O. Jeck Á. Sámi Zs. /U14/ Szántó-Sárga N.

A Vasas Kubala Labdarúgó Akadémia meghívásának eleget téve játszottunk hétközi edzőmérkőzést az 1 évvel fiatalabb U14-es korosztályuk ellen. Ők az ország legmagasabb szintjén versenyeznek a kiemelt bajnokságban, így egy nagyon szép feladat előtt állt a csapat.
A hétvégéhez hasonlóan ezúttal is nagyon szervezetten és fegyelmezetten futballoztunk. Védekezésben folyamatosan kisegítettük egymást, ennek köszönhetően az ellenfélnek két átlövésen kívül nem igazán sikerült komoly lehetőséget kialakítania. A megszerzett labdákból ugyanakkor többször is sikerült veszélyes támadásokat vezetnünk, amelyek egyikének végén megszereztük a vezetést.
A második félidőben is ugyanazzal a szervezettséggel és koncentrációval folytattuk a játékot. Labdaszerzéseink után több alkalommal is sikerült komoly helyzeteket kialakítanunk, és egy szépen felépített támadás végén tovább növeltük az előnyünket. Ezt követően egy szöglet után újabb gólt szereztünk, így háromgólos előnyre tettünk szert. A mérkőzés utolsó szakaszában azonban egyre nagyobb nyomást helyezett ránk ellenfelünk. Előbb sikerült szépíteniük, majd rövid időn belül újabb gólt szereztek, végül pedig a lefújás pillanatában az egyenlítés is összejött nekik.
Összességében nagyon értékes tapasztalatot szereztünk. A mérkőzés kiváló lehetőséget adott a gyerekeknek arra, hogy megtapasztalják, milyen egy akadémiai csapat ellen futballozni, milyen mentalitásra van szükség ezen a szinten, és azt is, hogy mennyivel gyorsabban kell meghozni a döntéseket. A találkozó egyértelműen megmutatta, hogy szervezett és fegyelmezett játékkal egy erős ellenféllel szemben is fel tudjuk venni a versenyt. Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy egy mérkőzést 90 százalékban jól lejátszani nem elég: a végjátékban is ugyanilyen koncentráltan és fegyelmezetten kell futballoznunk. A háromgólos előny megszerzése mindenképpen dicséretre méltó, annak elvesztése viszont fontos tanulság számunkra. Mindezek ellenére egy nagyon szép és értékes eredményt értünk el egy akadémiai csapat ellen, még akkor is, ha ezúttal egy évvel fiatalabb ellenféllel találkoztunk. Gratulálok az egész csapatnak!


U15 (’12) MLSZ Regionális Kiemelt Bajnokság Nyugati csoport 4. forduló - 2026.09.20. 11:00 óra
Puskin úti Sporttelep (7400 Kaposvár, Puskin u. 24.) - műfüves nagypálya, 2x40 perc, 100 néző

Kaposvári BFLA - Budai FC 2-2 (0-1)
G: Bényi, Kovács

Tóth K.- Nagyidai M. Nagy-Zsoldos M. Szohár G. /U14/ Záboji V. - Lovas L. Bényi A. Vas Á. –
Réder B. Nádasdi D. /U14/ Kovács B.

