Csapataink eredményei – 2026. február 16-tól 22-ig:
Csapataink eredményei – 2026.
Csapataink eredményei – 2026. február 16-tól 22-ig:
Felnőtt (-’08) BLSZ II. osztály, 17. forduló – 2026.02.21. 19:45 óra
XV.Vasgolyó u.51., XV.ker.-i Önkormányzat Sporttelepe - műfüves nagypálya, 2x45 perc, 50 néző
Testvériség-Újpalota SE II. -Budai FC 2-1 (0-1)
G: Atik A.
Füzes – Boksay M., Baráth, Kanyó, Mezőfi - Schuszter, Mezei, KocsisZs. – Szántó, Siso, Atik A.
Cs: Amro, Majidi
Mérkőzéselemzés: Első idegenbeli mérkőzésünkre került sor tavasszal, ahol az újpalotai Testvérsig II. csapata fogadott miket.
A mérkőzés hektikusan kezdődött, mind a két félnak csapongó volt a játéka sok íveléssel. A csapat hamar észrevette, hogy ezzel nem tudunk előre jutni, így változtattunk és a földön való játékkal sikerült lehetőségeket kialakítani. Az egyik lehetőséget gólra is váltottuk így 1-0 vezetéssel mentünk a félidőre.
A második félidőben egy agresszívabb ellenfél jött ki a pályára, ami a mi részünkről nehezebbé tette a mérkőzést. Egy pontrúgás után sikerült kiegyenlíteniük. A mérkőzés hátralevő része teljesen nyílt lett. Mindkét csapatnak voltak lehetőségei, de ezt csak a hazai csapat tudta kihasználni, ezzel beállítva a végeredményt, ami 2-1.
Összegzés: Csalódott vagyok, mert kiengedtük a vezetést a kezünkből. A csapat az első félidőben jól játszott, de a második félidőre elfogytunk. Sajnálom, hogy nem sikerült ponttal távoznunk.
U19(’07/’08) MLSZ Reg. Alap Bajnokság Közép-Nyugati csoport,16.forduló - 2026.02.22. 17:00 óra
XI.Kánai út 2-4., Sport11 Spotközpont - műfüves nagypálya, 2x45 perc, 20 néző
Budai FC - Újbuda FC 2-6 (1-3)
G: Amro, Gémesi
Schell R. - Orosz, Pachmann, Kocsis, Fogarasi - Kanyó, Bánás, Siso – Amro M., Gémesi, Boksay
Cs: Horvát Zs.h, Gáll, Majidi
Mérkőzéselemzés: Megkezdtük a tavaszi szezont, rögtön komoly kihívással: az első helyezettet, az Újbuda FC csapatát fogadtuk a Kánai úton, amely egyébként az ő hazai bázisuk is. Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk, de egyben jó visszajelzés is lehet arról, hol tartunk jelenleg. Az idei félévben szeretném tudatosabbá tenni a játékunkat. Több játékosunk a felnőtt keret tagja is, és célunk, hogy minél többen bemutatkozhassanak, illetve stabil teljesítményt nyújtsanak ebben az időszakban. Az U19-es bajnokság nemcsak a játékpercek biztosításáról szól, hanem elsősorban a játékosok fejlesztéséről, egyéni és csapatszintű előrelépéséről.
A mérkőzést kifejezetten jól kezdtük, bátran és szervezetten léptünk pályára, igyekeztünk a saját játékunkat ráerőltetni az ellenfélre. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen mi szereztük meg a vezetést. A gól után azonban sajnos rövidzárlat következett, ellenfelünk szinte azonnal egyenlített, majd fordítani is tudott, sőt tovább növelte az előnyét. A találkozó során hullámzó teljesítményt nyújtottunk. Voltak biztató periódusaink, de ahogy közeledtünk a mérkőzés vége felé, egyre inkább visszaestünk. A támadójátékunk ezúttal halovány volt, a próbálkozások megvoltak, de rendre rossz döntések, kapkodás és pontatlanság jellemezte a befejezéseinket. A védelem beletette a munkát, a hozzáállással nem volt probléma, ugyanakkor az egyéni hibákat nem tudtuk kiküszöbölni, amit egy ilyen kvalitású ellenfél könyörtelenül kihasznál.
