Pokorny Kupa
Csapataink eredményei – 2025. április 7-től 13-ig:
Felnőtt (’01) BLSZ I. osztály, 24. forduló - 2025.04.12. 19.00 óra
XVIII. Nagybecskerek u. 32., Vilmos Endre Sporttelep - műfüves nagypálya, 2x45 perc, 40 néző
Flotta 2001 SE – Budai FC 2-1 (1-0)
G: Mustafa Yousef
Monori (6) – Boksay M.(7), Mózes (6), Jakab (7), Kuti (6) – Steitz (6), Schuszter (7), Lovas T.(7) –
Tőkés (6), Brandner (5), Kovács Má.(6)
Cs: Mustafa Yousef (7), Yusuf Hosny (6)
Mérkőzéselemzés: A BVB UDSE Gázgyár elleni győzelem után bizakodva vártuk a soron következő, Flotta SE elleni
bajnoki mérkőzést, ahol szerettünk volna újra átélni a győzelem örömét, és gólokat szerezve, támadó futball játszani.
A mérkőzés két okból is nagyon rosszul kezdődött számunkra, mert már a bemelegítésnél javítani kellett a kezdő tizenegy felállásán, mivel
Horváth Domo combfájdalma a bemelegítéssel nem tűnt el, így Steitz Matyi állt be a helyére, ami láthatóan megzavarta a csapatot, majd a 3.
percben egy hatalmas, ritkán látott fejesgólt kaptunk. A leírtak után nem lett volna csoda, ha a csapat elvesztette volna a hitét, és ezzel együtt a
játékát is, de remek mentalitást mutattak fiaink, ami miatt a kezdeti nehézségeken hamar sikerült úrrá lenni. A 10. perc körül már domináltuk a
játékot, mi irányítottunk, amire ellenfelünk igyekezett reagálni, de szerencsére mindig volt megoldásunk a különböző játékhelyzetekre, így a
kezdeményezés nálunk maradt. Az első játékrészben volt kapufánk, a hazaiak a gólvonalról mentettek, illetve amikor a kapus már verve volt,
akkor kétszer is blokkolták a gólba menő labdát.
A második játékrészben ott folytattuk, ahol abbahagytuk, de a 8-10. perc környékén fizikálisan holtpontra jutott a játékunk, ami következtében
vendéglátóink átvették az irányítást. szerencsére ez csak pár percig tartott, ami után már végig mi voltunk a kezdeményezők. A 68. percben
teljesen megérdemelten egyenlítettünk, viszont örömünk nagyon rövid életű volt, hiszen a középkezdés után közvetlenül az első támadásból
gólt kaptunk, de csaptunk kedvét ez sem tudta elvenni. A hátralévő 20 percben mindent megtettünk annak érdekében, hogy pontot, pontokat
tudjunk szerezni, de két hatalmas nagy ziccert is hibáztunk, így 2-1-re elvesztettük a mérkőzést.
Összegzés: Eljutottunk arra szintre mentálisan, és játékban, hogy egy mérkőzés 80-90%-ban mi irányítottuk az
eseményeket, a mi akaratunk érvényesült a pályán. Mindezek miatt nagyon mélyen érintett mindenkit a vereség,
jobban fájt, mint egy csepeli 0-8, de a tudásunkat meg tudtuk mutatni, hogy képesek vagyunk támadásban dominálni,
és védekezésben kezdeményezően labdára irányulóan labdákat szerezni, ezért bármennyire fáj a vereség, a
játékminőségének nagyon örülni kell, és annak, hogy a sok nehézség ellenére a csapatnak van tartása, esélye a
győzelemre, és most ez a legfontosabb. A következő mérkőzésen újra lesz esélyünk, amivel remélem tudunk élni, mert
nagyon sokat dolgoztunk ezért a pillanatért. Gratulálok a mutatott játékhoz, és a kiváló mentalitáshoz!
U19(’06/’07) MLSZRegionális KiemeltBajnokság Nyugati csoport,19.forduló - 2025.04.12. 11:00 óra
Szombathely, Rohonci út 3., Haladás VSE Sporttelep - füves nagypálya, 2x45 perc, 42 néző
Szombathelyi Haladás VSE – Budai FC 8-1 (3-0)
G: Eck
Füzes (3) – Lobenwein (3), Vermes (3), Mezei (3) – Baráth (3), Kocsis Zs.(4), Trizna /U17/ (4), Módos M.(4) –
Eck (6), Győrffy /U17/ (3), Gémesi /U17/(3)
Cs.: Bánkuti (-), Kling /U17/ (4)
Mérkőzéselemzés: Csapatunk állapota semmit sem javult, így ismét egyetlen mezőnycserével mentünk le
Szombathelyre.
Egyetlen cserénket a 22. percben el is kellett használnunk Kocsis Zsombi sérülése miatt. A csapat próbálkozott, de ezen a napon
minden ellenünk volt, így beleszaladtunk egy 8-asba.
Összegzés: Nagyon sajnálom a srácokat, mert azok tehetnek a legkevésbé arról, hogy így kell hétről hétre kiállnunk,
akik a pályán voltak, mégis ők isszák meg a levét. Az U17-eseinknek, és Tábori Ákos edzőnek köszönjük, hogy
kisegít minket hétről hétre. A Haladásnak gratulálok a győzelemhez!
U17( ’08) MLSZRegionális AlapBajnokságÉszak-nyugati csoport,19. forduló - 2025.04.12. 13:00 óra
II. Szabadság út 51-57., Pokorny József Sporttelep - műfüves nagypálya, 2x45 perc, 40 néző
Budai FC – Halásztelki FC 1-1 (1-0)
G: Szántó
Takács E.(7) - Kiss Zs.(7), Pachmann (7), Leidál (7), Horváth Zs./U16/(7) - Kanyó (7), Szántó /U16/ (7), Dalos (7) -
Dudra (7), Kriesch (7), Hegyes (7)
Cs: Palotás (7), Botka (7)
Mérkőzéselemzés: A tavaszi szezon első komolyabb megmérettetéséhez érkeztünk, hazai pályán fogadtuk a
Halásztelek csapatát, a dobogós helyezésekért zajló versenyben való riválisunkat. A mérkőzés előtt egyértelmű célként
a győzelmet tűztük ki, és bár közel jártunk hozzá, végül csak egy pontot tudtunk otthon tartani.
A mérkőzés képe sajnos nem a mi elképzeléseink szerint alakult. Nem tudtuk rákényszeríteni ellenfelünkre a saját játékunkat, és akarva-
akaratlanul is belementünk egy sokkal fizikálisabb, helyenként kapkodó, vagdalkozó stílusba. A találkozó inkább emlékeztetett egy kiesési
rangadóra, mintsem egy dobogóért vívott taktikus párharcra. Ennek ellenére jól kezdtünk, az első negyedórában többször is veszélyt
teremtettünk, a 12. percben pedig egy szép támadásépítés után Szántó befejezése révén megszereztük a vezetést. A gól után is mi
domináltunk, de a félidő végéig újabb találatot már nem sikerült szereznünk. A második félidőre érezhetően elfáradt a csapat, a 60. perctől
kezdve fokozatosan csökkent az iram, és nem tudtuk tartani a korábbi nyomást. A nagy meleg, valamint a cserelehetőségek szűkössége (két
bevethető játékos a kispadon, míg az ellenfélnél hat) komoly különbséget jelentett. A fáradtsággal együtt jöttek a pontatlanságok is, több
szabálytalan belépőnkkel veszélyes szabadrúgásokhoz juttattuk a vendégeket és végül a 90. percben egy ilyen pontrúgásból egyenlítettek is.
Összegzés: Az első félidőben jobbak voltunk, uraltuk a játékot, de sajnos elfogytunk a második játékrészre. A meleg és
a kevés csere lehetősége rányomta a bélyegét a teljesítményünkre. A hozzáállással maximálisan elégedett vagyok.
Kellett volna még egy apró plusz, hogy meg legyen a győzelem, de most ennyire futotta. Tanulunk belőle, és megyünk
tovább.
