5_.jpg

Csapataink eredményei – 2025. április 21-től 27-ig:

 2025. április 29.
 500
Felnőtt (’01) BLSZ I.

Felnőtt (’01) BLSZ I. osztály, 26. forduló - 2025.04.26. 19.00 óra
XV.Vasgolyó u. 51., XV.ker.-i Önkormányzat Vasgolyó Utcai Sporttelep - műfüves nagypálya, 2x45 perc, 30 néző

Issimo SE – Budai FC 5-1 (1-1)

G: Mustafa Yousef

Monori (6) – Brandner (5), Vermes (5), Kuti (6), Módos M.(6) – Steitz (5), Schuszter (7), Kocsis (6) –
Kovács Má.(7), Tőkés (6), Mustafa Yousef (6)
Cs: Füzes (5), Eck (5), Lobenwein (5), Yusuf Hosny (5)

Mérkőzéselemzés: Szombaton a Vasgolyó utcába látogattunk, ahol az Issimo csapatának vendégeként léptünk pályára.
Az előző mérkőzéshez képest sok embert kellett mellőznünk, de a fiataljainknak hála, tudtuk pótolni a hiányzókat.

A félév során kialakult forgatókönyvtől most sem tudtunk eltérni, hiszen az első 10 percben ismét jött egy támadás, aminek végén ellenfelünk
gólt szerzett, így rögtön egy gólos hátrányból voltunk kénytelenek focizni. Csapatunk a gólt jól kezelte, és a játékunknál maradva, a
labdatartásra építő támadásainkkal igyekeztünk megfordítani az eredményt. A 15. perctől átvettük a mérkőzés irányítását, és több kisebb
helyzetet, lehetőséget alakítottunk ki, de a támadó harmadban lévő pontatlanságok miatt komolyabb gólhelyzetig nem jutottuk el. A kialakult
mezőnyjátékban egyre nagyobb önbizalomra tettünk szert, mely egy szép támadás végén a 41. percben góllá érett, amikor Mustfa ziccerét
magabiztosan értékesítette, így a félidőre döntetlen állással mentünk

A második játékrészben a hazaiak tudatosan átadták a területeket, de szerencsére jól mozgattuk a labdát, ami következtében többször a
védelmi vonal mögé sikerült kerülnünk, de gólt sajnos már nem szereztünk. A mérkőzés lefújásáig kaptunk 4 gólt, ami abból adódott, hogy a
labdabirtoklás alatt nem szerveztük meg eléggé a labda mögötti területek biztosítását, így egy-egy rossz ütemben elvesztett, eladott labdából,
ellenfelünk megbüntetett minket, aminek következtében eredményben kinyílt az „olló” a két csapat között.

Összegzés: A mérkőzéseknek három célja van már számunkra. 1) Olyan utánpótlás játékosunknak, akik megérdemlik,
játéklehetőséget biztosítani a BLSZ I. osztályban, hogy rutint tudjanak szerezni a felnőtt futballban. 2) Azt a játékot
játszani, és minél magasabb szinten újra elsajátítani, amivel a BLSZ II. osztályban sikeresek tudunk lenni. 3) A hátra
lévő mérkőzéseken kezdeményező, támadó futballt játszani, gólokat szerezni, és minél több pontot gyűjteni.
Minezek fényében az eredmény nem számít. A lényeg: egyre jobban játszunk támadásban, minden mérkőzésen meg
van az esélyünk a gólszerzésre, és a fiataloknak is tudtunk játéklehetőséget biztosítani, így az Issimo elleni bajnoki
alkalmával is elértük a céljaink, ami egyelőre eredményességgel sajnos nem párosul.

U19 (’06/’07) Trofeo Adriatico nemzetközi utánpótlás torna - 2025.04.19-21.
Rimini, Olaszország - füves/műfüves nagypálya, 2x25 perces mérkőzések
Húsvét hétvégéjén az olaszországi Riminibe utaztunk, hogy részt vegyünk a Trofeo Adriatico elnevezésű nemzetközi
tornán. Az öt fős csoportunkba rajtunk kívül három olasz, és egy német csapat került

A tornán résztvevő keret: Bánkuti, Zorkóczy, Vermes, Módos, Trizna, Keszthelyi, Deák, Herczeg, Kocsis, Baráth,
Győrffy, Eck, Lobenwein, Mezei, Zöld, Boksay.