Összegzés: Az Újbudának tisztességes ellenfelei voltunk, ugyanakkor ezen a napon egyénileg és csapatszinten is annyival jobbnak bizonyultak, hogy a kétes szituációkból rendre ők jöttek ki nyertesként. A végeredmény nem tükrözi reálisan a két csapat közötti különbséget, ekkora távolság nincs a felek között. Ezen a mérkőzésen azonban mi magunk is hozzájárultunk ahhoz, hogy a különbség ilyen mértékű legyen.
U17(’09) MLSZ U17 Országos Kupa, 5.forduló, negyeddöntő - 2026.02.22. 11:00 óra
Szolnok, Tiszaligeti sétány 2., Tiszaligeti Sporttelep - műfüves nagypálya, 2x45 perc, 50 néző
Szolnoki MÁV Utánpótlás FC - Budai FC 2-2 (0-2), hosszabbítás után 2-3
G: Atik, Bencsik, Mezőfi
Rusznák – Takács D,, Ecseri, Nagy Á., Bagi, Mezőfi – Jobbágy, Nasir, Zámbó – Bencsik, Atik A.
Cs: Magó, Horváth Zs., Gesler, Hegyesi, Tran
Mérkőzéselemzés: Zaklatott felkészülést követően az első idei tétmeccsünkre Szolnokon került sor, ahol az Országos Kupa legjobb 4 közé jutása volt a tét.
Remekül indítottuk a meccset, a 12. percben Nasir ziccerpasszát Bencsik váltotta gólra, majd 2 perccel később Zámbó szabadrúgása után Atik pofozta be a kipattanót. Az előny kissé kényelmessé tette a csapatot, többször is voltak könnyelmű rontásaink, de a szünetig nem változott az eredmény.
A második félidő csordogált, mindkét kapu előtt volt lehetőség, a hazaiak azonban hatékonyabban használták ki a mi megingásainkat, előbb egy büntetőt, majd egy szabadrúgást követően egalizáltak – következhetett a 2x15 perces hosszabbítás.
Higgadtan és motiváltan állt bele a csapat a ráadásba, nagy fölényt tudtunk kialakítani, érett is a gólunk, mely végül a lefújás előtti pillanatokban meg is érkezett: a „HZS” által kiharcolt szabadrúgást Mezőfi váltotta gólra – hát volt öröm, és volt is miért...
Összegzés: Előzetesen nagyon nehéz mérkőzésre számítottam, hiszen az osztálykülönbségtől függetlenül jó erőkből áll a szolnoki csapat, nem véltelenül jutottak el idáig – ez pedig maximálisan be is igazolódott. Küzdelmes, párharcokkal teli, fordulatos meccsen vagyunk túl, hullámzó teljesítményt nyújtottunk, a továbbjutás kulcsa az utolsó 30 perc hozzáállása, játéka volt. A csapategységet és a karaktereket pedig jól mutatja, hogy zsinórban a harmadik olyan kupamérkőzésünk, amit a rendes játékidő után tudtunk megnyerni, megérdemelten, gratulálok srácok, le a kalappal!
U16(’10) 6. felkészülési mérkőzés - 2026.02.21. 13:00 óra
II. Szabadság út 51-57., Pokorny József Sporttelep - műfüves nagypálya, 2x45 perc, 40 néző
Budai FC – Airnergy FC 5-0 (2-0)
G: Módos, Szűcs, Sükösd, Egri, öngól.
Bugya B. - Pallós Á, Völgyi M., Cseh-Kis., Farkas Zs - Módos Zs., Szűcs L, Kraicsovits B. -
Csuhai D., Sükösd S., Tari P.
Cs: Tóvári M., Veres Á., Makkai Z., Egri Á., Cseke Z.
Mérkőzéselemzés: Szombaton az utolsó felkészülési mérkőzésünket hazai pályán játszottuk. Ellenfelünk azonos szintű bajnokságban szerepel mint mi, de másik csoportban, és ők is vezetik a bajnokságukat, ezáltal jó felmérő volt mindkét csapat számára ez a találkozó.
Az első félidőben a labdás játékunk akadozott, de így is voltak lehetőségeink a gólszerzésre bőven, és ezekből a lehetőségekből kettőt sikerült gólra váltani. Ellenfelünknek egy távoli lövése a kapufán csattant, más veszély nem igazán volt a kapunkra.
A második félidőben csökkent a mérkőzés intenzitása. Többet volt nálunk a labda, pontosabbak voltunk, és további három gólt szereztünk.