U16(’09) MLSZ Országos Alap bajnokság 17.forduló - 2025.04.12. 10:00 óra
Paks, Fehérvári út 29., Paksi FC Sporttelep - műfüves nagypálya, 2x45 perc, 50 néző
Paksi FC – Budai FC 0-2 (0-2)
G: Battlay, Korponai
Rusznák (8) – Takács D.(7), Ecseri (6), Gesler (8), Tran (7) – Nasir (7), Balogh Sz.(7), Jobbágy (7) –
Korponai (8), Buzgó D. (8), Battlay (8)
Cs: Mayer (6), Hegyesi (6), Bagi (7), Csalló (-), Miklósvári (-)
Mérkőzéselemzés: A bajnokság egyik legjobb csapatához, a Paksi FC-hez látogattunk szombat délelőtt, ezt, illetve a
tolnaiak hazai mérlegét figyelembe véve pedig tudtuk, hogy nagyon-nagyon komoly energiákat kell tenni a
mérkőzésbe, ha szeretnénk sikeresek lenni.
Remekül kezdtünk, rögtön a mérkőzés elején ziccerbe is kerültünk, de egy bravúros mentéssel a hazaiak megakadályozták vezető gólunkat.
Maradtunk támadásban, a 13. percben pedig góllá érett fölényünk: egy szép támadás végén Korponaihoz került a labda, aki egy extra lövőcsel
után ügyesen passzolt a hosszúba – bravúros csatárteljesítmény volt! A félidő közepén „éledezett” a hazai csapat, pár percre be is szorított
minket a kapu elé, de viszonylag jól kezeltük a hosszú labdáikat, beadásaikat. A félidő hajrája ismét a miénk volt, egy ügyes támadás után
kiharcolt szögletet követően pedig büntetőhöz jutottunk, amit a remekül játszó Battlay higgadtan értékesített, így egy kifejezetten jól sikerült első
félidő után kétgólos előnnyel mehettünk pihenőre.
A szünet után nagyon fordult a játék képe, a hazaiak – érthető módon – extra energiákat mozgósítottak a hátrányuk ledolgozása érdekében,
mezőnyfölénybe kerültek, igencsak sok veszélyes beadást, pontrúgást küldtek a kapunk elé, a mi labdás játékunk pedig a labdakihozatalok
gyakorlására, és kontralehetőségre korlátozódott, de egyikben sem igazán voltunk hatékonyak (pedig mindkettőből lett volna esély
lehetőségeket teremteni). Nagy mezőnymunkára, jó kapusteljesítményre, és természetesen némi szerencsére is szükségünk volt, hogy hárítani
tudjuk a hazai próbálkozásokat, de végül sikerült megoldani, és egy nagyon értékes győzelemmel hazatérni az „atomvárosból”!
Összegzés: Egy félidő jó játék, két félidő nagyszerű hozzáállás, számos jó egyéni teljesítmény segített minket ezen a
napon a sikerhez, amit óriási fegyverténynek tartunk, hiszen egy nagyon fizikális, jó játékosokból álló csapatot sikerült
legyőzni, gratulálok Mindenkinek!
U15(’10) MLSZ Regionális Alap Bajnokság Északi csoport, 20.forduló - 2025.04.13. 15:00 óra
II. Szabadság út 51-57., Pokorny József Sporttelep - műfüves nagypálya, 2x40 perc, 30 néző
Budai FC – Balassagyarmati SE Palóc Farkasok 16-0 (7-0)
G: Szűcs L.(4), Tari (2), Hendrich (2), Szél (3), Kraicsovits Bo.(2), Cseke, Módos Zs., Májer
Csizmadia (-) - Cseke (7), Mezey (7), Árvai (7), Vállai (7) - Csuri (7), Módos Zs.(7) Szűcs L.(8) -
Szél (7), Tari (7), Hendrich (7)
Cs: Pallós (7), Nyirő (7) Kraicsovits Bo.(8), Májer (7)
Mérkőzéselemzés: Vasárnap délután hazai pályán folytattuk a bajnokságot.
Az első percektől az utolsóig, nagy fölényben, sok helyzetet kialakítva, jól focizott a csapat, és ennek nagyarányú győzelem lett a
vége. Ellenfelünknek is gratulálok, mert nagyon szimpatikus hozzáállásban teljesítették a mérkőzést.
Összességében jókor jött számunkra ez a győzelem, mindenki sokat tudott pályán lenni, és a gyerekek lelki állapotára
is pozitív hatással volt ez a nap. Gratulálok a csapatnak!
U14(’11) MLSZ Regionális Alap Bajnokság Északi csoport, 20.forduló - 2025.04.12. 11:00 óra
II. Szabadság út 51-57., Pokorny József Sporttelep - műfüves nagypálya, 2x40 perc, 70 néző
Budai FC – Barca Academy Hungary 2-1 (1-1)
G: Buzgó Zs., Barna
Ehmann (6) – Huszár M. (7), Májer (7), Tóth Sz. (7), Mathiez (7) – Lovas L/U13/(5), Huszár F. (7), Pikáli (6) –
Buzgó Zs.(5), Reviczky-Balogh (6), Gross (5)
Cs.: Záboji /U13/ (7), Bukvai (7), Barna (6), Andrási (-), Istvánffy A. (-), Érsek-Obádovics, Nagy-Zsoldos /U13/
Mérkőzéselemzés: A hatodik tavaszi fordulóban a Barca Academy csapatát fogadtuk hazai pályán, akik a tabella alsó
házában foglal helyet. Az őszi mérkőzésen izgalmas 3-3-as döntetlent játszottunk idegenben ellenük.
Kiváló futballidőjárás várt minket a napsütötte szombat délelőttön. A mérkőzést is jól kezdtük és eredménye is lett mert az első 10 percben több
helyzetünk adódott és gólt is sikerült szereznünk Buzgó Zsombi egyéni megvillanása után (1-0). Ezt követően viszont fokozatosan esett vissza
a teljesítményünk. Technikailag rendkívül sok hibát vétettünk ami rányomta a játékunkra a bélyeget, ugyanis labdabirtoklás egyáltalán nem
alakult ki. Ráadásul a védekezésben sem tudtunk megfelelő nyomást gyakorolni az ellenfelünkre, így mély blokkba szorultunk teljesen. Sajnos
meg is bosszulta magát hogy enerváltak voltunk és még a szünet előtt egyenlített a Barca Academy csapata (1-1). A félidőben változtattunk a
védekezésünkön, hogy nagyobb nyomást tudjunk gyakorolni az ellenfelünk játékrendszerére és fokozott intenzitást kértem a fiúktól. A második
félidőben egy másik csapat ment ki a pályára és nagy fölényben fociztunk. Sikerült átvenni az irányítást és a védekezésünk is kezdeményező
volt, a tervezett területekre tudtuk terelni a labdát és ott megszerezni vagy rákényszerítettük az ellenfelünket a hibára. A félidő elején egy szép
támadást követően szerencsésen pattant Barna Karcsi elé labda, aki magabiztosan szerezte meg a később 3 pontot érő győztes gólt. A
mérkőzés vége felé igazi küzdős, hajtós meccs lett, ahol rendre jól tudtuk hatástalanítani a vendég csapat próbálkozásait.
Összegzés: Rendkívül gyenge első félidőt produkáltunk, ahol nem csak a fiúk egy-egy gyengébb egyéni teljesítménye,
hanem a megfelelő mentalitás hiányzott a fejekből. Szerencsére a második félidőre tudtunk annyit javítani a
játékunkon, hogy megtudjuk nyerni a mérkőzést, de a labdás fázisokban nagyon sok javítani valónk van még. A
cserejátékosok jól szálltak be a mérkőzésbe és lendületet tudtak hozzáadni a csapat játékához. Most egy hosszabb
szünet vár ránk, ahol bízom benne, hogy sikerül felfrissülnie a csapatnak a bajnokság hajrájára, mert nehéz mérkőzések
várnak ránk. Gratulálok a fiúknak a győzelemhez, ma is nagy munkát tettek bele, hogy otthon tartsuk 3 pontot!
U13(’12) MLSZ Regionális Bajnokság Közép B. csoport, 15. forduló - 2025.04.13. 11:00 óra
II. Szabadság út 51-57., Pokorny József Sporttelep - műfüves 3⁄4-ed pálya,5x2 m-es kapuk,8+1 fő,4x20 perc,50 néző
Budai FC – Dunakanyar SE 2-1 (2-0, 0-1, 0-0, 0-0)
G: Szilágyi Á., Mocsel
Erős Á. - Szántó-Sárga N., Petrik D., Záboji V., Kocsisevity J.- Tarcsafalvi M., Szilágyi Á., Ádám M. - Mocsel J.