Cs: Erős Á. Szántó-Sárga N. Jeck Á. Sámi Zs. /U14/

A 4. fordulóban a Kaposvári Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia otthonába látogattunk. Már a mérkőzés előtt tudtuk, hogy nem vár ránk könnyű feladat, hiszen rengeteg hiányzóval vágtunk neki a találkozónak, ráadásul egy fizikálisan nagyon erős ellenféllel kellett szembenéznünk. Ennek megfelelően rengeteg párharcot kellett megvívnunk, ami komoly energiákat emésztett fel.
Az első 20 percben nagy nyomás alá helyezett minket a hazai csapat, teljesen beszorítottak bennünket, és nehezen tudtunk kibontakozni. Ezt az időszakot azonban sikerült kapott gól nélkül átvészelnünk, majd egy szögletet követően megszereztük a vezetést. A gól után fokozatosan felbátorodtunk, egyre bátrabban kezdtünk futballozni, és ennek köszönhetően a helyzeteink is megérkeztek. A szünetre így egygólos előnnyel vonulhattunk.
A második félidőt sajnos nem kezdtük jól. Egy oldalról belőtt labdát követően az ellenfél kiegyenlített, majd nem sokkal később egy beadás után a rólunk lepattanó fejes éppen egy kaposvári játékos elé került, aki megszerezte csapatának a vezetést. Ezt követően volt néhány nehéz pillanatunk, de kapusunk remek teljesítményének is köszönhetően meccsben tudtunk maradni. A folytatásban nagy csata alakult ki, elsősorban a mezőnyben, rengeteg párharccal. Ahogy telt az idő, sikerült fokozni a tempót, egyre több helyzetet alakítottunk ki, és végül egy távoli lövést követően sikerült kiegyenlítenünk.
Összegzés: Összességében egy nagyon fejlesztő mérkőzésen vagyunk túl.A mérkőzés elején komoly nyomás alatt kellett helytállnunk, ezt azonban sikerült átvészelnünk, majd fokozatosan egyre bátrabban és magabiztosabban futballoztunk. A második félidőben ugyan volt egy nehezebb időszakunk, amikor az ellenfél megfordította a mérkőzést, de a csapat tartását mutatja, hogy ekkor sem adtuk fel. Nagyon fontos volt, hogy a nehéz pillanatokban is meccsben tudtunk maradni, majd a mérkőzés hajrájában sikerült fokozni a tempót és megérdemelten egyenlítettünk.
Különösen értékes, hogy rengeteg hiányzóval, egy fizikálisan nagyon erős ellenfél otthonában tudtunk végig küzdeni és pontot szerezni. A mérkőzés jól megmutatta, hogy megfelelő mentalitással, egymást segítve és a nehéz pillanatokon átlendülve is képesek vagyunk eredményesen futballozni. Gratulálok az egész csapatnak a hozzáállásért és a küzdésért!


U14(’12) 4. felkészülési mérkőzés - 2026.09.15. 17:30 óra
Vasas Sportközpont (1139. Fáy u. 58.) műfüves nagypálya, 7x2 m-es kapuk, 1+10 fő; 2x40 perc, 100 néző

Vasas Kubala Akadémia U13 - Budai FC 10-4 (1-1)

G: Hammerle B., Solti Á., Nádasdi D., Nemes A.

Kezdő: Bencz-Gehér Csaba- Földi Móric, Szarka Maxim, Orosz Kristóf, Sámi Zsigmond-
Minárik László, Hollik István, Tarcsafalvi Marcell- Nádasdi Dávid, Solti Ádám,
Hammerle Benjámin

Cserék .: Bobály Szabolcs, Nagymáté Zsigmond, Nemes Attila, Dóczy Alex, Viszt Zente,
Greschik Miklós

Mérkőzéselemzés: A mérkőzés nagy részében védekezésre kényszerültünk, ennek ellenére egészen a
60. percig 2–1-re vezettünk, ami jól mutatja a csapat fegyelmezettségét és
hozzáállását. A srácok végig nagy koncentrációval és egymásért küzdve futballoztak. Szinte minden veszélyes helyzetnél volt egy blokkoló láb, egy önfeláldozó mentés vagy egy olyan egyéni megmozdulás, amellyel sikerült megakadályoznunk az ellenfelet a gólszerzésben.

Összességében nagyon hasznos mérkőzés volt számunkra. A játékosok
testközelből tapasztalhatták meg, milyen intenzitást, tempót és koncentrációt igényel
az akadémiai szint. Ezekből a mérkőzésekből tudunk a legtöbbet tanulni, és fontos
tapasztalatokat szerezni a további fejlődéshez.