Csoportmérkőzések:

Budai FC – FV Hansa Neuhausen (német) 6-0
G: Győrffy (3), Kocsis, Mezei, Eck

Budai FC – Alzanese (olasz) 2-1
G: Boksay, Zöld

Budai FC – Polisportiva Castelnuovo (olasz) 1-2

G: Győrffy

Budai FC – ASD Union Colli Morenici (olasz) 5-1
G: Győrffy, Deák, Lobenwein, Mezei, Módos

Helyosztó mérkőzés az 5. helyért:

Budai FC – Busseto (olasz) 2-0
G: Módos, Zöld

A torna mérkőzései összesítve: Budai FC 5. hely 5 4 - 1 16-4

Összegzés: Első meccsünket rögtön a müncheni csapattal szemben nagyon magabiztosan nyertük meg, majd a
második meccsünkön is sikerült egy utolsó perces góllal győzedelmeskednünk. Az első nap végén a Serie C-ben
szereplő Rimini stadionjában vettünk részt a torna megnyitó ünnepségén.
A második játéknapon már pályára is léptünk a remek hangulatú stadionban, ám a „csoportdöntőn” belehibáztunk, és
veszítettünk, így a legjobb négybe kerülés esélye elszállt. Az utolsó csoportmeccsünket simán tudtuk hozni. Az 5.
helyért egy másik csoport másodikjával csaptunk össze, és egy szoros mérkőzésen két látványos góllal tudtunk
győzedelmeskedni U16-os csapatunk hatalmas szurkolása közepette. A gyerekek nagyon jól érezték magukat végig,
így amellett, hogy sportértéke is volt a dolognak, a csapatösszetartás is nagy szerepet kapott. Gratulálok mindenkinek!

U19(’06/’07) MLSZRegionális KiemeltBajnokságNyugati csoport,21. forduló - 2025.04.27. 12:00 óra
Pécs, Verseny u. 11-13. Pécsi VSK Sporttelep, - műfüves nagypálya, 2x45 perc, 55 néző

Pécsi VSK – Budai FC 3-3 (1-1)

G: Eck, Vermes, Korponai

Bánkuti (6) – Keszthelyi (6), Vermes (7), Ecseri /U16/ (5) –
Baráth (7), Kocsis (5), Trizna /U17/ (5), Kling /U17/ (5), Módos M.(5) – Eck (6), Győrffy /U17/ (5)
Cs.: Gémesi /U17/ (5), Korponai /U16/ (6), Mezei

Mérkőzéselemzés: A tavaszi szezonban hazai pályán még hibátlan, és nagy skalpokat begyűjtő PVSK-hoz
látogattunk. A 14 fős keretünkből mindössze 4 játékos nem játszott még mérkőzést ezen a hétvégén, így az előjelek
nem voltak túl kedvezőek.
Ellenfelünk a mérkőzés folyamán három alkalommal is vezetést tudott szerezni, de mindegyik találatra tudtunk válaszolni, az
utolsóra a 94. percben az U16-os csapatunkból debütáló Korponai Ábel révén, mely után a játékvezető azonnal le is fújta a találkozót.

Összegzés: Úgy tűnik a szezon hátralévő részét már így kell túlélnünk, mivel a sérültjeink nem igazán javulnak.
Jelen helyzetünkben az, hogy ki tudunk állni 11 fővel az adott bajnokin, már nagy sikernek mondható. Gratulálok a
csapatnak, komoly mentális erőt mutattak egy jó ellenfél ellen. A pécsieknek további sok sikert kívánok!

U17 (’08) Trofeo Adriatico nemzetközi utánpótlás torna - 2025.04.19-21.
Rimini, Olaszország - füves nagypálya, 2x20 perces mérkőzések
A Budai FC felső up.szekciója az idei húsvét alkalmával Olaszországba, Riminibe utazott, hogy részt vegyen egy
nemzetközi labdarúgó tornán. A torna kiváló lehetőséget biztosított nemcsak a versenyzésre, hanem a csapatépítésre is,
hiszen felső szekciónkból az U16-U17-U19-es korosztályaink utaztak el a tornára.

A tornán résztvevő keret: Magó Domonkos, Kiss Zsombor, Botka Balázs, Gyurkovics Marcell, Fogarasy Márk,
Kanyó Gergő, Pachmann Olivér, Németh Levente, Kling Ádám, Miklósvári Áron, Szántó Brendon, Szaniszló Mihály,
Kriesch Botond, Hegyes Nimród, Gémesi Gyula

A csoportunkat öt csapat alkotta: három olasz és egy svájci együttes mellett mi képviseltük Magyarországot. Bár a
pályák minősége hagyott kívánnivalót maga után, viszont a csapat gyorsan és eredményesen alkalmazkodott a
körülményekhez.