Cs:. Kovach B., Horváth R., Bán M., Réder B., Trossen W., Ökrös O., Jeck Á.
Mérkőzéselemzés: A 15. fordulóban az Dunakanyar SE csapatával találkoztunk hazai pályán. Az őszi könnyed
mérkőzés után bizakodva léptünk pályára.
Az első negyedben nagyszerűen fociztunk. Sok helyzetet alakítottunk ki és sikerült is ezeket gólra váltani. A második negyedben egy kicsit
visszaesett a játékunk, ebben a periódusban kaptuk a gólt. A harmadik negyedben újra mi domináltunk, de gólt nem sikerült rúgnunk ismét. Az
utolsó negyedben kicsit tovább tudtuk fokozni a tempót, de a sok helyzet ellenére gólt megint nem sikerült elérnünk.
Összegezve: A mutatott játékunk színvonala elmaradt az utóbbi mérkőzéseken mutatott játékunktól. Sajnos a nálunk
gyengébb csapatok mostmár rendszeresen beállnak sündisznóba és nagyon nehezen sikerül csak feltörni a védelmüket.
A széleken jól bontjuk ezeket a csapatokat, de most a beadások nem voltak olyan minőségűek, hogy különösebb
veszély alakult volna ki. Amikor kinyílt az ellenfél, akkor viszont nagyon gyorsan és szépen tudtunk mögéjük kerülni.
Labdakihozatallal nem volt gond, jól működött, a letámadást viszont a 2. rúgott gól után nem nagyon tudtuk
gyakorolni, mert elkezdte az ellenfél fel rugdosni a labdát. Nehéz az ilyen csapatok ellen játszani, akik ennyire mélyen
beállnak és csak a védekezésre koncentrálnak. A második és harmadik negyedben hiába voltunk fölényben, ez csak
meddő volt, az utolsóban viszont egy kicsit feljebb jött az ellenfél és már több helyzetünk is lett, de vagy mi nem
koncentráltunk eléggé a kapu előtt vagy az ellenfél kapusa mutatott be bravúrt vagy a kapufa mentette meg az
ellenfelet a góltól. Összességében a mutatott játék most egy erős közepes, de gratulálok mindenkinek a győzelemhez!
U12(’13/’14) MLSZ Regionális Bajnokság Közép B. csoport, 15. forduló - 2025.04.13. 13:00 óra
II. Szabadság út 51-57., Pokorny József Sporttelep – műfüves 3⁄4-ed pálya,5x2 m-es kapuk, 8+1 fő;4x20 perc,25 néző
Budai FC - Dunakanyar SE 0-1 (0-0, 0-1, 0-0, 0-0)
G: -
Bencz-Gehér A. - Földi M,, Lapis B., Sámi Zs., Szarka M. - Nemes A., Bús H., Bobály Sz. - Nádasdi D.
Cs:Hammerle B., Zólyomi V., Hollik I., Szécsi M.
Mérkőzéselemzés: A regionális bajnokság következő fordulójában hazai pályán fogadtuk a Dunakanyar SE csapatát.
A mérkőzés nagy részén mezőnyfölényben játszottunk, de gólt sajnis nem sikrült szereznük.
Összegezve: Hasonló fizikumú, és képességű csapattal játszottunk .Védekezésünk ismét jól működött, és ezért dicséret
illeti a kapusokat, és a védőket .Alig akadt ismét kapura lövésünk, és helyzetünk is csak egy volt. Az ellenfél térfelén
elhaltak támadásaink a sok gyakorlás ellenére is, mert rengeteg pontatlan passzunk van. Gólt képtelen továbbra is rúgni
csapatunk, nem vigasz de ezt sajnos nem lehet gyakorolni, ezt a képességet a mérkőzéseken kell-lehet megszerezni.
Helyzetbe hozni a társakat, már annál inkább meg lehet tanulni, ha rendben vannak a képességek mindössze akarat, és
odafigyelés kérdése.
U11(’14/’15) MLSZ Országos U11 Közép 4.csoport, 4. tavaszi játéknap - 2025.04.13. 10.00 óra
XI. Hunyadi M. út 56., Kelen SC Sporttelep – műfüves 1⁄2 pálya, 5x2 m-es kapuk, 1+6 fő, 1x25 perc, 100 néző
A tornán résztvevő keret: Köck Bence, Viszt Zente, Frena Vilmos, Csuta Bálint, Sipos-Cserjési Ajándok, Szesztai
Áron, Hajagos Márk, Pfeifer Ádám, Nagy Boldizsár, Szabados Maxim.
Az MLSZ által kiírt országos bajnokság negyedik tavaszi játéknapját a Kelen SC rendezte, ahol 5 egyesület
korosztályos csapata vett részt a tornán: Kelen SC, Vasas FC, Kisvárda, Mosonmagyaróvári TE és Budai FC.
Mérkőzések:
Kelen SC – Budai FC 7-1
G: Balogh Zs.
Budai FC – Vasas FC 1-7
G: Balogh Zs.
Credobus Mosonmagyaróvári TE - Budai FC 7-0
G: -
Kisvárda - Budai FC 6-0
G: -
A torna mérkőzései összesítve: Budai FC 4 - - 4 2-27
Összegzés: Ismét sikerélmény nélkül zártunk egy tornát. Sajnálom a játékosokat, mert nagyon erős csapatok ellen
kellett játszanunk. Ha nem állunk vissza a saját térfelünkre védekezni, akkor sokkal több gólt kaptunk volna. A
védekezést fegyelmezetten végrehajtotta a csapat, amiért szeretném megdícsérni őket. A játékosok megpróbáltak
mindent megtenni azért, hogy ismét emelt fővel jöhessenek le a pályáról.
U10(’15) MLSZ Országos U10 Közép 4.csoport, 4. tavaszi játéknap - 2025.04.13. 10.00 óra
XI. Hunyadi M. út 56., Kelen SC Sporttelep – műfüves 1⁄2 pálya, 5x2 m-es kapuk, 1+6 fő, 1x25 perc,100 néző
A tornán résztvevő keret: Galla Ábel László, Sipos-Cserjési Horka, Kovács Zorán András, Hettyey Vince, Székely
Bence Richárd, Bora Bende Barnabás, Badari-Bartos Milán, Kósa Zsombor Gábor, Szilágyi Márton, Püspöki András
U10-es csapatunk a Kelen SC által szervezett, idei 4. országos kiemelt tornán vett részt. Öt egyesület korosztályos
csapata szerepelt a tornán: Kelen SC, Vasas FC, Kisvárda FC, Mosonmagyaróvári TE és Budai FC.
Mérkőzések:
Budai FC – Kelen SC 1-8
G: Hettyey Vince
Budai FC – Vasas SC 0-4
G: -
Budai FC – Credobus Mosonmagyaróvári TK 1-3
G: Bora Bende Barnabás
Budai FC – Kisvárda FC 0-5
G: -
A torna mérkőzései összesítve: Budai FC 4 - - 4 2-20
Egy nagyon erős tornán vettünk részt hétvégén. Ez a legmagasabb szint Magyarországon, amivel a gyerekek találkoztak. A tornát
egész jól kezdtük, kiegyenlített volt az első 10 perc a Kelen ellen. Utána viszont sok olyan gólt kaptunk, ami elkerülhető lett volna. A
többi meccsre is ez volt a jellemző, így nem tudtunk jó eredményt elérni a tornán.
Jó képességű, dinamikus csapatok ellen játszottunk, akik ellen sajnos nem fér bele az egyáltalán, hogy ilyen egyszerűen
elkerülhető gólokat kapjunk. Nagyjából a kapott góljainknak a fele elkerülhető lett volna.
Sajnáltam, hogy csak a Mosonmagyaróvárral sikerült szorosabb meccset játszanunk, mert szerintem nincsen ekkora különbség a
csapatunk, és a tornán résztvevő csapatok között.
Összegzés: Tapasztalatszerzésnek jó volt, hogy a gyerekek érezték, hogy ezek a csapatok milyen keményen és
dinamikusan játszanak. Örülnék nagyon neki, ha hamarosan szoros meccseket tudnánk játszani ilyen képességű
csapatok ellen is, ez lenne majd a cél a következő időszakra. De nagyon fontos lesz, hogy az elkövetett hibák számát
csökkentsük, ha versenyben szeretnénk velük lenni.