Összességében, nem ez volt a legjobb meccsünk a felkészülési időszak során, látszott a gyerekeken, hogy kicsit fásultabbak már, ami érthető. Az eredmény mindenképpen bíztató számunkra, és a játék képében is jobb csapat voltunk a mai napon. A következő hétvégén pihenő van a csapat számára, utána indul a bajnokság, ahol mindent meg kell tennünk a céljaink eléréséhez. Gratulálok az elmúlt időszakhoz, és a mai győzelemhez is!
U14(’12) MLSZ Regionális Alap Bajnokság Közép-Keleti csoport,16.forduló - 2026.02.21. 11:00 óra
II. Szabadság út 51-57., Pokorny József Sporttelep - műfüves nagypálya, 2x40 perc, 50 néző
Budai FC - Neo24 Hevesi LSC 18-1 (10-0)
G: Szilágyi Á. (8) Biró (3) Nagyidai (2) Ványi (2) Horváth, Trossen, Vas
Tóth K.- Szakács H. Szohár G. /U13/ Réder B. Kocsisevity J. - Vas Á. Ádám M. Ványi Zs. –
Biró A. Nagyidai M. Szilágyi Á.
Cs: Erős Á. Petrik D. Szántó-Sárga N. Horváth R. Sámi Zs. /U13/ Trossen W.
Mérkőzéselemzés: A hosszú kihagyást követően hazai pályán vágtunk neki a tavaszi szezonnak. A körülmények ideálisak voltak, az időjárás pedig tökéletes futball hangulatot teremtett.
A mérkőzést a terveknek megfelelően kezdtük, és már az első percben sikerült megszereznünk a vezetést. A csapat lendülete a folytatásban sem tört meg, a szünetig tíz gólig jutottak a gyerekek. A második félidőben is nagy iramot diktáltunk, folyamatosan sikerült az ellenfél kapuja elé kerülni, és a kialakított helyzetek jelentős részét értékesítve tovább növeltük az előnyünket.
Összegezve: A csapat azt valósította meg a pályán, amit előzetesen megbeszéltünk. Az egyéni megoldások helyett az összjáték került előtérbe, ennek köszönhetően sok szép támadást vezettünk és számos lehetőséget dolgoztunk ki. Motiváltan, jó felfogásban futballoztunk, így sikerült magabiztos, nagyarányú győzelemmel indítani a szezont.
Gratulálok mindenkinek! Sámi Zsigának pedig a nagyobbak közötti debütáláshoz!
U13(’13/’14) Pokorny Téli Kölyökfoci utánpótlás torna, 4. játéknap - 2026.02.22. 15:30 óra
II. Szabadság u. 51-57., Pokorny József Sporttelep – műfüves ¾-ed pálya, 5x2 m-es kapuk, 1+8 fő, 2x35 perc,
30 néző
A mérkőzésen résztvevő keret: Bencz-Gehér Csaba, orosz Kristóf, Hollik István, Nagymáté Zsigmond, Szarka Maxim, Solti ádám, Kelemen Áron, Földi Móric, Sámi Zsigmond, Nemes Attila, Hammerle Benjámin, Zólyomi Vincent, Nádasdi Dávid, Kulcsár Dominik Tarcsafalavi Marcell
Mérkőzés a 3. helyért:
Budai FC- Mészöly Focisuli SE 3-1 (0-0)
G: Tarcsafalvi M. Kelen Á., Földi M.
Mérkőzéselemzés: Az utolsó játéknapon a helyosztó mérkőzésre került sor, ahol a Mészöly Focisuli csapatával játszhattunk a 3. helyért. A nagy szélhez is alkalmazkodnunk kellett, de az ellenfélnek is ez jutott.
Az első félidőben mindkét oldalon adódtak helyzetek, de gól nem esett.
A második félidőben sikerült megszereznünk a vezetést, és utána nemcsak megtartottuk előnyünket, hanem a végén két gólos különbséggel meg is nyertük a 3. helyért vívott meccset.
Összegezve: A szabadéri téli torna jól szolgálta a felkészülésünket, és még sikerélményekkel is gazdagodtunk, amire a végén feltettük az i-re a pontot egy harmadik helyezéssel. Gratulálok a csapatnak a mutatott akaráshoz, pozitív hozzáálláshoz, és külön a 3. helyhez is! Megyünk tovább, készülünk tavaszi bajnoki szezonra, ahol már szeretném látni játékban is a stabil fejlődést!
