IMG_2856.jpg

Csapataink eredményei – 2026. április 20-tól 26-ig:

 2026. április 28.
 30
U19(’07/’08) MLSZ Reg.
U19(’07/’08) MLSZ Reg. Alap bajnokság Középnyugati csoport, 22. forduló - 2026.04.22. 17:00 óra
Diósd, Pacsirta u.29., Diósdi TC Sporttelep - műfüves nagypálya, 2x45 perc, 20 néző

Diósdi TC - Budai FC 2-6 (1-4)
G: Hegyes 3, Gémesi, Kanyó, Fogarasy

Bánkuti - Orosz, Kanyó, Fogarasy, Kiss Zs. - Dalos, Szántó, Horváth Zs. - Hegyes, Gémesi, Kriesch
Cs: Hussein, Gáll, Pachmann

Mérkőzéselemzés: A hétközi fordulóban Diósdra látogattunk, ahol mindenképp javítani szerettünk volna a hétvégi vereség után. Ennek megfelelően motiváltan és elszántan érkeztünk a mérkőzésre, célunk az volt, hogy visszataláljunk a győztes útra.

A pályán hamar megmutatkozott a két csapat közötti különbség. Játékosaim végig koncentráltan és nagy kedvvel futballoztak, támadásban kreatív és élvezetes játékot mutattak be. Több szép akciót vezettünk, és összességében uraltuk a mérkőzést. Ugyanakkor a kapott gólok miatt maradt bennem hiányérzet, hiszen mindegyik elkerülhető lett volna kellő odafigyeléssel.

Összegzés: Egy magabiztos és biztató teljesítményt nyújtott a csapat. Gratulálok a srácoknak, öröm volt látni, hogy ilyen felszabadultan és élvezettel futballoznak. Ezt az energiát szeretnénk továbbvinni, és hétvégén folytatni a jó szereplést.



U19(’07/’08) MLSZ Reg. Alap bajnokság Középnyugati csoport, 25. forduló - 2026.04.25. 11:00 óra
II. Szabadság út 51-57., Pokorny József Sporttelep - műfüves nagypálya, 2x45 perc, 25 néző

Budai FC - Tatai AC 6-1 (4-1)
G: Hegyes (2,) Kriesch, Szántó, Hussein, Kanyó

Bánkuti - Orosz, Kanyó, Fogarasy, Kiss Zs.- Dalos, Szántó, Horváth Zs. - Hegyes, Gémesi, Kriesch
Cs: Horváth B., Hussein, Schade M., Palotás, Gáll, Bánás, Pachmann

Mérkőzéselemzés: A szerdai nagyarányú győzelmünk után a Tata csapatát fogadtuk hazai pályán. Az idegenbeli 2:2-es döntetlenből kiindulva jól ismertük ellenfelünket, és tudtuk, hogy mire számíthatunk. Ennek megfelelően készültünk a találkozóra, célunk egyértelműen a győzelem megszerzése volt.

A mérkőzés első percétől kezdve kezünkbe vettük az irányítást, és folyamatos nyomás alatt tartottuk ellenfelünket. Játékunk helyenként kifejezetten látványos volt, több szép támadást is vezettünk. Mind egyénileg, mind csapatszinten fölényben futballoztunk, ami az eredmény alakulásában is megmutatkozott. Bár a különbség még nagyobb is lehetett volna, a második félidőben visszaesett a helyzetkihasználásunk, így több lehetőségünk is kimaradt.

Összegzés: Gratuláció illeti a csapatot, hiszen a szerdai mérkőzés után ismét hat gólt szereztünk. Régóta vártunk már erre az érzésre, és jó úton haladunk. Ezt a lendületet szeretnénk továbbvinni, jövő héten folytatjuk.



U16
(’10) MLSZ Regionális Alap Bajnokság, Északnyugati csoport,21.forduló - 2026.04.25. 13:00 óra
II. Szabadság út 51-57., Pokorny József Sporttelep - műfüves nagypálya, 2x45 perc, 20 néző

Budai FC – Gödi SE 4-1 (2-0)
G: Kraicsovits B., Árvai, Tari, Molnár B.

Bugya B. - Pallós Á, Árvai G, Völgyi M., Mezey F. - Szűcs L., Kraicsovits B., Csuri K. -
Sükösd S., Csuhai D., Tari P.
Cs:., Tóvári M., Cseke Z., Szél M., Molnár B. Makkai Z., Buzgó Zs./U15/, Módos Zs.


