Sérülés megelőzés, rehabilitáció
Egyesületünk nagy figyelmet fordít a korosztályos csapatokban sportoló gyerekek testi egészségének megőrzésére, illetve a sérülések utáni rehabilitáció sikeres megvalósítására. Mi hiszünk benne, hogy a fizikális teljesítmény tudatos, célok szerinti fejlesztésével képesek vagyunk a minimálisra csökkenteni a sérülések rizikó faktorát. A TAO keretein belül eszközfejlesztéseket hajtottunk végre annak érdekében, hogy az erőléti munkát változatossá, és magas szintűvé tudjuk tenni, mellyel megelőzhetjük a non-contakt sérülések kialakulását, megtörténését.
Eszközállományunk: Body Rope, TRX Rip, Mini Band, D-Bands, Fitball, Ellenállás ernyő, súlyzók, Pulzus kontroll, és GPS alapú mérés: POLAR TEAM PRO, Polar M400-as karórák, SMR hengerek és még sok más.
Sajnos, a sérülés vele járója a sportnak, mert egy balszerencsés pillanatban, bármennyire is figyelünk a kellő felkészítésre, megtörténhet a baj. Ilyenkor nem mindegy, hogy milyen lehetőségekkel rendelkezik valaki, illetve milyen rehabilitációs eszközei vannak a sérülés kezelésére, melyek nagymértékben csökkentik az edzésekből, versenyekből való kiesés idejét.
A hatékony segítségadás miatt, csapatunknak együttműködési megállapodása van egy a sportkórházban is praktizáló ortopéd-traumatológus szakorvossal:
dr Tátrai Miklós bemutatkozás
, továbbá, ha gondolod itt lehetne megemlítenünk a gyorsabb képalkotó vizsgálati időpontok érdekében kötött szerződésünket a Raditech kft-vel is ez után jöhetne a gépparkunk.
egy BTL-4000 Prémium Ultrahang, Laser, Elektroterápiás, és
egy BTL-6000 SWT Topline LÖKÉSHULLÁM terápiás gépet,
valamint MÁGNES TERÁPIÁS matracokat vásároltunk.
Ezen eszközökkel nagymértékben képesek vagyunk lecsökkenteni a felépülés időtartalmát, ami nagy segítség egy sportoló számára.
A sérülésből való felépülés után egyéni edzéseket biztosítunk rehabilitációs edzőnk segítségével a gyerekek számára, hogy a 100%-s edzésekre a szervezetüket felkészítsük, amivel a visszasérülés kockázatát minimalizáljuk. A protokoll mentén szervezett edzések után tesztelés következik, ha a tesztek után is minden rendben, akkor a játékos visszaállhat az edzésekbe.
Rehabilitáció edző:
Mallinger Sándor kiváló szakmai felkészültségével, valamint a rehabilitáció területén szerzett több éves tapasztalatával nyújt segítséget sportolóinknak a terhelések utáni regenerációban, illetve a sérülésekből való biztonságos visszatérésben.
Mallinger Sándor bemutatkozás
Ha segítségre van szükséged, hogy:
NE SÉRÜLJ MEG,
TERHELÉS UTÁN HAMARABB LEGYÉL ÚJRA KÉSZ A MUNKÁRA,
A SÉRÜLÉSBŐL BIZTONSÁGOSAN TÉRJ VISSZA,
akkor KERESD EDZŐINKET!
Mallinger Sándor: mallingersa@gmail.com
Kedd: Mallinger Sándor 15:30-18:00
Csütörtök: Mallinger Sándor 15:30-18:00
Péntek: Farkas Tekla, Mallinger Sándor 15:30-18:00
KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS
KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS
BLSZ II. OSZTÁLY 2025/26
25. forduló: 2026.04.18 - szombat 14:00óra
| Hazai csapat | Vendég csapat | |
|---|---|---|
Kelen SC II.
|
vs. |
BUDAI FC
|
Egymás elleni eredmények
| BLSZ II. OSZTÁLY 2025/26 10.forduló |
2025.10.18 17:00 |
2:3 |
| BLSZ II. osztály 2.csoport - 2023/2024 24.forduló |
2024.05.12 11:00 |
2:0 |
| BLSZ II. osztály 2.csoport - 2023/2024 11.forduló |
2023.11.11 16:00 |
2:5 |
| BLSZ II. osztály 2.csoport - 2022/2023 16.forduló |
2023.03.18 10:00 |
4:3 |
| BLSZ II. osztály 2.csoport - 2022/2023 3.forduló |
2022.09.18 17:00 |
0:0 |
Csapatunk a Kelen SC II. ellen
| Hazaiként: | 1 nyert mérkőzés | 1 döntetlen mérkőzés | 1 vesztett mérkőzés |
| Vendégként: | 1 nyert mérkőzés | 0 döntetlen mérkőzés | 1 vesztett mérkőzés |
Teljesítmény mutatók
FOLYAMATBAN... HAMAROSAN!
| Hazaiként: | 1 nyert | 1 döntetlen | 1 vesztett |
| Vendégként: | 1 nyert | 0 döntetlen | 1 vesztett |
Aktuális tabella
| Hely | Csapat | Mérk. | P | |
|---|---|---|---|---|
| 1 | ![]() | MÉSZÖLY FOCISULI | 23 | 53 |
| 2 | ![]() | II. KERÜLET UFC | 23 | 53 |
| 3 | ![]() | SOROKSÁR SC II. | 23 | 51 |
| 4 | ![]() | Rákosmente FC | 23 | 50 |
| 5 | ![]() | UNIONE FC II. | 23 | 43 |
| 6 | ![]() | Kelen SC II. | 23 | 40 |
| 7 | ![]() | PESTSZENTIMREI SK | 23 | 39 |
| 8 | ![]() | BEH-Szent István | 23 | 35 |
| 9 | ![]() | Budatétény SE | 23 | 29 |
| 10 | ![]() | TFSE II. - TENT BUDAPEST | 22 | 28 |
| 11 | ![]() | TESTVÉRISÉG-ÚJPALOTA SE II. | 23 | 26 |
| 12 | ![]() | MLTC | 23 | 23 |
| 13 | ![]() | Nimród SE | 23 | 20 |
| 14 | ![]() | AIRNERGY FC | 23 | 20 |
| 15 | ![]() | BUDAI FC | 23 | 11 |
| 16 | ![]() | BARÁTI BŐRLABDA FC | 24 | 8 |
| Rákosmente FC | - | 3:0 | |
| PESTSZENTIMREI SK | - | 1:3 | |
| II. KERÜLET UFC | - | 4:2 | |
| BEH-Szent István | - | 1:2 | |
| BARÁTI BŐRLABDA FC | - | 0:12 | |
| SOROKSÁR SC II. | - | 8:1 | |
| Kelen SC II. | - | 7:0 | |
| MLTC | - | 1:2 |
















