mol_feh_rv_r_u16_budai_u16_8_0_.jpg

MOL Fehérvár FC – Budai FC 8-0

monorimarcell  |  2022 aug. 11 : 13:35  |    Hozzászólás  |   666

Edzőtábori felkészülési meccs

Mérkőzéselemzés:


Edzőtáborunk 3. napján Székesfehérvárra látogattunk, ahol a kiváló erőkből álló MOL Fehérvár volt az ellenfelünk.
A mérkőzésre ólomlábakkal, és rendkívül fásultan érkezett a csapat, hiszen nagyon komoly terhelést kaptak a találkozót megelőző két
napban, így komoly elvárásaink nem lehettek az eredményt illetően. A tavalyihoz képest egy erőteljesen felforgatott csapattal léptünk pályára,
ilyen összeállításban korábban még nem szerepeltünk, és összeszokottsággal sem lehet vádolni a társaságot, de ennek ellenére én teljes
mértékben elégedett vagyok a látottakkal, hiszen a fáradtság, és az új közeg miatt ilyen eredményre számítottam. A Vidi 8 játékossal
támadott le a mi védekező harmadunkban, és ezt könnyen kihasználhattuk volna, de kértem a játékosokat, hogy igyekezzenek kombinatív,
lapos passzos játékkal felépíteni a támadásokat, ami persze nem sikerült a legtöbb alkalommal, így a kapunk folyamatos nyomás alatt volt. 2-
3 gólt ugyan mi is szerezhettünk volna, de a játék képe teljesen jól kiütközik a végeredményben.

Diósjenő 2 - 3 Budai FC U19

monorimarcell  |  2022 aug. 10 : 11:30  |    Hozzászólás  |   745

U19-es Győzelem Diósjenőn 2-3

Mérkőzéselemzés:
Felkészülési mérkőzéseink sorát Diósjenőn kezdtük, a hazaiak megye I. osztályban szereplő felnőtt gárdája ellen.
Remekül kezdtük a mérkőzést, rögtön előnybe kerülhettünk volna, helyzetünk azonban kimaradt, nem úgy a túloldalon, a hazaiak
kihasználták első lehetőségüket. Nagyon összeszokatlanul mozogtunk a pályán, de nem ennek köszönhető, hogy ellenfelünk növelte előnyét,
hanem egy ritkán látható nagy lövés akadt be a kapunk bal felső sarkába.
A második játékrészben egy sokkal kevésbé felforgatott csapat lépett pályára, amely bár sok hibával játszott, jóval lendületesebb volt, és ki
tudta használni, hogy elfáradt az ellenfél, Brandner, Molnár, és a lefújás előtt szerzett Nagy T. büntetőből szerzett góljával sikerült
megfordítani a mérkőzés eredményét.

bajnoks_gok_2022_06_10T141911.259.png

U15: 2:1 a DMTK ellen

kukorelli  |  2022 jún. 10 : 14:45  |    Hozzászólás  |   628

Megérdemelt győzelemmel zárta a szezont az U15-ös csapatunk.

A forduló eredményei és a tabella aktuális állása itt találhatóak.

A mérkőzés összefoglalóját a facebook oldalunkon, valamint a hírlevelek menüpont alatt lehet elolvasni.

U19: vereség 0:3

kukorelli  |  2022 jún. 10 : 14:42  |    Hozzászólás  |   623

3:0-ra kapott ki a csapatunk a Gyirmót ellen.

A forduló eredményei és a tabella aktuális állása itt találhatóak.

A mérkőzés összefoglalóját a facebook oldalunkon, valamint a hírlevelek menüpont alatt lehet elolvasni.

bajnoks_gok_2022_06_10T141620.153.png

U16: 3:2 a Tatabánya ellen

kukorelli  |  2022 jún. 10 : 14:38  |    Hozzászólás  |   593

Ismét nyert a csapatunk.

A forduló eredményei és a tabella aktuális állása itt találhatóak.

A mérkőzés összefoglalóját a facebook oldalunkon, valamint a hírlevelek menüpont alatt lehet elolvasni.

bajnoks_gok_2022_06_10T141840.598.png

U15: 4:1 a Szombathely ellen

kukorelli  |  2022 jún. 10 : 14:37  |    Hozzászólás  |   614

Remek győzelmet aratott csapatunk hazai pályán a szombathelyi csapat ellen.

A forduló eredményei és a tabella aktuális állása itt találhatóak.

A mérkőzés összefoglalóját a facebook oldalunkon, valamint a hírlevelek menüpont alatt lehet elolvasni.

Felnőtt: 5:0 a Nimród ellen

kukorelli  |  2022 jún. 10 : 14:34  |    Hozzászólás  |   720

Ismét magabiztos győzelmet aratott csapatunk.

A forduló eredményei és a tabella aktuális állása itt találhatóak.

A mérkőzés összefoglalóját a facebook oldalunkon, valamint a hírlevelek menüpont alatt lehet elolvasni.

U19: 1:2 Szegeden

kukorelli  |  2022 jún. 10 : 14:33  |    Hozzászólás  |   646

Szoros meccsen maradt alul a csapatunk a Szeged ellen.

A forduló eredményei és a tabella aktuális állása itt találhatóak.

A mérkőzés összefoglalóját a facebook oldalunkon, valamint a hírlevelek menüpont alatt lehet elolvasni.

U17: 2:0 Nyíregyházán

kukorelli  |  2022 jún. 10 : 14:32  |    Hozzászólás  |   550

Győzelmer aratott csapatunk Nyíregyházán.

A forduló eredményei és a tabella aktuális állása itt találhatóak.

A mérkőzés összefoglalóját a facebook oldalunkon, valamint a hírlevelek menüpont alatt lehet elolvasni.

bajnoks_gok_2022_06_10T141547.658.png

U16: 5:4 az Ikarus ellen

kukorelli  |  2022 jún. 10 : 14:31  |    Hozzászólás  |   580

Igazán izgalmas mérkőzés nyert a csapatunk.

A forduló eredményei és a tabella aktuális állása itt találhatóak.

A mérkőzés összefoglalóját a facebook oldalunkon, valamint a hírlevelek menüpont alatt lehet elolvasni.

KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS

KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS
U19 Országos Kiemelt
4. forduló: 2026.10.10 - szombat 11:00óra
Hazai csapat   Vendég csapat
BUDAI FC vs. ETO FC
Eredményeink a ETO FC ellen
Hazaiként: 0 nyert 0 döntetlen 0 vesztett
Vendégként: 0 nyert 0 döntetlen 0 vesztett

Facebook