
Hidegkúti SC – Budai FC 2-0
FELNŐTT(’98-) BLSZ II.oszt. 2.csoport, 18. forduló – 2023.04.01. 13:00 óra
II. Szabadság út 51-57., Pokorny József Sporttelep - műfüves nagypálya, 2x45 perc, 30 néző
Hidegkúti SC – Budai FC 2-0 (0-0)
G: -
Nagy (7) – Németi (6), Mózes (7), Joó (7), Jakab (6) – Süle (5), Szoboszlai (5), Rojas-Azary (6) –
Tóth Má.(5), Kovács Má.(5), Brandner (5)
Cs: Sóvári, Hosny (5), Said (-),Hegyes (-), Mag (-)
Mérkőzéselemzés: A szombat ebédidőben indult a labda útjára a Pokorny Sporttelepen, ahol a Hidegkút ellen léptek
pályára fiaink, és szerettek volna javítani egy győzelemmel a bajnoki tabellán elfoglalt helyükön. Tisztában voltunk
vele, hogy a pénteki mérkőzés után, amit Nyíregyházán játszottak, nem lesz könnyű dolgunk, de hittünk a sikerben és
a győzelemben.
Az első pár perc „tapogatással” kezdődött, majd szinte egy varázsütésre a csapatok nyílt, támadó futballba kezdtek. Csapatom jól szövögette
a támadásokat, de sajnos a támadó zónában az utolsó átadásokba valahogy mindig egy kis hiba csúszott, ezért gólt nem sikerült szerezni. A
15. perctől némi fölénybe kerültünk a mezőnyjátékba, ami helyzeteket, és ziccereket is eredményezett, de sajnos a lehetőségeinkből nem
szereztünk gólokat. A helyzetek kialakításában mi álltunk jobban, de ellenfelünknek is volt három-négy nagyobb gólszerzési lehetősége, de
Nagy Bencének, illetve más esetben a szerencsének köszönhetően nem kerültünk hátrányba. Az első félidőben mindkét csapat nulla
százalékos helyzetkihasználása miatt döntetlen állással mentünk a szünetre.
A második játékrészben az előző napi Nyíregyházán lejátszott mérkőzés szép lassan éreztette hatásait, ami miatt három részre oszthatóvá
vált a második 45 perc. Az első 15 percben a mezőnyjáték dominált, mely időszakban mindkét kapu előtt kisebb helyzetek adódtak, de gólt
egyik csapatnak sem sikerült szereznie. A második szakasz 30 percet jelentett, ahol mentálisan, és fizikális is előjött a fáradság, ami
következtében fiaink már nem tudtak felérni ellenfelünk kapuja elé, illetve a házigazdák sorra dolgoztak ki helyzeteket. A mérkőzés hajrája a
80. percben kezdődött el, ahol csapatom teljesen elkészült az erejével, a koncentráció szétesett, a technikai pontatlanság következtében
jöttek a hibák, amit a rutinos hidegkúti csatárok kihasználtak, és két gólt szerezve megnyerték a mérkőzést.
Összegzés: A csapatom minden tagja igyekezett mozgósítani sz összes energiáját erre a 90 percre, de sajnos nem
sikerült a bravúr pontszerzés. A pénteken Nyíregyházán lejátszott ifjúsági találkozó rengeteget kivett a játékosokból,
ami következtében az első félidőben a pontatlan befejezések, majd a második játékrészben a pontatlanságok, és a
hibák akadályozták meg a győzelmünket. Az első félidőben meg volt az esélyünk arra, hogy akár több gólos előnnyel
mehessünk a szünetre, de a nagy helyzetek kimaradtak, így a második félidőben nem volt meg az a lélektani előny,
mellyel a fáradságot könnyebben tudtuk volna kontrollálni.
Sajnálom, ezt a vereséget, mert a két félidő alapján inkább a döntetlen lett volna reális végeredmény, de most ilyen
szériában vagyunk, ahol az ellenfél felé billen a mérleg nyelve. Rengeteg mérkőzés van hátra, ahol tudunk majd
javítani. Gratulálok a küzdéshez, és a fáradság ellenére megmutatott akaraterőhöz!