Csoportmérkőzések:

1. nap: Két olasz csapat ellen léptünk pályára, mindkét mérkőzést sikerrel zártuk. Magabiztos játékunknak
köszönhetően csoportelsőként vártuk a másnapi folytatást:

Budai FC - ASD Victoria 1-0
G: Hegyes

GS Pero Calcio - Budai FC 0-1
G: Hegyes (2)

2. nap: A svájci csapat ellen meggyőző, nagy arányú győzelmet arattunk. Az utolsó csoportmérkőzésen egy döntetlen
is elegendő lett volna az elődöntőbe jutáshoz, azonban az ellenfél egy szöglet utáni találattal megszerezte a vezetést,
majd zárt, hatékony védekezéssel megőrizte előnyét a gyengébb minőségű pálya sajátosságait is kihasználva:

C. Gimel Biere - Budai FC 0-5
G: Kriesch (3), Hegyes, Szántó

Budai FC - AFF16 Ciro Caruso 0-1
G: -

3. nap: Az 5. helyért játszhattunk az eredményeinket tekintve. Végre egy minőségibb, műfüves pályán játszottunk egy
szakmai oldalról is jobban értékelhető mérkőzést. Kétszer sikerült hátrányból felállnunk, majd büntetőkkel
megszerezni a győzelmet, és a torna 5.helyét.

Budai FC - ASDC Quistello 2-2 , büntetők után 5-3
G: Hegyes, Gémesi

A torna mérkőzései összesítve: Budai FC 5.hely 5 3 1 1 9-3

Összegzés: A húsvéti torna remek programnak bizonyult a Budai FC felső szekciója számára. A játékosok nemzetközi
tapasztalatot szerezhettek, miközben közösségi élményekkel, és új impulzusokkal gazdagodtak. A torna nemcsak
futballszakmailag, hanem emberileg is értékes állomása volt a szezonunknak.

U17( ’08) MLSZRegionálisAlapBajnokságÉszak-nyugati csoport, 21.forduló - 2025.04.25. 12:00 óra
II. Szabadság út 51-57., Pokorny József Sporttelep - műfüves nagypálya, 2x45 perc, 40 néző

Budai FC – Dorogi FC 1-3 (1-1)

G: Kriesch

Takács (6) - Kiss Zs.(6), Kanyó (6), Leidál (6), Németh L. /U16/ (6) - Trizna (6), Miklósvári (6), Kling (6) –
Gémesi(6), Kriesch (6), Szántó /U16/ (6)
Csere: Botka (6), Mayer (6), Schade M. /U16/ (6), Pachmann (6), Fogarasy /U16/ (-), Palotás (-)

Mérkőzéselemzés: A listavezető Dorog ellen léptünk pályaára hazai környezetben.
Az első félidő alapján semmi nem utalt arra, hogy vendégeink dominálni tudnak majd a találkozón. A meccs elején szervezetten, energikusan
játszottunk, labdabirtoklásban és helyzetépítésben is fölényt mutattunk. A vezetést a 27. percben szereztük meg, Gémesi remek ütemű indítása
után szép egyéni megoldással jutottunk előnyhöz, teljesen megérdemelten. A félidő végén azonban jött a fordulópont, egy szabadrúgás után az
ellenfél kiegyenlített, és a gól lélektani szempontból rosszkor, az első félidő utolsó percében érkezett.
A második játékrészre érezhetően más Dorog jött ki, önbizalommal telve, fizikálisan frissebben futballoztak, és egyre nagyobb nyomást
helyeztek ránk. Mi ezzel szemben fokozatosan elfogytunk, nem tudtuk megismételni az első félidő játékát. A dorogiak előbb átvették a vezetést,
majd két újabb találattal bebiztosították győzelmüket.

Összegzés: Két ellentétes félidőt hozott a találkozó. Az első játékrészben kiváló teljesítményt nyújtottunk, ám a félidő
végén kapott gól megtörte a lendületünket. A Dorog megmutatta, miért vezeti a bajnokságot, jól reagált a fordulatra, és
a második félidőben fölénk kerekedett. Tanulságos mérkőzés, amelyből építkezhetünk a szezon további részében.

U16 (’09) Trofeo Adriatico nemzetközi utánpótlás torna - 2025.04.19-21.
Rimini, Olaszország - füves nagypálya, 2x20 perces mérkőzések

A tornán részt vevő keret: Rusznák, Magó, Gesler, Takács, Tran, Bagi, Németh, Ecseri, Horváth, Papp, Korponai,
Hegyesi, Dudra, Jobbágy, Mayer, Battlay, Balogh, Csalló, Buzgó D.

Csoportmérkőzések „C” csoport:

ASD Folgor Marila (olasz) – Budai FC 0-3
G: Horváth 2, Battlay

ASD Sampaimola (olasz) – Budai FC 1-1
G: Buzgó D.