U14(’12) MLSZ U14 Regionális Alap Bajnokság Nyugati csoport, 4. forduló 2026.09.19 10:00 óra
Vasas Pasaréti Úti sportelep-műfüves nagypálya, 2x40 perc, 50 néző

Gerrzo KFT – Budai FC 1:1 (0:0)

G.: Nemes Attila

Kezdő: Bencz-Gehér Csaba – Nagymáté Zsigmond, Orosz Kristóf, Sámi Zsigmond, Szarka Maxim – Minárik László, Nemes Attila, Tarcsafalvi Marcell – Hollik István, Földi Móric, Solti Ádám

Cserék: Dóczy Alex, Bobály Szabolcs, Greschik Miklós, Kulcsár Dominik

Mérkőzéselemzés : A 3. fordulóban a listavezető Gerrzo vendégeként léptünk pályára.
Tengelyben szűken és fegyelmezetten védekeztünk, a széleken azonban néhány alkalommal meg tudtak bontani minket. Az egy kapott gólt leszámítva azonban mindig volt valaki, aki kisegítette a társát, így összességében jól működött a védekezésünk.
Támadásban is akadtak szép akcióink, különösen akkor tudtunk veszélyesek lenni, amikor gyorsan, 1-2 érintővel építkeztünk. Ezekben a szituációkban többször is sikerült megbontanunk az ellenfél védelmét.

Összességében: a döntetlen reális eredménynek mondható. A sok hiányzó ellenére a srácok jelesre vizsgáztak küzdeni tudásból, hozzáállásból és csapategységből.


U13 (’14/’15) MLSZ Regionális bajnokság Közép B. csoport, 3. forduló - 2026.09.20. 11:00 óra
Szentendre, Dunakanyar SE Sporttelep- műfüves ¾-ed pálya, 5x2 m-es kapuk, 8+1 fő, 4x20 perc, 33 néző

Dunakanyar - Budai FC 11-0 (0-0, 5-0, 3-0, 3-0)
G.: -

Kezdő: Bencz-Gehér A. – Mihálka B., Sipos-Cserjési A., Szesztai Á., Seregi B., - Viszt Z., Mészáros E., Cser B., - Kontra B.
Cserék: Köck B. –Ballagi S., Nedelka-Nagy F., Pfeifer Á.

Mérkőzéselemzés: A bajnokság harmadik fordulójában a Dunakanyar csapatához látogattunk el.
Jól kezdtük a mérkőzést: az elejétől felpörögve és koncentráltan játszottunk. Az első néhány lehetőség is a mi oldalunkon alakult ki, ami külön öröm volt számomra. A második negyedben azonban sajnos kicsit szétestünk, a bekapott gólok pedig rossz hatással voltak a csapatra.

Labdával is volt elképzelésünk, tudatosan kerestük a hosszú indításokat. Ezek helyenként jól is működtek, amikor sikerült megszelídíteni a labdát, majd a földön folytatni a játékot. Továbbra is hiányoltam viszont a labda nélküli mozgást: a pályán még sokkal több opciót kell nyújtanunk egymásnak. Egyénileg is voltak szép megoldások, de ezekbe sokszor belebonyolódtunk, és az akcióknak nem volt igazán befejezésük vagy lezárásuk.

Labdaszerzésben az elején nagyon határozottan léptünk fel, később azonban többet engedtünk az ellenfélnek, és a pálya veszélyes részein távolabb helyezkedtünk egymástól. Emiatt az ellenfelünk könnyebben tudott áttörni a védelmi vonalainkon. A letámadásunk ugyanakkor egész jól működött: többször is sikerült megzavarnunk az ellenfél labdakihozatalát, és ezekből ellenakciókat is tudtunk vezetni.

Összességében volt különbség a két csapat között, de közel sem 11 gól. Nekünk is voltak lehetőségeink, és több gólt is szerezhettünk volna, de ez ma nem jött össze. Sok pozitívumot láttam a játékunkban, amelyek a fejlődésünket mutatják, és ezekre kell tovább építkeznünk a jövőben. Egyéni szinten is voltak szuper teljesítmények, amelyekből ugyancsak erőt meríthetünk.