U9 (’16) MLSZ Országos U 9 Közép 4.csoport, 4. tavaszi játéknap - 2025.04.13. 10:00 óra
XI. Hunyadi M. út 56., Kelen SC Sporttelep – 40x20m-es műfüves pályák, 3x2 m-es kapuk, 1+4 fő; 1x25 perc,
120 néző
A tornán résztvevő játékosok: Varga Vince, Vörösváry András, Viszt Zétény, Kászli Péter, Szálka Sámuel, Balla
András, Teleki Keve, Vörösváry Félix
U9-es csapatunk negyedik tavaszi tornáján a Kelen SC sporttelepen lépett pályára, egy nagyon színvonalas mezőnyben.
Mérkőzések:
Budai FC – Kelen SC 3-3
G: Vörösváry (2), Kászli
Budai FC – Vasas SC 4-7
G: Teleki, Kászli, Viszt, Vörösváry
Budai FC – Credobus Mosonmagyaróvár TK 3-1
G: Kászli, Vörösváry A, Szálka
Budai FC – Kisvárda SE 1-2
G: Viszt Zé.
A torna mérkőzései összesítve: Budai FC 4 1 - 3 11-13
Ezúttal a Kelen SC meghívásos tornáján szerepeltünk, ahol egy nagyon erős mezőny várt ránk. A házigazda mellett megmérkőztünk a Vasas
Akadémia, a Kisvárda Akadémia és a Mosonmagyaróvár csapatai ellen is. Kicsit álmosan kezdtük a napot, hiszen a Kelen hamar két gólos
előnyre tett szert, de Teleki Keve labdaszerzése után kiharcolt szabadrúgásunkkal, melyet Vörörsváry András értékesített, sikerült visszajönni a
meccsbe, amely egy szoros döntetlennel ért véget.
Második meccsen a Vasas várt ránk, akik szintjükhöz méltóan nagyon ügyes, képzett játékosokkal érkeztek. Sajnos az elején túltiszteltük őket,
emiatt sok könnyű gólt kaptunk, ami után csak a szépítés jutott nekünk. Későn mertünk többet vállalkozni, de örülök, hogy sikerült ellenük négy
gólt szerezni, és végre kihasználni az ellenfél által elkövetett hibákat.
A harmadik meccsen a Mosonmagyaróvár csapta következett. Ellenük is kellő akarattal léptünk pályára és csak azt sajnálom, hogy nem tudtuk
kihasználni a rengetek gólszerzési lehetőséget, így aránylag szoros maradt a meccs, de megérdemelt győzelmet arattunk.
Végül pedig a Kisvárda együttese következett. Itt egy igazi ki-ki mérkőzést vívtunk, helyzetek itt is ott is. Mindkét oldalon remek
kapusteljesítmények voltak, végül ellenfelünk kihasználta egy hibánkat és 2-1-es győzelmet aratott.
Összegzés: Féltávhoz értünk a tavaszi tornák során. Szemmel látható az a fejlődés, amit a csapat produkál. A
legnagyobb dicséret, mikor az ellenfél edzőktől kapunk dicséretet, ez ma több esetben megtörtént. Talán már a srácok
is elhiszik, hogy ha keményen dolgozunk, meg lesz a gyümölcse. Hiszen nyáron ebben a mezőnyben jócskán
alulmaradtunk játékban az ellenfelektől, viszont ma egyértelmű partnerei voltunk a Tehetség Központok és Akadémiák
csapatainak. Persze sokat kell fejlődni játékban még, több tudatosság és technikai pontosságra van szükség, de büszke
vagyok a srácokra, azért, amit nyújtanak hétről hétre. Gratulálok mindenkinek!
U 8(’16/’17) OTP-MOL Bozsik U9 Körzeti Fesztivál, 2.tavaszi játéknap - 2025.04.13. 14:50 óra
XI. Mérnök u.35., ELTE-BEAC Sporttelep – 40x20m-es műfüves pályák, 3x2 m-es kapuk, 1+4 fő; 1x15 perc, 60 néző
A fesztiválon résztvevő játékosok: Balogh Zete, Földi Leó, Székely-Körmöczy Attila, Ritter Ervin, Kurpé Noel, Sós
Marcell Jakab, Kollai Péter, Fekete Sebestyén, Nagy Oszkár, Kéri Barna, Moldvay Bonifác
U8-as korcsoportú gyerekeinkkel a tavasz második Bozsik fesztiválján vettünk részt.
Gyerekeink megfelelő hozzáállással léptek pályára ezen a fesztiválon is. Az időjárás ideális volt a remek játékhoz, ami nem maradt el
csapatunktól. A remek mentalitás meg is látszott a teljesítményünkön. Mindenki kiadta magából a maximumot, és bár volt egy kis kezdeti
nehézség egyik csapatunknál, a mérkőzésközi megbeszélés megtette a hatását, és ezután minden rendben ment. Természetesen ma sem
játszottunk hiba nélkül, de ezeknek most kell kijönnie, hogy később már ne okozzanak gondot, edzéseken ezek mentén dolgozunk tovább, és
bízunk a további egyenletes fejlődésben! Ma is volt, aki első Bozsikján vett részt velünk. Ez mindig örömteli!
Összegzés: Vannak bizonyos területek, amiben változást kell elérnünk, de természetesen az út elején járunk még. Sok
edzésre, és alázatra lesz szükség még a jövőben, de bízom a srácokban, hogy partnerek lesznek a továbbiakban is.
Köszönöm mindenkinek a részvételt!
A fesztiválon oklevelet kapott: Gerencsér Mór (Harcos játékáért), és
Sós Marcell Jakab (Szép passzaiért) ☺,
továbbá gratulálunk mindenkinek a fesztiválon mutatott remek játékhoz, és részvételhez! ☺
U 7(’18/’19) OTP-MOL Bozsik U7 Körzeti Fesztivál, 2. tavaszi játéknap - 2025.04.13. 9:00 óra
XI. Mérnök u.35., ELTE-BEAC Sporttelep – 30x15-es műfüves pályák, 2x1 m-es kapuk, 3:3 ellen, 1x10 perc,100 néző
A tornán résztvevő keret: Czigler Áron, Balog Hunor, Szőnyei Dániel. Takács Jónás, Aranyos Lóci, Tóth Ferenc, Kárpáti Marcell
A Budai FC Kiemelt Körzet Központ szervezésében az idei második, tavaszi körzeti Bozsik Fesztiválon vettek részt
legfiatalabb játékosaink.
A gyerekek a második fesztiválon újra nagyon ügyesen, bátran fociztak, és egyre jobban cseleznek az ellenfelek ellen. Volt, aki rengeteg gólt
szerzett, volt aki sokat szerelt, és voltak akik a cseleikkel tűntek ki a mérkőzések folyamán.
A tornán oklevelet kapott: Szőnyei Dániel, szép góljaiért,
Czigler Áron szép cseleiért, gratulálunk! ☺
Összegzés: A gyerekek játékán látszik a fejlődés, és egyre jobban fociznak egyénileg, ami ebben a korosztályban a
legfontosabb. Gratulálok minden játékosnak, nagyon ügyesek voltak ma is!
Hajrá Budai FC! Hajrá Tabán!
Csapataink eredményei – 2025. március 31-től április 6-ig:
Felnőtt (’01) BLSZ I. osztály, 23. forduló - 2025.04.05. 10.00 óra
III. Sújtás u. 2., ASR Gázgyár Sporttelep - füves nagypálya, 2x45 perc, 50 néző
BVB UDSE – Budai FC 0-2 (0-0)
G: Mózes, Mustafa Yousef
Monori M.(8) – Boksay M.(7), Mózes (8), Jakab (6), Kuti (6) – Balogh Á.(7), Schuszter (7), Lovas T.(7) –
Horváth D.(6), Brandner (6), Kovács Má.(7)
Cs: Füzes, Mustafa Yousef (7), Zöld (-), Steitz (-), Yusuf Hosny (-)
Mérkőzéselemzés: Szombat délelőtt a BVB UDSE otthonában léptünk pályára felnőtt csapatunkkal, ahol reális
esélyünk volt arra, hogy hosszú idő után újra győzelmet ünnepeljünk, aminek eléréséhez egy nagyon nehéz 90 perc
várt fiainkra.