U11(’15) Pokorny Téli Kölyökfoci utánpótlás torna, 4. játéknap - 2026.02.22. 10.00 óra
II. Szabadság u. 51-57., Pokorny József Sporttelep – műfüves 1/2 pálya, 5x2 m-es kapuk, 1+8 fő, 2x35 perc,
50 néző
A tornán résztvevő keret: Varga Vince, Kovács Zorán András, Püspöki András, Szalai Boldizsár, Kósa Zsombor Gábor, Bora Bende Barnabás, Szilágyi Márton, Lusztig Nátán, Kontra Bertalan
Csoportmérkőzés::
Budai FC – FC Budapest 3-1 (0-1)
G: Kósa Zsombor Gábor, Kontra Bertalan, Lusztig Nátán
Helyosztó a 3. helyért:
Budai FC – II. Kerület UFC 1-1 (0-0), büntetőkkel a II.Kerület UFC lett a 3. helyezett!
G: Kósa Zsombor Gábor
Két küzdelmes, jó iramú mérkőzést játszottunk, amelyekben a párharcok domináltak. A gyerekek odatették magukat, felvették a ritmust a harcos ellenfelek ellen. Az első mérkőzésen az ellenfél jobban játszott az első félidőben, viszont a második félidőre sikerült felpörögnünk, és egyre több helyzetet kialakítanunk. Az ellenfélből kiállítottak egy játékost, ez után pedig teljes mértékben átvettük a kezdeményezést, és megforítottuk a találkozót.
A következő meccsen a bronzéremért játszottunk. Az első félidőben voltak nekünk is helyzeteink, de a kapusunk nagyokat védett, így döntetlennel fordulhattunk a második játékrészre. Sikerült vezetést szereznünk, majd a bíró egy kérdéses büntetőt ítélt ellenünk, így döntetlennel zárult a mérkőzés, és jött a büntetőpárbaj, amiben az ellenfél bizonyult jobbnak.
Összességében elégedett vagyok a gyerekek hozzáállásával. Amiben fejlődnünk kell az az egyéni támadójáték és védőjáték. Kevés jól kivitelezett, minőségi cselt láttam a két mérkőzés folyamán, illetve az 1v1 elleni védekezésünknél is több esetben könnyen kicseleztek minket.
Viszonylag sok technikai hiba volt a mérkőzéseken, amikre szintén nagy hangsúlyt fogunk fektetni.
Szép eredményt értünk el, hiszen 4. helyen végeztünk a tornán, gratulálok a gyerekeknek.
A csapat legjobb játékosának Szalai Boldizsárt válaszották, gratulálunk neki !
U10-11(’15/’16) OTP-MOL Bozsik 11 Körzeti Téli Teremtorna, 3.játéknap - 2026.02.22. 11:10 óra
II. Kolozsvári T.u.11., Panoráma Sportközpont – 40x20m-es fedett, műfüves pályák, 3x2 m-es kapuk, 1+4 fő,
1x18 perc, 57 néző
A tornán résztvevő játékosok: Hettyey Vince, Kászli Péter, Vörösváry András, Viszt Zétény, Rozgonyi Zente, Teleki Keve, Csomay Miklós, Schade Noé
Mérkőzések:
Budai FC – Újbuda FC 3-2
G: Kászli. P., Viszt Z., Teleki K.
Budai FC – II. Kerület UFC 4-1
G: Schade N., Csomay M., Viszt Z., Rozgonyi Z.
Budai FC – Szent István SE 3-1
G: Kászli P., Viszt Z., Rozgonyi Z.
Budai FC – Újbuda FC 2-2
G: Vörösváry A., Csomay M.
A torna mérkőzései összesítve: Budai FC U10-11 vegyes 4 3 1 - 12-6
U10 és U11 vegyes csapattal vettünk részt a harmadik, és egyben utolsó téli U11 KK teremtornán.
A tornát kicsit álmosan kezdtük, az első mérkőzésen második felében érkeztünk meg igazán fejben is az eseményre. Onnantól kezdve, egy labdával domináns és határozott játékot tudott játszani a csapat és a játék mind a négy fázisában uralni tudtuk a mérkőzéseket. Kiemelendő a sok szép összjáték, amikből gólok is születtek szép számra.
A labdaszerző fázisokban voltak néha elcsúszások, sokszor nem tudtunk mit kezdeni azzal, hogy az ellenfél kapusa magasan előre rúgta a labdát. Ezen kívül az egyéni védekezésben volt hiányérzetem, szerintem sokkal határozottabban kellett volna fellépni az 1v1 helyzetekben. A játék többi fázisát sikerült nagyon jól kezelni, tudtuk mikor kell kivenni a labdát és biztonságba helyezni, és mikor kell kontrát indítani. Labdakihozatalaink nagyon szépen működtek, jó volt látni, hogy bátran játszottunk a kapussal is.