U12 (’15) MLSZ Regionális U12 Közép B csoport 4. forduló - 2026.09.18 18.30 óra, Szentendre, Kőzúzó u.1. Dunakanyar SE Sporttelep - műfüves ¾ pálya, 5x2 m-es kapuk, 1+8 fő, 4x20 perc, 50 néző

A tornán résztvevő keret: Galla Ábel László, Püspöki András, Orlovits Ábel, Jason Zaengel William, Székely Bence Richárd, Bora Bende Barnabás, Kósa Zsombor Gábor, Stein Christian Joseph, Szabó András Márk, Szalai Boldizsár, Viszt Zétény, Börcsök Boldizsár, Szilágyi Márton

Dunakanyar SE – Budai FC 4-2 (0-0, 0-1, 2-1, 2-0)
G: Szilágyi Márton, Stein Chris

Mérkőzéselemzés: Harmadik mérkőzésünket játszottuk az U12-es regionális bajnokságban Szentendrén. A gyerekeken már a bemelegítés során érezhető volt, hogy hiányzik a fókusz. Minőségileg sajnos ez a meccs rosszul sikerült. A játékhelyzeteket nem ismertük fel az esetek többségében megfelelően, nem volt túl sok tudatosság a játékunkban, hogy mikor vagyunk létszámelőnybe és akkor mit kell csinálni, vagy mikor vagyunk létszámazonosságban és akkor mi a feladatunk. A döntéshozatalaink nagyon lassúak és pontatlanok voltak. A technikai kivitelezésbe rengeteg hiba csúszott, főleg az átadások minőségébe, hiszen nagyon sok pontatlan passzunk volt az egész mérkőzésen. Sokszor olyan társat nem vettünk észre, aki üresen volt és tudta volna folytatni a játékot, és helyette olyannak passzoltunk, aki mellett ott állt szorosan az ellenfél. A lövéseink nem voltak elég erősek és határozottak, a magas labdák levételével adódtak szintén problémák.

Összegzés: Bátorságban, agresszivitásban is hiányosságokat láttam. Keveset ütköztünk, nem mentünk bele kellő határozottsággal a párharcokba, rossz pozíciókat vettünk fel védekezésben és ezért le voltunk késve az ellenfél játékosairól. Összjáték szintjén is jobban teljesítettünk a múlt héten. Nem voltak megfelelőek az üres területekbe való elmozgások és kevés is volt belőlük. Labdakihozatalok nem mentek, lehet, hogy ezt a pálya mérete is befolyásolta. Támadásból védekezésbe és védekezésből való támadásba való átmentek nem voltak elég gyorsak és határozottak.
Főleg a határozottság és a bátorság, illetve a reakciógyorsaság hiányzott most a gyerekekből. Egy rosszabb napot fogtunk ki, de keményen fogunk dolgozni, hogy a következő meccsek minőségben jobban sikerüljenek.


U11(’16) MLSZ Országos Torna Közép csoport 2. forduló - 2026.09.19. 09:00 óra
Budapest, KISE Sporttelep, X. Gyakorló utca., füves pálya, 6+1 fő, 1x17 perc, 200 néző

A tornán résztvevő keret: Vértesy V., Schauer A., Szalai B., Kászli P., Rozgonyi Z., Csomay M., Kovács Z., Balla A., Vörösváry F., Máté B., Isépy B., Baksai M.

Tornaelemzés: U11-es csapatunk a KISE által szervezett országos kiemelt tornán vett részt. 6 egyesület korosztályos csapata szerepelt a tornán: Dorogi FC, KISE, REAC, ESMTK, VS Dunakeszi, és Budai FC.

Mérkőzések:
KISE – Budai FC 1-1
G: Szalai.

ESMTK – Budai FC 1-5
G: Rozgonyi (2), Balla, Máté, Isépy.

Dorogi FC – Budai FC 2-3
G: Kovács (2), Rozgonyi.

VS Dunakeszi – Budai FC 2-2
G: Szalai (2).

REAC SI SE – Budai FC 2-2
G: Szalai, Isépy.