Az első félidőben már látható volt, hogy mindkét csapat számára nagyon fontos a találkozó, és a győzelem megszerzése, mert heves
párharcok tarkították az első 10 percet. A mérkőzés elejétől igyekeztünk megvalósítani a labdabirtoklást, és a támadójátékunkkal szerettük
volna irányítás alatt tartani a mérkőzést. A dominancia nem sikerült, de a tudatosság több helyzetet eredményezett számunkra, amiből
könnyedén megszerezhettük volna a vezetést, de a házigazdáknak is voltak lehetőségei, ahol mi is gólt kaphattunk volna. A kimaradt
helyzetek, illetve nagy küzdelmet hozó első 45 percet követően 0-0-ás eredménnyel tértek a csapatok a szünetben megérdemelt pihenőre.
A második játékrészben talán mi kezdtünk jobban, ami következtében magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, de sajnos ezzel az előnnyel
nem igazán tudtunk mit kezdeni. A 65. perc táján 5-8 percre teljesen elvesztettük az addig jól működő játékunkat, ami miatt nagyon sok ívelt
labdát kellett feltenni a támadóinkra, középpályásainkra, akik sajnos az esetek nagyobb részében nem tudták megtartani a labdákat, így csak
nagyon rövid ideig voltunk képesek a labdát birtokolni. Szerencsére a hajrára újra összeállt a támadó játékunk, ezért vissza tudtuk szerezni az
irányítást, ami pedig több helyzetben is megmutatkozott. A nagy hajtásban aztán nekünk teremtődött meg a lehetőség a 84. percben, hogy
egy szép súlypontáthelyezés után értékesítsük ziccerünket, amit Mózes Áron meg is tett, így megszereztük a vezetést. Óriási öröm volt, hogy
egy ilyen lélektani pillanatot meg tudtunk ragadni, és amit ki is használtunk, hiszen a gól után két perccel egy szép támadás végén Mustafa
értékesítette ziccerét, amire már nem jött válasz, így 2-0-ra sikerült megnyerni a mérkőzést.
Összegzés: Hatalmas öröm, hogy egy ilyen nehéz mérkőzésen a megfelelő pillanatban képesek voltunk a magunk
javára billenteni találkozó lélektanát, majd ezt az előnyt képesek voltunk kihasználni. Nagyon büszke vagyok
mindenkire, mert a végsőkig hittek a győzelemben, és a nehéz pillanatokban mindenki hozzátette a maga részét ehhez
a győzelemhez. Óriási öröm mindenki számára ez a győzelem, amihez teljes szívemből gratulálok az összes
játékosomnak! Szép munka volt! Gratulálok!
MLSZ Országos Torna U11



MLSZ Országos Torna U10



MLSZ Országos Torna U9



Csapataink eredményei – 2025. március 24-től 30-ig:
Felnőtt (’01) BLSZ I. osztály, 22. forduló - 2025.03.29. 17.00 óra
III. Kalap u. 1-3., III. kerületi TVE Sporttelep - műfüves nagypálya, 2x45 perc, 40 néző
43. sz. Építők SK – Budai FC 6-0 (1-0)
G: -
Monori (7) – Jánosa (-), Mózes (6), Jakab (5), Kuti (6) – Balogh Á.(6), Schuszter (6), Lovas T.(6) –
Horváth D.(7), Brandner (5), Kovács Má.(6)
Cs: Füzes (7), Vermes (6), Boksay M.(6), Módos M.(5), Yusuf Hosny (5)
Mérkőzéselemzés: A III. kerület TVE Sporttelepére látogattunk el szombat este, ahol a 43. sz. Építők csapata ellen
próbáltuk megtörni rossz sorozatunk, és gólt, illetve pontot, pontokat szerettünk volna szerezni.
Az első félidőben jó tempóban futballoztunk, védekezésben, és támadásban is felvettük a hazai csapattal a versenyt. Sajnos, az első 10.
percben, sérülés miatt cserélni kellett, Jánosa helyére Boksay érkezett, aki az egész mérkőzésen megbízható, remek teljesítményt nyújtott. A
20-25 percig működött minden, jól játszottunk majd a semmiből leálltunk a labdatartásra törekvéssel, ami következtében nagyon sok labdát
íveltünk fel a támadóinkra, mi nem működött. A sok labdavesztés következtében elvesztettük a játék kontrolját, egyre jobban ellenfelünk
akarata érvényesült. A momentum átkerült vendéglátóinkhoz, akik köszönték szépen, és a 31. percben megszerezték a vezetést. A félidő
utolsó 10 percére visszanyertük a játékunkat, ami újra kiegyenlítettét tette a mérkőzést.
A második játékrészt nagyon jól kezdtük, kiváló játékot mutattunk, és benne volt a mérkőzésben, hogy gólt szerezhetünk, ami egyben az
egyenlítést is jelentette volna számunkra. Voltak helyzeteink, a letámadásunkkal több labdát szerzetünk az ellenfél térfelén, és talán
labdabirtoklási fölénybe is kerültünk. Mindenki meg volt győződve arról, hogy szoros izgalmas végjáték alakul ki, de valahogy ezt az égiek
nem így látták, gondolták. A 64. percben teljesen váratlanul gólt kaptunk, majd hiába próbált meg mindenki koncentráltan tovább játszani, a
66. percben egy újabb egyéni hiba megpecsételte a sorsunkat. A két gyors gólt lelkileg nem bírta el a csapat, aminek a következménye egy
újabb nagyarányú vereség lett.
Összegzés: Nagyon sajnáltam az összes játékosomat, mert mérkőzésben voltunk, és jól játszottunk, ami még
ellenfelünket is meglepte, de egyszerűen a fordulópontokból, sajnos nem mi jövünk ki jól. Remélem, jövő héten
fordul a kocka, mert nagyon megérdemelnék már egy győzelmet! Továbbra is hinni kell magunkban, és
koncentráltabban, kevesebb hibával kell védekezésben játszanunk!
U19(’06/’07) MLSZ Regionális Kiemelt Bajnokság Nyugati csoport,17.forduló - 2025.03.30.12:00 óra
II. Kolozsvári T. u. 11., Panoráma Sportközpont - műfüves nagypálya, 2x45 perc, 52 néző
II. Kerület UFC – Budai FC 2-5 (2-2)
G: Boksay M. (3), Győrffy, Módos M.
Bánkuti (6) – Lobenwein (6), Vermes (6), Ecseri /U16/ (7) – Baráth (6), Kocsis (6), Mezei (6), Módos M. (7) –
Boksay M. (9), Győrffy (7), Deák (6)
Cs.: Keszthelyi (6), Hegyesi /U16/ (6), Trizna (6), Eck (-), Zorkóczy.
Mérkőzéselemzés: Továbbra is rengeteg hiányzóval vágtunk neki a budai riválisunk elleni mérkőzésnek, ahol a
pálya mérete is nehezítő körülmény volt számunkra.
Hamar kialakult a játéknak az a képe, mely végig jellemző volt a találkozóra. Ellenfelünk szervezett védekezését próbáltuk sok
passzal, és bátor egyéni játékkal feltörni, míg a hazaiak gyors kontráikban bíztak, melyek kifejezetten veszélyesek voltak sok
esetben. Szerencsére két látványosan felépített támadást követően sikerült fél óra elteltével gólokat szereznünk, de ez sajnos
nagyon rossz hatással volt csapatunkra, kicsit elkényelmesedtünk, melynek két könnyen elkerülhető gól lett az eredménye, így
a szünetre döntetlen állással vonultunk.
A második játékrészre nem nagyon változott a mérkőzés képe, a kérdés az volt, hogy mi tudjuk megbontani a hazai védelmet,
vagy egy kontrából ők lesznek eredményesek. Szerencsére az előbbi forgatókönyv érvényesült, és egy büntetőből szerzett gólt
követően két további találattal sikerült lezárnunk a találkozót.
Összegzés: Élvezetesen, látványosan, és szerencsére eredményesen fociztunk, így megérdemelten gyűjtöttük be a 3
pontot. Külön kiemelném Boksay Milánt, aki egy parádés mesterhármast ért el, és szenzációsan játszott, valamint
U16-os csapatunkból debütáló belső védőnket, Ecseri Zsombort, aki pedig rendkívül érett, magabiztos
teljesítményt nyújtott 2-3 évvel idősebb ellenfelek ellen. Gratulálok a csapatnak a teljesítményéhez, ellenfelünknek
pedig további sok sikert kívánok!