Összességében okos és tudatos játékot mutattak a srácok és örülök, hogy sikerélményben is volt részük. Büszke vagyok mindenki teljesítményére, az idősebbek között is megállták a srácok a helyüket.
A fesztiválon oklevelet kapott: Vörösváry András - okos, lendületes játékáért, gratulálunk!
Továbbá gratulálunk mindenkinek a tornán mutatott remek játékhoz, és részvételhez!
U9 (’17) felkészülési mérkőzések - 2026.02.19. 17:30 óra
XIX. Bozsik József sétány, Honvéd FC MFA Sporttelep – 40x20m-es műfüves kispálya, 3x2 m-es kapuk, 4+1 fő,
3x20 perc, 23 néző
A mérkőzésen résztvevő játékosok: Fekete Sebestyén, Földi Leó, Polgár Stefanos, Szőnyei Dániel, Vértesy Vince, Németh András, Bertényi Boldizsár, Németh Krisztián, Fogl Ádám, Trinidad Lev, Máhl Zente, Tóth-Baranyi Benjámin
1-es pálya: Budai FC – Honvéd U8 8-6
2-es pálya: Budai FC – Honvéd U8 10-8
Mérkőzéselemzés: A Honvéd U8-as csapata látott minket vendégül csütörtökön, ahol egyszerre két pályán zajlott a játék, és így összesen mindenki 60 percet tudott játszani.
A cudar időjárás ellenére, mindenki hősiesen játszott, és küzdött a végsőkig. Sok szép megmozdulást és gyönyörű gólokat hozott a mérkőzés és mind a két pályán sikerült csupa pozitív élménnyel zárni a napot.
Látványos az egyéni fejlődés a srácoknál, ami sok tudatos megoldásban mutatkozott meg a pályán. Sokkal magabiztosabbak a saját képességeikben és emiatt bátrabban is játszanak, emellett pedig képesek összetettebb dolgokban is gondolkozni a pályán. Örülök, hogy az edzésen gyakorolt alapelveket visszalátom a pályán, ez egy nagyon jó visszajelzés a számomra, a csapat részéről, hogy nem csak játszanak, de azt is értik, hogy mit, miért csinálnak a pályán.
Összességében egy nagyon hasznos edzőmérkőzést tudtunk játszani, ahol mindenkinek volt része sikerélményben. Büszke vagyok a csapatra, hogy ilyen bátran játszottak, és ki tudták hozni magukból a maximumot.
U7/U8 (’18/’19) felkészülési mérkőzések - 2026.02.19. 17:30 óra
XIX. Bozsik József sétány, Honvéd FC MFA Sporttelep – 1 db 40x20 + 2 db 30x15m-es műfüves kispályák,
3x2m-es és 2x1 m-es kapuk, 4+1 fő és 3:3 elleni
játékokkal, 4x15 perc, 20 néző
A mérkőzésen résztvevő keret: Aranyos Lóci, Balog Hunor, Czigler Áron Ruben, Fehér Zétény, Fóti Brúnó, Kollár Balázs, Lévai-Kiss Dávid István, Takács Jónás, Tóth Ferenc Konstantin, Zseli Márk
A Budapest Honvéd Akadémia rendezésében mérkőzhettek meg az U7/U8-as játékosaink egy jó hangulatú edzőmérkőzésen.
A gyerekek két különböző méretű pályán fociztak a csütörtöki napon. Volt egy nagyobb 40x20m-es pálya, és két 3:3 elleni kispálya, ahol forogtak a kialakított csapatok, és mindenki 60 perc játéklehetőségben részesült. Az időjárás meglehetősen kedvezőtlen volt mindannyiunk számára, de mindenki nagyon ügyesen kibírta és küzdött. A mérkőzéseket kissé összezavarodva kezdtük, és ebből adódtak gondjaink is, de az idő haladtával ez is javult. Láthattunk szép cseleket, gólokat, és szereléseket a mérkőzések során, amiket kifejezetten jó volt látni.
Összegzés: A gyerekek nagyon élvezték a játékot a rossz idő ellenére is, és ügyesen küzdöttek. Gratulálok a csapatnak!
Hajrá Budai FC! Hajrá Tabán!