Mérkőzéselemzés: Szombaton délután a Gödi SE csapatát fogadtuk. Ősszel vereséget szenvedtünk idegenben, ezért szerettünk volna “visszavágni”.

A mérkőzés alapvetően végig ugyanarról szólt, mi birtokoltuk többet a labdát, és amikor pontosak voltunk az ellenfél kapuja előtt, akkor helyzeteket alakítottunk ki. Ez többé kevésbé sikerült, aminek eredménye négy szerzett gól lett. Saját kapunk egyáltalán nem forgott veszélyben, de sajnos az utolsó percben egy gólt kaptunk.

Összességében, egy álmoskás mérkőzés volt, ahol magabiztos győzelmet arattunk. Minőségben nem ma voltunk a legélesebbek, főleg az utolsó passzokba, beadásokba csúszott hiba, de minden másban jól teljesített a csapat, és megérdemelten nyert. Gratulálok mindenkinek!





U15
(’11) MLSZ Regionális Alap Bajnokság Közép-Keleti csoport, 21.forduló - 2026.04.26. 13:00 óra
Székesfehérvár, Rádió u.23., Mezővári József Sporttelep - műfüves nagypálya, 2x40 perc, 40 néző

Ikarus-Maroshegy – Budai FC 0-17 (0-6)
G: Buzgó Zs.(10), Egri (2), Pikáli (2), Gémesi, Reviczky-Balogh, Lovas L.

Gyenis – Tóth Sz., Érsek-Obádovics, Huszár M., Mathiez - Gémesi, Huszár F., Pikáli, Egri –
Buzgó Zs., Reviczky-Balogh
Cs.: Bukvai, Németh, Cseh-Kis, Nagyidai /U14/, Lovas L./U14/, Csizmadia

Mérkőzéselemzés: A tavasz nyolcadik fordulójában Székesfehérvárra utaztunk az Ikarus-Maroshegy csapatához. Előző mérkőzésünket sikeresen 4-0-ás győzelemmel zártuk hazai pályán.

Ellenfelünk harcosan és nagy intenzitással állt bele a mérkőzésbe, amit kiválóan reagáltunk le és kihozta belőlünk a maximális teljesítményt. Kimagasló játékot tanúsítottunk a játék minden fázisában. Labdával nagyon tudatos, higgadt és szép megoldásokat produkáltunk, védekezésben pedig magabiztosak voltunk. A csapat a több gólos vezetés birtokában sem vett vissza a tempóból és 17 gólos gálamérkőzést rendezett a sereghajtó otthonában.

Összegzés: Tökéletes mérkőzést hozott le a csapat. Jó volt nézni, ahogy játszottunk és örülök, hogy végig tartották a magas színvonalat a srácok. Csak gratulálni tudok az egész csapat teljesítményéhez!



U14(’12) MLSZ Regionális Alap Bajnokság Közép-Keleti csoport, 25.forduló - 2026.04.25. 10:00 óra
XIX. Katona József u. 3., Tichy Lajos Sportközpont - műfüves nagypálya, 2x40 perc, 50 néző

Szent István SE - Budai FC 0-3 (0-2)
G: Szakács, H., Nagyidai, Mocsel

Tóth K.- Nagyidai M., Nagy-Zsoldos M., Szohár G. /U13/, Réder B. - Lovas L., Vas Á., Ványi Zs. –
Szakács H., Kocsisevity J., Mocsel J.
Cs: Erős Á., Tarcsafalvi M., Ökrös O., Ádám M., Jeck Á., Szántó-Sárga N., Horváth R.


Mérkőzéselemzés: Idegenbe látogattunk a Szent István SE csapatához a bajnokság 25. fordulójában. Az ellenfelünk egy nagyon kemény, agresszív csapat volt, akik nagyon keresték a párharcokat. Játékuk egyszerű volt, hátsó stabil védekezésből, 1-2 kontra támadással próbáltak gondot okozni nekünk, ahogy azt tették, több csapat ellen is a bajnokságban, azonban a védelem felkészült volt erre és esélyt sem adtak az ellenfél támadóinak.