A torna mérkőzései összesítve: Budai FC 5 2 3 - 13-8

Egy fejlesztő hatású napon vagyunk túl, jó mérkőzéseket játszottunk, jó ellenfelek ellen. A játék nagy részében még az egyéni játék dominál, kevesebb az összjáték, ami alapvetően pozitív dolog, de el kell kezdeni a gyerekeknek abban is gondolkodni, hogy vannak társak, akikkel egyszerűbb támadni, és védekezni is. Voltak kiemelkedő egyéni teljesítmények csapaton belül, aminek nagyon örülök.

Összességében formálódik a csapat, kezdjük megismerni egymást, és idő kell ahhoz, hogy összeszokjunk, de úgy érzem, hogy jó képességű gyerekek vannak a csapatban, akikkel lehet majd minőségben dolgozni. Gratulálok a csapatnak!

A tornán oklevelet kapott, Rozgonyi Zente, szép góljaiért, Gratulálunk!


U10 (’17/’18) MLSZ Országos U10 Közép 4. csoport - 2026.09.19. 11:45 óra
X. Gyakorló u. 25.- füves 35x55m pálya, 5x2 m-es kapuk, 6+1 fő, 5x17 perc, 64 néző

A tornán résztvevő keret: Bertényi BoldizsárFabók Márkó, Fekete Sebestyén, Földi Leó, Gerencsér Mór, Pánics Barni, Polgár Stefanos, Szőnyei Dániel, Totth Nimród


Tornaelemzés: Elérkezett a második Országos Torna a szezonban, amit ezúttal a KISE csapata rendezett.

Mérkőzések:
Budai FC – Dorogi FC 2-2
G.: Pánics B., Fabók M

Budai FC – REAC SI SE 1-1
G.: Totth N.

Budai FC – KISE 2-1
G.: Pánics B. (2)

Budai FC – ESMTK 2-1
G.: Pánics B., Bertényi B.

Budai FC – VS Dunakeszi 0-2
G.: -


A torna mérkőzései összesítve: Budai FC 5 2 2 1 7-7

A szezon második országos tornája az előző héthez képest egy kicsit más képet mutatott, de így is nagyon hasznosnak bizonyult a gyerekek fejlődése szempontjából.
Már az első mérkőzésen érezhető volt némi feszültség, mivel a srácok nem tudták gólra váltani a sok ügyesen kidolgozott helyzetet. Ez sajnos a teljesítményre is rányomta a bélyegét: a frusztráció kisebb dekoncentráltságot eredményezett, ami a második mérkőzésen is érződött a csapaton. Vannak ilyen mérkőzések a futballban, amikor szinte semmi nem akar összejönni az ellenfél kapuja előtt, és a sok helyzetből csak egy-egy gól születik. Ezt is meg kell tanulni kezelni, erre pedig ez a torna nagyon jó lehetőség volt.
Labdával a csapat tudatosabban játszott az előző héthez képest, de az összjáték terén még a fejlődés elején járunk. Örülök azonban, hogy a srácok már egyre többször gondolkodnak ebben. Az alapelveink betartása nagyon fontos része a játékunknak. Amikor ezeket a különböző játékfázisokban is következetesen alkalmazzuk, az ellenfeleink fölé tudunk kerekedni, és domináns játékot tudunk mutatni a pályán.
Tetszett a csapat agresszivitása a párharcokban, és az átmenetekben is látok előrelépést: sokkal gyorsabban tudtunk reagálni a labdabirtoklás-váltásokra. Emellett nagyon örülök, hogy ilyen magas intenzitással tudtunk letámadni, hiszen ezekből több helyzetet is sikerült kialakítanunk.

Összességében az eredmények abszolút nem tükrözik a torna során mutatott játék képét. Vannak olyan napok, amikor nehezebben érkeznek a gólok, és ezt is meg kell tanulni helyesen kezelni. Bár volt kapkodás a játékunkban, amikor nyugodtan tudtunk játszani, akkor szuper dolgokat láthattunk a srácoktól. Szép cselek, gólok és védekezésben mutatott jó hozzáállás jellemezte a csapatot ezen a tornán. Gratulálok mindenkinek!

Oklevélben részesült játékosunk: Szőnyei Dániel, kiváló teljesítményéért! Gratulálunk!