U17(’08) MLSZ Regionális Alap Bajnokság Észak-nyugati csoport,17. forduló - 2025.03.29.15:00 óra
II. Szabadság út 51-57., Pokorny József Sporttelep - műfüves nagypálya, 2x45 perc, 40 néző
Budai FC – Diósdi STC 3-0 (1-0)
G: Kiss Zs., Szántó, Hegyes
Takács E.(7) – Schade M./U16/ (6), Kanyó (6), Leidál (6), Kiss Zs.(6) - Trizna (6), Szántó /U16/(6), Kling (6) –
Gémesi (6), Kriesch (6), Hegyes (6)
Cs: Zsigó (6), Palotás (6), Botka (6), Dudra (6)
Mérkőzéselemzés: A Diósd csapatát fogadtuk hazai pályán szombat délután.
Annak ellenére, hogy ismét az ellenfelünk térfelén folyt javarészt a játék, nem vagyok elégedett. Lassan és sokszor pontatlanul játszottunk. A
három pont megszerzése nem forgott veszélyben, de sokkal magabiztosabb és nagyobb arányú győzelemre is képesek lettünk volna.
Összegzés: Előfordulnak az ilyen mérkőzések is, amikor nem igazán azt mutatjuk, amire képesek vagyunk. A
győzelem megvan, a tanulságokat levontuk, és készülünk a következő mérkőzésünkre. Gratuláció jár a csapatnak a
győzelemért, de a mutatott játékért most nem!
U16(’09) MLSZ Országos Alap bajnokság 15.forduló - 2025.03.29. 11:00 óra
II. Szabadság út 51-57., Pokorny József Sporttelep - műfüves nagypálya, 2x45 perc, 70 néző
Budai FC – UTE 1-0 (0-0)
G: Korponai
Magó (8) – Takács D.(9), Gesler (9), Tran (8), Bagi (8) – Nasir (8), Papp B.(8), Jobbágy (8) –
Korponai (8), Buzgó D. (7), Balogh Sz.(7)
Cs: Mayer (7), Hegyesi (7), Battlay (-), Miklósvári (-), Horváth Zs.(-), Ecseri
Mérkőzéselemzés: Hazánk egyik legnépszerűbb klubjának, az UTE-nak a korosztályos csapata látogatott hozzánk
szombaton.
Már az első percektől kezdve maximálisan azt a játékképet kaptuk, amelyre számítottunk, sikerült a rendkívül jó játékosokból álló „lilák”
játékát teljesen semlegesíteni. Az első félidőben kapunk egyáltalán nem forgott veszélyben, előttünk viszont akadtak ígéretes lehetőségek,
azonban a támadózónás hatékonyságunk nem volt az igazi, így a szünetre gól nélküli döntetlennel mehettünk.
A második félidő eleje két újpesti lehetőséggel indult, de szerencsére komolyabb gólveszély nem lett belőle, majd hasonló mederben zajlott
tovább a játék, mint az első félidőben. A félidő közepén Gesler labdaszerzését követően Papp egy szép csel után nagyszerűen ugratta ki a
mélységbe induló Korponait, aki remek átvételével, majd higgadt befejezésével előnyhöz juttatta a csapatot! A folytatásban is maximálisan
kontrolláltuk a mérkőzést, szervezetten és odaadóan játszottunk, nem igazán találtak fogást rajtunk a vendégek, az előnyt viszont nem
sikerült növelnünk, így maradt izgalom a hajrára is. A 86. perceben az UTE első és egyetlen igaz ziccerénél Magó hárított bravúrosan, a
hátralévő néhány perc pedig feszülten, de komoly lehetőség nélkül lepörgött, így a meccs egészét nézve megérdemelt 1-0-ás győzelmet
arattunk!
Összegzés: Ismét példás hozzáállással játszott a csapat, ez pedig jó egyéni teljesítményekkel, illetve hatékony
csapatjátékkal fűszerezve egy teljesen megérdemelt bravúrgyőzelmet eredményezett a remek erőkből álló
bajnokaspiráns ellen, gratulálok Mindenkinek! Már maga a győzelem is egy remek születésnapi ajándék volt a
csapattól, de külön köszönöm a srácoknak és a szülőknek is a mérkőzés utáni köszöntést, nagyon jó érzés egy ilyen
közösség részesének lenni!
U15(’10) MLSZ Regionális Alap Bajnokság Északi csoport, 18.forduló - 2025.03.29. 13:00 óra
II. Szabadság út 51-57., Pokorny József Sporttelep - műfüves nagypálya, 2x40 perc, 50 néző
Budai FC – ASI DSE 0-0
G: -
Horváth L. (6) - Cseke (6), Mezey (6), Árvai (7), Farkas (6) - Csuri (6), Módos Zs.(6) Szűcs (6) –
Kraicsovits Bo. (5), Szél (6), Tari (5)
Cs: Pallós (6), Makkai (6), Horváth Á.(-), Vállai, Nyirő
Mérkőzéselemzés: Szombat délután hazai pályán fogadtuk az ASI csapatát. Vártuk a találkozót, a heti edzések is jól
sikerültek, minden jel arra mutatott, hogy jó formában vagyunk.
Az első félidőben egyértelmű játék rajzolódott ki, ellenfelünk visszahúzta védekezését a saját térfelére, és nem vállalt semmilyen
kockázatot. Szinte végig nálunk volt a labda, és volt három hatalmas ziccerünk, és egy nagyobb lehetőségünk, valamint két
veszélyes távoli lövésünk, de csak három kapufáig tudtunk eljutni.
A második félidőben is mi voltunk fölényben, de már kevesebb helyzetet tudtunk kialakítani, és nem is sikerült betalálni.
Összességében: Nem volt rossz a csapat mai játéka, a lehetőségeink megvoltak, de sajnos ma nem voltunk élesek a
kapu előtt. Nagyon nehéz egy ilyen felfogású csapat ellen focizni, aki megszállja a saját térfelét, és szervezetten,
többnyire jól védekezik, de ha van 4-5 ordító ziccered ennek ellenére is, akkor azt gondolom nem játszol rosszul, sőt.
Sajnos ez ma így alakult, a futball ilyen, menni kell tovább, mert jön a következő mérkőzés. Gratulálok a csapatnak!
U14(’11) MLSZ Regionális Alap Bajnokság Északi csoport, 18.forduló - 2025.03.29. 9:00 óra
II. Szabadság út 51-57., Pokorny József Sporttelep - műfüves nagypálya, 2x40 perc, 60 néző
Budai FC – II. Kerület UFC 1-1 (0-1)
G: Csizmadia L.
Csizmadia (9) – Záboji /U13/ (6), Májer (8), Tóth Sz. (8), Mathiez (5) – Lovas L./U13/ (6), Gross (6), Pikáli (6) –
Buzgó Zs. (5), Mocsel /U13/ (5), Huszár M. (6)
Cs.: Istvánffy A. (3), Érsek-Obádovics (6), Barna (5), Reviczky-Balogh (6)
Mérkőzéselemzés: Az ötödik tavaszi fordulóban a II. Kerület UFC csapatát fogadtuk hazai pályán, akik két pozícióval
foglalnak előttünk helyet a tabellán. Az őszi mérkőzésen kétgólos vereséget szenvedtünk.
Szélsőséges időjárás fogadott minket szombat reggel, rengeteg csapadék esett a mérkőzés során, ami nagyon megnehezítette a
játékot. Mindkét csapat próbált kevés kockázatott vállalni és inkább a hosszabb labdákkal építkezni. Ez sok párharcot
eredményezett a mezőnyben és ez is jellemezte a mérkőzést, ami elég alacsony színvonalat hozott. A mérkőzés első perceiben
pontrúgások után sikerült helyzeteket kialakítanunk ezt követően pedig kiegyenlített játék folyt. Kevés lehetőség volt a
gólszerzésre minkét csapat számára, de a félidő előtt egy hosszú labdát rosszul sikerült lereagálnunk, amiből a második labdát az
ellenfél szerezte meg és értékesítette a helyzetét (0-1).