Az első félidőben nagy nyomást helyeztünk az ellenfél kapujára. 1 hibát leszámítva nem engedtük a kapunk közelébe őket. Többnyire a széleken sikerült megbontani a védelmüket, így főleg ott okoztunk gondot és voltunk veszélyesek. Előbb egy szöglet után sikerült gólt szerezni. majd ez után nem sokkal egy szélről beadott labdából sikerült tovább növeni az előnyünket. A második félidőben a helyzeteink ismét meg voltak, azonban nem sikerült gólt szerezni, egészen a félidő közepéig, ahol egy nagyon szép kiugratás végén sikerült 3 gólra növelni az előnyünket és magabiztosan megnyerni a mérkőzést!.

Összegezve: Egy kemény, és agresszív csapatot sikerült legyőznünk nagyon magabiztos játékkal. Előrefelé jól néztünk ki, szépen türelmesen építgettük a támadásainkat és nagyon nagy mezőnyfölényben sikerült játszani végig. Labda ellen jól néztünk ki és egy hibát leszámítva nem engedtük az ellenfelet a kapunk közelébe, ami dicsérendő mindenképp. Szép gólokat szereztünk, a mutatott játék és a hozzáállás is nagyon tetszett, így tovább! Gratulálok mindenkinek!





U11
(’15) MLSZ Országos U11 torna, Közép 7.csoport, 5. tavaszi játéknap - 2026.04.25. 9.00 óra
Dunakeszi Fő út 145., Magyarság Sporttelep. - műfüves ½ pálya, 5x2 m-es kapuk, 1+6 fő, 1x20 perc, 100 néző

A tornán résztvevő keret: Galla Ábel László, Kovács Zorán András, Püspöki András, Jason Zaengel William, Hettyey Vince, Székely Bence Richárd, Szilágyi Márton, Bora Bende Barnabás, Badari-Bartos Milán, Kósa Zsombor Gábor, Stein Christian Joseph, Lusztig Nátán,

U11-es csapatunk a Dunakeszi által szervezett, 13. országos kiemelt tornán vett részt. 6 egyesület korosztályos csapata szerepelt a tornán: Dunakeszi, ESMTK, REAC, Dorogi FC, KISE, Budai FC

Mérkőzések:
Budai FC – Dorogi FC 11-0
G: Badari-Bartos Milán (3), Jason Zaengel William (2), Kósa Zsombor Gábor (2), Stein Chris, Lusztig Nátán,
Bora Bende Barnabás, Hettyey Vince

Budai FC – REAC SI SE 3-1
G: Szilágyi Márton, Lusztig Nátán, Székely Bence

Budai FC – KISE 1-4
G: Hettyey Vince

Budai FC – VS Dunakeszi 6-3
G: Badari-Bartos Milán (2), Kósa Zsombor Gábor (2), Bora Bende Barnabás (2)

Budai FC – ESMTK 0-5
G: -

A torna mérkőzései összesítve: Budai FC 5 3 - 2 21-13



Összegezve: A tornáról nagyon felemás érzéssel indulhattunk haza, hiszen az első részében nagyon jól teljesítettek a gyerekek, a végére viszont teljesen szétestünk. Teljesítményben ennyire nagy különbséget még talán nem is láttam nálunk egy tornán belül. A Dorog és a Reac ellen nagyon kiemelkedő volt most az összjátékunk. A kapustól kiindulva nagyon szép támadásfelépítések jelentek meg a mérkőzésen. A gyerekek jól léptek be az üres területekbe, így többször is rá tudtunk gyorsítani az ellenfél védelmére. Sok helyzetet alakítottunk ki, és egész jó arányban sikerült ezeket gólra váltanunk. A KISE ellen is nyomtunk, több nagy helyzetet alakítottunk ki a mérkőzésen, viszont a védelmünk mögé sikerült többször is beindítaniuk, amit ki is használtak.
Alapvetően az ESMTK elleni meccs nézett ki egyedül nagyon rosszul. Szinte egyáltalán nem voltak magas intenzitású sprintek, párharcok a mérkőzés folyamán. Nagyon dekoncentráltan játszottunk, motivációban sem tudtuk felvenni a versenyt az ellenféllel. Alapvetően kis korosztályoknál ez előfordulhat, hogy ennyire ingadozó a teljesítmény. Elfáradtunk mentálisan és fizikálisan is az utolsó mérkőzésre.
A torna első felében viszont sok pozitívumot láttam.

A tirnán oklevelet kapott : Szilágyi Márton harcias játékáért, gratulálunk !