U9 (’18) MLSZ Országos U9 Közép 3.csoport, 2.forduló - 2026.09.19. 9:00 óra
KISE Gyakorló utcai Sporttelep.– 40x20m-es műfüves pályák, 3x2 m-es kapuk, 1+4 fő; 1x17 perc, 60 néző

A tornán résztvevő játékosok: Máhl Zente, Zseli Márk, Fejes Dániel, Tóth-Barnyi Benjámin, Varga Benedek, Balog Hunor, Vincze Noel, Takács Jónás

U9-es csapatunk második országos tornáján vett részt a KISE szervezésében, ahol a házigazdák mellett megmérkőztünk a Dunakeszi, Dorog, ESMTK és a REAC csapataival is.

Mérkőzések:
VS Dunakeszi – Budai FC 2-1
G: Tóth-Baranyi

KISE - Budai FC 8-0
G: -

Dorogi FC - Budai FC 7-2
G: Varga, Tóth-Baranyi

REAC SI SE - Budai FC 5-1
G: Varga

ESMTK - Budai FC 7-0
G: -

A torna mérkőzései összesítve: 5 - - 5 4-29


Az első mérkőzést a Dunakeszi csapata ellen játszottuk. A fiúk nagy figyelemmel és koncentrációval álltak bele a küzdelembe. Ennek jele, hogy viszonylag hamar meg is szereztük a vezetést egy szép támadás végén. A meccs végig kiélezett volt, ellenfelünk egyenlítése után sem estünk össze, hanem igyekeztünk támadni és gólt szerezni. Sajnos ez nekünk nem, csak ellenfelünknek sikerült pont a lefújás előtt így egy szoros vereséget szenvedtünk. Minden játéksora nagyon büszke vagyok, mert kiváló teljesítményt nyújtott. Fegyelmezetten, éretten és minden egyéni utasítást betartva játszottunk. Mindig így szeretném látni a gyerekeket, ezt el is mondtam nekik.
Sajnos a folytatás már nem alakult ilyen jól. Szétszórtan, fegyelmezetlenül játszottunk, nem tudtuk felvenni a ritmust az ellenfelekkel, melyeknek rendre nagy arányú vereség is lett a vége.
Nagyon fontos tanulság a gyerekeknek, hogy bár nagyon fontos, hogy hogyan kezdjük a tornákat, végig fent kell tartani a figyelmet és bármilyen kezdővel megyünk is fel, az egyéni feladatokat mindig meg kell próbálni elvégezni. Nincs ezen a szinten lehetőség arra, hogy ne támadjuk meg maximális erőbedobással a labdást, mert egyből büntetnek. Hosszú út elején vagyunk még, ahol van sok bíztató jel is, amikbe kapaszkodni kell, de észre kell venni mindenkinek a hiányosságokat is.

Összegzés: Összegezve az tudom elmondani, hogy ma is volt örömre okt adó meccs, még ha ezúttal nem is tudtuk azt megnyerni. Sokkal fontosabb, hogy a gyerekek egyénileg és csapatként maximálisan teljesítettek. Ha ezt tovább fent tudjuk tartani, akkor hamarosan látványos fejlődés vár ránk. Ellenfeleink előrébb tartanak nálunk, ez látszik mind az egyéni, mind pedig a csapat szintű aspektusokban. Nekünk folyamatosan dolgozni kell az eddigi lendülettel és minden tornán egy kicsit közelebb tudunk hozzájuk kerülni.

A tornán oklevelet kapott Máhl Zente remek védéseiért! Gratulálunk neki!


Hajrá Budai FC! Hajrá Tabán!
Nincs

KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS

KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS
U19 Országos Kiemelt
4. forduló: 2026.10.10 - szombat 11:00óra
Hazai csapat   Vendég csapat
BUDAI FC vs. ETO FC
Eredményeink a ETO FC ellen
Hazaiként: 0 nyert 0 döntetlen 0 vesztett
Vendégként: 0 nyert 0 döntetlen 0 vesztett

Facebook