A második félidőben egy kicsit feljavult a játékunk, de előre nem tudtunk elég hatékonyak lenni, nem sikerült megfelelő nyomás
alá helyezni a vendégcsapatot. Az utolsó másodpercekben egy szabadrúgásnál mindenki a vendégek kapuja elé húzódott és az
ívelést követően a megcsúsztatott labdára Csizmadia Levi előbb ért oda, mint a vonalról kimozduló kerületi kapus és sikeresen
egalizált (1-1). A drámai esemény után a játékvezető véget is vetett a mérkőzésnek, ahol egy pontot sikerült otthon tartanunk.
Összegzés: Rendkívül alacsony színvonalú mérkőzést tudhatunk a hátunk mögött, a körülmények és az ellenfél
minősége is ezen csak nehezített. Olyan igazi megyei stílusú mérkőzés volt, ahol hosszú labdák és a sok párharc
dominált. Azt gondolom, hogy megérdemelt volt mindkét csapat számára az 1 pont megszerzése. Abban viszont
biztos vagyok, hogy egy örök életre emlékezni fognak a srácok erre a végjátékra, ahol a csapat kapusa ment pontot az
utolsó pillanatban. Egyöntetűen meglehet szavazni, hogy a mérkőzés hőse ma Csizmadia Levi volt!
U13(’12) MLSZ Regionális Bajnokság Közép B. csoport, 13. forduló - 2025.03.29. 14:30 óra
Dunakeszi, Fő út 145., Magyarság Sporttelep – műfüves ¾-ed pálya, 5x2 m-es kapuk, 1+8 fő; 4x20 perc, 50 néző
VS Dunakeszi – Budai FC 2-4 (1-0, 1-2, 0-1, 0-1)
G: Horváth R. (2) Trossen (2)
Kovach Benjámin - Réder Borisz, Szohár Gergely, Petrik Dávid, Bán Mihály- Szilágyi Áron, Ádám Martin –
Jovan Kocsisevity
Cs: Ehmann Márton, Nagy-Zsoldos Mátyás, Trossen William, Jeck Ádám, Horváth Rómeó
Mérkőzéselemzés: A tavaszi szezon második fordulójában a Dunakeszi VS csapatához látogattunk az MLSZ U13-es
Regionális bajnokságban. Mindig nehéz meccset játszottunk a Dunakeszi csapatával!
Az első negyed katasztrófálisra sikeredett. Nem sok jó megoldásunk volt és elvétve tudtuk csak átlépni a félpályát is. Sokkal erőszakosabb,
gyorsabb volt az ellenfelünk, mint mi, ennek meg is lett az eredménye, mert egy szabadrúgás után hátrányba is kerültünk. A szünetben
sikerült váltanunk, fokozni a tempót, aminek köszönhetően megfordítottuk a mérkőzést, míg a következő 2 negyedben jobban focizva sikerült
megnyerni a mérkőzést.
Összegezve: Az első negyedet nagyon sajnálom. Körülményesen, lassan és ötlettelenül játszottunk. Elfogadhatatlan,
hogy a párharcoknak kb. a 90 százalékát elveszítsük egy negyeden belül… Aminek viszont örülök, hogy sikerült
váltani, megfordítani a mérkőzést és jelentősen feljavult a játékunk az utolsó 2 negyedre.
Az utolsó 3 negyedhez gratulálok mindenkinek! Az elsőből pedig próbáljunk meg tanulni, hogy nem szabad, így
bealudni, mert egy jobb csapat ezt ki fogja használni és nem biztos, hogy lesz visszaút.
U12(’13/’14) MLSZ Regionális Bajnokság Közép B. csoport, 13. forduló - 2025.03.30. 12:00 óra
Dunakeszi, Fő út 145., Magyarság Sporttelep – műfüves ¾-ed pálya, 5x2 m-es kapuk, 1+8 fő; 4x20 perc, 50 néző
VS Dunakeszi - Budai FC 1-0 (1-0, 0-0, 0-0, 0-0)
G: -
Bencz Gehér A. - Földi M., Lapis B., Nemes A., Zólyomi V. - Bús H., Sámi Zs., Bobály Sz. - Hammerle B.
Cs: Kelemen Á., Frena V., Orosz K., Solti Á., Szarka M.
Mérkőzéselemzés: Dunakeszire látogattunk a hétvégén, folytatva bajnoki mérkőzéseink sorát.
Az első húsz percet ismét nem tudtuk kihúzni kapott gól nélkül, annak ellenére, hogy nekünk három ziccerünk kimaradt, de az ellenfél egy
erőtlen lövéséből gólt kaptunk. Három harmadon keresztül kiegyenlített játék folyt ,de nekünk volt ezekben az időszakokban veszélyesebb
próbálozásaink.
Összegezve: Mindenképp pozitívum hogy nem kaptunk két három gólt az első húsz percben ,igaz hogy vezetést
szerzett az ellenfél ,nekünk de ez is előre lépés. A mérkőzés egészében amit megbeszéltünk betartották a fiúk , együtt
mozogtak és igyekeztek segíteni egymást. A tavalyi 1-1-es eredményt két kapura lövéssel sikerült elérnünk ,ma
legalább , nyolc kaput eltaláló lövésünk és öt helyzetünk volt amit mellé rúgtunk ,de ennek ellenére ez vereséget ért.
U11(’14/’15) MLSZ Országos U11 Közép 5.csoport, 2. tavaszi játéknap- 2025.03.30. 10.00 óra
Gödöllő, Táncsics M. út 3., Szűcs Lajos Sportcentrum – műfüves ½ pálya, 5x2 m-es kapuk, 1+6 fő, 1x30 perc,
100 néző
A tornán résztvevő keret: Köck Bence, Viszt Zente, Frena Vilmos, Csuta Bálint, Mészáros Edvárd, Sipos-Cserjési
Ajándok, Szesztai Áron, Seregi Bonifác, Hajagos Márk, Pfeifer Ádám, Molnár Dominik, Szabados Maxim.
Az MLSZ által kiírt országos bajnokság második tavaszi játéknapját a Gödöllői SK rendezte, ahol 5 egyesület
korosztályos csapata vett részt a meghívásos tornán: Gödöllői SK, BVSC-Zugló, Balassagyarmati SE, III. Kerületi
TVE és Budai FC.
Mérkőzések:
III. Kerületi TVE – Budai FC 7-5
G: Viszt Z., Szesztai Á., Pfeifer Á., Frena V. (2)
Budai FC – Gödöllői SK 2-6
G: Frena V., Hajagos M.
Balassagyarmati SE - Budai FC 3-2
G: Szabados M., Frena V.
BVSC-Zugló - Budai FC 13-2
G: Hajagos M., Csuta B.
A torna mérkőzései összesítve: Budai FC 4 - - 4 11-31
Összegzés: Mindent megtettek a játékosok, és emelt fővel jöhettek le a pályáról. Sajnálom a gyerekeket, mert több
sikerélményt érdemeltek volna a hozzáállásuk miatt. Mindenezek tetejében egy rendkívül sportszerűtlen ellenféllel is
találkoztunk a mai napon.
U10(’15) MLSZ Országos U10 Közép 5.csoport, 2. tavaszi játéknap - 2025.03.30. 10.00 óra
Gödöllő, Táncsics M. út 3., Szűcs Lajos Sportcentrum.– műfüves ½ pálya, 5x2 m-es kapuk, 1+6 fő, 1x30 perc,
100 néző
A tornán résztvevő keret: Galla Ábel László, Sipos-Cserjési Horka, Zseli Áron, Kovács Zorán András, Szabados
Blanka, Székely Bence Richárd, Bora Bende Barnabás, Badari-Bartos Milán, Kósa Zsombor Gábor, Stein Christian
Joseph, Szilágyi Márton, Püspöki András
U10-es csapatunk a Gödöllői SK által szervezett, idei 2. országos kiemelt tornán vett részt. Öt egyesület korosztályos
csapata szerepelt a meghívásos jellegű tornán: BVSC, Gödöllői SK, III. Kerületi TVE, Balassagyarmati SE, és Budai FC.
Mérkőzések:
Budai FC – III. Kerületi TVE 1-7
G: Badari-Bartos Milán
Budai FC - Gödöllői SK 1-8
G: Székely Bence
Budai FC – Balassagyarmati SE 6-1
G: Szilágyi Márton, Bora Bende Barnabás (3), Székely Bence, Kósa Zsombor Gábor
Budai FC – BVSC 5-2
G: Bora Bende Barnabás, Kósa Zsombor Gábor, Stein Chris (2), Székely Bence
A torna mérkőzései összesítve: Budai FC 4 2 - 2 13-18
Egy kiemelkedően erős tornán vettünk részt csapatunkkal Gödöllőn. Összesen 4 meccset játszottunk, és nagy volt a különbség az első kettő,
és az utolsó kettő mérkőzés között.