U10
(’16) MLSZ Országos U10 torna, Közép 7.csoport, 5. tavaszi játéknap - 2026.04.25. 9.00 óra . Dunakeszi Fő út 145., Magyarság Sporttelep. - műfüves ½ pálya, 5x2 m-es kapuk, 1+6 fő, 1x20 perc, 120 néző

A tornán résztvevő játékosok: Viszt Zétény, Balla András, Rozgonyi Zente, Baksai Maxim, Szalai Boldizsár, Schade Noé, Kászli Péter, Vörösváry András, Schauer Alexander, Kollai Miklós

U10-es csapatunk következő országos tornája a Dunakeszi otthonában került megrendezésre.

Mérkőzések:
ESMTK – Budai FC 3-5
G: Rozgonyi (2), Baksai, Viszt, Szalai,

Dorogi FC – Budai FC 2-1
G: Szalai

VS Dunakeszi – Budai FC 4-6
G: Kászli (2), Szalai (2), Viszt Z., Balla

REAC SI SE – Budai FC 1-7
G: Kászli (4), Csomay (2), Szalai

KISE - Budai FC 7-1
G: Rozgonyi

A torna mérkőzései összesítve: Budai FC 5 3 - 2 20-17

Mai nap 5 mérkőzés várt ránk a csoportunk tagjaival. Az első rögtön a nagy rivális Dorog ellen. Jól kezdődött a meccs, a gyerekek jól szálltak be a küzdelembe, kellően agresszívek voltunk. Ennek megfelelően egy letámadás után meg is szereztük a vezetést. Nagy tanulság erről a meccsről, hogy két kihagyás, két alkalom, mikor nem támadjuk teljes erőbedobással a labdát elég, hogy elveszítsük a meccset és anuláljuk az egyébként kiváló teljesítményt.
Következő meccsen az ESMTK ellen sikerült ezt javítani és megérdemelt nagy arányú győzelmet tudtunk aratni.
Ezt követően a KISE csapata következett. Ez a meccs rendkívül viszontagságosan kezdődött sérülések és egyéb közjátékok miatt, így a csapat nem volt ott fejben a meccsben megfelelően. Hiába sikerült egy jó 10 percet produkálni, nem sikerült kihasználni a lehetőségeket, míg ellenfelünk növelte előnyét, így megérdemelt győzelmet arattak.

Következő meccsen a REAC gárdája következett, ahol sikerült felszabadultan játszani, és sok szép és eredményes akciót vezetni, aminek egy megérdemelt nagy arányú győzelem lett a vége.
Végül pedig a házigazda csapat következett, akikkel szinten jó meccseket szoktunk játszani. A meccs elején arra kértem a srácokat, hogy próbálják meg a nap mérlegét a maguk javára fordítani és ne hagyjanak teret az ellenfélnek kibontakozni. Ezt teljesítették is a srácok, mert egy nagyon érett és tudatos játékot mutattak, ahol egy jó és erős ellenfelet sikerült teljesen megérdemelten legyőzni.

Összegzés: Remek napot sikerült zárni ma. Egy meccs kivételével azt tudom elmondani, hogy jól ment a játék a srácoknak, próbálták a héten, és az eddig tanult elemeket használni. Gratulálok mindenkinek!

A tornán oklevelet kapott Baksai Maxim – szép góljaiért, gratulálunk!




U9(’17/’18) MLSZ Országos U9 torna, Közép 7.csoport, 5. tavaszi játéknap - 2026.04.25. 9.00 óra
Dunakeszi, Fő út 145., Magyarság Sporttelep - műfüves 40x20m-es kispálya, 3x2 m-es kapuk, 4+1 fő, 1x20 perc,
56 néző

A tornán résztvevő keret: Bertényi Boldizsár, Fabók Márkó, Fekete Sebestyén, Földi Leó, Gerencsér Mór, Polgár Stefanos, Tóth-Baranyi Benjámin, Totth Nimród, Vértesy Vince

Tornaelemzés: Elérkezett az ötödik tavaszi Országos Torna, amit ezúttal Dunakeszin játszottunk, egy nagyon szuper füves pályán.

Mérkőzések:
Budai FC – Dorogi FC 5-4
G: Tóth-Baranyi B. (3), Gerencsér M. (1), Totth N. (1)

Budai FC – ESMTK 0-1
G: -

Budai FC – VS Dunakeszi 1-3
G: Fekete S. (1)

Budai FC – KISE 0-2
G: -

Budai FC – REAC SI SE 6-2
G: Fabók M. (3), Földi L. (2), Polgár S. (1)

A torna mérkőzései összesítve: Budai FC 5 2 - 3 12-12

A tornán oklevelet kapott: Vértesy Vince, gratulálunk!