Az első két mérkőzésen rosszul játszottunk, lassúak voltak a döntések, sok hibát vétettünk, a helyezkedésekkel is probléma volt, és nem volt
kellően kemény a játékunk. Nagyon kevés jó dolgot tudnék kiemelni ezen a két mérkőzésen az egész csapat játékából, jócskán elmaradtunk
az előző tornán nyújtott teljesítményünktől. Meggyőződésem, ha úgy játszunk, mint az előző dorogi tornán, vagy mint most az utolsó két
meccsen, sokkal szorosabb lett volna az eredmény.
A második meccs után volt egy meccsszünetünk, utána pedig mintha kicserélték volna a csapatot, szinte ugyanazt a játékot láttam, amit egy
héttel ezelőtt. 6-1-re nyertünk a Balassagyarmat ellen és 5-2-re a BVSC ellen, akik megverték azt a III. kerületet, akitől mi 7-1-re kaptunk ki.
Összegzés: Összességében ismét nagyon elégedett vagyok a csapattal, szuper volt látni, hogy két vereség után így
talpra tudtunk állni, és mindenki boldogan mehetett haza a torna után. Egy nagyon színvonalas tornán szép eredményt
tudtunk elérni.
U9 (’16) MLSZ Országos U 9 Közép 5.csoport, 2. tavaszi játéknap - 2025.03.30. 10:00 óra
Gödöllő, Táncsics M. út 3., Szűcs Lajos Sportcentrum – 40x20m-es műfüves pályák, 3x2 m-es kapuk, 1+4 fő;
1x30 perc, 150 néző
A tornán résztvevő játékosok: Varga Vince, Vörösváry Félix, Vörösváry András, Viszt Zétény, Kövesi Bálint,
Kászli Péter, Schade Noé, Kollai Miklós
U9-es csapatunk második tavaszi tornáján Gödöllőn lépett pályára, egy nagyon hangulatos sporttelepen, remek
időben.
Mérkőzések:
Budai FC – III. Kerületi TVE 0-3
G: -
Budai FC – Gödöllői SK 0-15
G: -
Budai FC – Balassagyarmati SE 3-3
G: Viszt Zé, Kászli, Vörösváry A.
Budai FC – BVSC 1-10
G: Kászli
A torna mérkőzései összesítve: Budai FC 4 - 1 3 4-31
Gödöllőn folytattuk a tavaszt, ahol a házigazdák mellett a III. Kerületi TVE, Balassagyarmat és a BVSC Zugló csapatai vártak ránk. Sajnos
nagyon rossz napot hagytunk magunk mögött. Az ellenfeleink sokkal magasabb minőséget képviseltek, ez minden meccsen súlyosan
meglátszott. Mi pedig ehhez mérten is mélyen tudásunk alatt teljesítettünk.
Az első meccs balszerencsés kimenetele után egy demoralizáló mérkőzés következett a házigazdák ellen, melyen gyenge hozzáállással,
futás, és ütközés nélkül adtuk meg magunkat és csak kapusunknak köszönhetjük, hogy nem lett dupla ennyi a vége. Rendkívül elkeserítő
meccs volt. Ezután szünet következett, ahol szokásomtól eltérően magasabb hangot ütöttem meg, annak érdekében, hogy játékosaim
megértsék, nem történhet ilyen a jövőben. Hiszen, ha az ellenfél jobb el kell fogadni, de az, hogy mi megsem próbálunk ellenállást tanúsítani
nem történhet meg soha, semmilyen körülmények között. Megkértem őket, legyen igényesebbek magukkal szemben és alázatosabbak a
sportág iránt.
Ennek úgy tűnik lett valamelyest hatása, mivel a harmadik meccsre tudtunk váltani és egy nagyon egységes csapat képét vittük ki a pályára.
Ezen a meccsen az eddig hiányzó küzdés eredményezte, hogy egy ki-ki meccsen egy igazságos döntetlen született.
Az utolsó meccsre már az erőnkkel elkészülve tapasztaltuk meg, ellenfelünk milyen magas minőséget képvisel, nem volt keresnivalónk ellenük.
Összegzés: Összességében gyenge tornát zártunk. Sok tényező hiányzott a mai napon. Mindenkinek, edzőnek és
játékosnak meg kell vizsgálnia mit tehetett volna, hogy ez ne így alakuljon. Azért szép a foci, mert jövőhéten máris
tudunk javítani Felcsúton és elfelejthetjük ezt a fiaskót. Ki kell emelnem Schade Noét, aki nagy védőmunkát végzett
a mai napon és Varga Vincét, akik nélkül bizonyosan még gyengébb lett volna a produktum.
U8 (’17) OTP-MOL Bozsik Körzeti fesztivál, 1. tavaszi játéknap - 2025.03.30. 13:15 óra
XI. Mérnök u.35.,ELTE-BEAC Sporttelep – 40x20m-es műfüves pályák, 3x2 m-es kapuk, 4+1 fő; 1x15 perc, 60 néző
A fesztiválon résztvevő játékosok: Balogh Zete, Földi Leó, Székely-Körmöczy Attila, Ritter Ervin, Kurpé Noel, Sós
Marcell Jakab, Argat Axel, Kollai Péter, Fekete Sebestyén, Nagy Oszkár, Kéri Barna
U8-as korcsoportú gyerekeinkkel a tavasz első, saját szervezésű körzeti Bozsik fesztiválján vettünk részt
Gyerekeink megfelelő hozzáállással léptek pályára ezen a fesztiválon is. Az időjárás ideális volt a remek játékhoz, ami nem maradt el
csapatunktól. Gyerekeink remek hozzáállással vetették bele magukat a napba, ami meg is látszott a teljesítményünkön. Mindenki kiadta
magából a maximumot, és bár volt egy kis kezdeti nehézség egyik csapatunknál, a mérkőzésközi megbeszélés megtette a hatását és ezután
minden rendben ment. Természetesen ma sem játszottunk hiba nélkül, de ezeknek most kell kijönnie, hogy később már ne okozzanak
gondot, edzéseken ezek mentén dolgozunk tovább és bízunk a további egyenletes fejlődésben!
Összegzés: Vannak bizonyos területek amiben változást kell elérnünk, de természetesen az út elején járunk még.
Köszönöm mindenkinek a részvételt!
A fesztiválon oklevelet kapott: Földi Leó (Szép cseleiért)
Székely-Körmöczy Attila (Harcos játékáért)
Továbbá gratulálunk mindenkinek a fesztiválon mutatott remek játékhoz, és részvételhez!
U7 (’18/’19) OTP-MOL Bozsik U7 Körzeti Fesztivál, 1. tavaszi játéknap - 2025.03.30. 10:10 óra
XI. Mérnök u.35.,ELTE-BEAC Sporttelep – 30x15-es műfüves pályák,2x1 m-es kapuk, 3:3 ellen,1x10 perc,100 néző
A tornán résztvevő keret: Czigler Áron, Karkosák Balázs, Balog Hunor, Szőnyei Dániel. Takács Jónás, Aranyos
Lóci
A Budai FC Kiemelt Körzet Központ szervezésében az idei első, tavaszi körzeti Bozsik Fesztiválon vettek részt
legfiatalabb játékosaink.
A gyerekek az első Fesztiválon már az összes mérkőzésen egyenrangú ellenfelei voltak minden csapatnak. Sikerült nagyon szép cseleket
bemutatni, és sok gólt szerezni a gyerekeknek. Az őszi meccsekhez képest látszott a fejlődés, amit jó volt látni.
A tornán oklevelet kapott: Karkosák Balázs, szép góljaiért,
Aranyos Lóci ügyes játékáért, Gratulálunk! J
Összegzés: Az összes játékosunk nagyon ügyes volt ma, napról napra látszik a fejlődésük. A Fesztivál végére
mindenki nagyon sok gólt rúgott, és boldogan hagyták el a pályát. Gratulálok a csapatnak!
Hajrá Budai FC! Hajrá Tabán!
U11 Bozsik Körzeti Torna 7./2.