Egy nagyon érdekes tornán vagyunk túl, ahol a csapat több arcát is megmutatta. Voltak parádés mérkőzéseink és kimondottan jó időszakaink, ugyanakkor ismét előjöttek azok az elkerülhető hibák, amelyek ezúttal meg is bosszulták magukat.

Szeretném kiemelni az első mérkőzésünket, amely remekül megmutatta, hogy a csapat mire is képes, ha küzd a végsőkig. Ellenfelünk gyorsan 3 gólos előnyt szerzett a mérkőzés elején, de a gyerekek nem adták fel és hatalmas küzdelemben 5-4-re fordítottak és megnyerték a mérkőzést. Nagy öröm volt látni, hogy egymásért küzdöttek a srácok a pályán és nem törődtek bele a kedvezőtlen állásba.
A torna további része már kevésbé alakult ennyire pozitívan a sikerélményt tekintve, de minden mérkőzés nagyon hasznosnak bizonyult. Látványos, hogy szinte minden csapatot a saját térfelére tudunk szorítani, viszont a rengeteg helyzetet nem sikerül gólra váltanunk. Vannak napok, amikor még a kapufáról is kifele pattan a labda és ez most egy tipikusan olyan nap volt. Habár véleményem szerint még így is kevés volt a kapura lövés a részünkről, így is elégedett vagyok a támadásban mutatott hozzáállással.

Ami tisztán látszik, hogy a labdaszerző fázisban még sokat kell előre lépni. Ez ebben a korosztályban mindenkinek nehézséget jelent, köztünk nekünk is, így sokat kell vele majd még a jövőben is foglalkozni. Az egyéni védekezésben mutatott technikai megoldások már a csapat nagy részénél rendben vannak, de az emberek követésénél többször is értetlenül álltunk a pályán. Az alapelvek betartása elengedhetetlen ahhoz, hogy ilyen téren is több sikerben részesüljenek a gyerekek.

Összességében egy nagyon küzdelmes, intenzív tornán vagyunk túl, ahol egy kicsit hullámzó volt most a teljesítmény. Akadtak egészen szép megoldások, akár egyéni, akár csapat szinten, amikből szép gólokat is tudtunk szerezni. Bár az eredmények ezúttal nem tükrözték teljes mértékben a játék képét, ezekből a mérkőzésekből tanulunk a legtöbbet, és hosszú távon minden játékos fejlődését szolgálják.


Hajrá Budai FC! Hajrá Tabán!
Nincs

KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS

KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS
BLSZ II. OSZTÁLY 2025/26
27. forduló: 2026.05.02 - szombat 18:00óra
Hazai csapat   Vendég csapat
MÉSZÖLY FOCISULI vs. BUDAI FC
Eredményeink a MÉSZÖLY FOCISULI ellen
Hazaiként: 0 nyert 0 döntetlen 1 vesztett
Vendégként: 0 nyert 0 döntetlen 0 vesztett

Aktuális tabella

BLSZ II. OSZTÁLY 2025/26
Hely   Csapat Mérk. P
1 II. KERÜLET UFC 26 62
2 MÉSZÖLY FOCISULI 25 59
3 SOROKSÁR SC II. 26 58
4 Rákosmente FC 26 56
5 PESTSZENTIMREI SK 26 48
6 Kelen SC II. 26 46
7 UNIONE FC II. 26 44
8 BEH-Szent István 26 38
9 Budatétény SE 26 35
10 TFSE II. - TENT BUDAPEST 26 32
11 TESTVÉRISÉG-ÚJPALOTA SE II. 26 30
12 Nimród SE 25 25
13 MLTC 26 24
14 AIRNERGY FC 26 23
15 BUDAI FC 26 20
16 BARÁTI BŐRLABDA FC (kizárva) 28 0
27. forduló erdeményei
Rákosmente FC  -  UNIONE FC II.?:?
MÉSZÖLY FOCISULI  -  BUDAI FC?:?
II. KERÜLET UFC  -  PESTSZENTIMREI SK?:?
SOROKSÁR SC II.  -  Budatétény SE?:?
BEH-Szent István  -  MLTC?:?
TFSE II. - TENT BUDAPEST  -  BARÁTI BŐRLABDA FC (kizárva)3:0
Nimród SE  -  AIRNERGY FC?:?

Facebook