UDO Alzanese (olasz) – Budai FC 0-7
G: Battlay 3, Buzgó 2, Papp, Balogh

ASD Vergato (olasz) – Budai FC 0-0
G:-

USD Virtus Firenze – Budai FC 0-2
G: Battlay, Mayer

A torna mérkőzései összesítve: Budai FC 5 3 2 - 13-1 11 , a csoport második helyén végeztünk, és
további helyosztóra nem került sor az 5-8.helyért.

U17-es és U19-es csapatunkkal együtt utaztunk Riminibe, a Trofeo Adriatico nevű nemzetközi tornára. A mi
korosztályunkban 24 csapat versenyzett négy 6 fős csoportban, a lebonyolítás szerint pedig a csoportmérkőzések után a
4 első helyezett jutott az elődöntőbe, a többiek számára véget ért a torna.

A bemutatkozásunk kissé álmoskásan, de megérdemelt győzelemmel sikerült, a második mérkőzésen történtekről inkább nem fejteném ki a
véleményemet (mert az sajnos nem lenne szalonképes), az első játéknap zárómeccsén pedig gólzáporos győzelmet arattunk, így a csoport
éléről várhattuk a folytatást. A következő nap első összecsapásán hiába voltunk nagy fölényben, nem sikerült betalálni, ezzel pedig igencsak
megnehezítettük – a külső körülmények miatti – amúgy sem könnyű helyzetünket, majd a csoport utolsó mérkőzésén ugyan 2-0 arányban
nyertünk, de ez kevés volt a továbbjutáshoz, hiszen rosszabb gólkülönbségünknek köszönhetően sajnos csak a csoport második helyén
zártunk.

Összegzés: Nagyon tartalmas, élményekkel és tanulságokkal teli túrán vagyunk túl, ebből az 5 napból szakmailag és
közösségként is sokat tudunk majd meríteni a jövőre nézve. Az első ilyen közös tornája volt ez a csapatnak, biztos
vagyok benne, hogy a következő alkalommal okosabban, tudatosabban, és érettebben fogjuk kezelni a
hétköznapjainktól merőben eltérő kihívásokat, de komoly csalódottságra így sem lehet okunk, hiszen veretlenül tértünk
haza Olaszországból.

U16 (’09) MLSZ Országos Alap bajnokság, 20.forduló - 2025.04.26. 13:00 óra
Mosonmagyaróvár, Gazdász u. 10., MTE Sporttelep - műfüves nagypálya, 2x45 perc, 50 néző

Credobus Mosonmagyaróvár Tehetségközpont – Budai FC 0-2 (0-0)

G: Battlay, Buzgó

Rusznák (7) – Takács D. (7), Ecseri (6), Gesler (7), Bagi (8) – Jobbágy (7), Balogh Sz.(7), Papp B.(6) –
Korponai (6), Buzgó D. (8), Battlay (7)
Cs: Magó, Mayer (6), Tran (-), Horváth Zs.(-), Csalló (-), Dudra (-)

Mérkőzéselemzés: Olaszországi kirándulásunk után az ideálistól igencsak eltérő edzésmunkával vártunk soron
következő bajnoki mérkőzésünket, ahol a kifejezetten jó formában lévő Mosonmagyaróvárhoz látogattunk – nehéz
mérkőzésre készültünk.

Ahogy vártam, kissé akadozott a gépezet az első félidőben, sok pontatlanság, kapkodás, türelmetlenség jellemezte a játékunkat, az
eladott labdák miatt időnként akadtak is gondjaink, ettől függetlenül talán így is elmondható, hogy a mezőny legjobbja ellenfelünk
kapusa volt, aki több fontos védést is bemutatott.

A második félidőre némileg javult a játékminőségünk, a sok elpuskázott lehetőség után végül a 66. percben tört meg a jég, amikor
is Buzgó Dani remekül cselezte be magát több védő között, majd elemi erővel zúdította a labdát a rövid felsőbe, megszerezve ezzel
a vezetést. Ezt követően egyre több terület nyílt a hazai védelem mögött, melyet 10 perccel később sikerült is kihasználni: egy
Mayer-Buzgó összejáték után a hosszú oldalon Battlay érkezett remek ütemben, és lőtt higgadtan a bal felsőbe, gyakorlatilag
eldöntve ezzel a találkozó sorsát. A hátralevő időben minden megtett a szépítésért az egész mérkőzésen szervezetten,
szimpatikusan játszó ’óváriak, de jól álltuk a sarat hátul, így az eredmény már nem változott.

Összegzés: Ezúttal is megerősítést nyert, hogy ebben a bajnokságban minden mérkőzés igazi kihívás, a tabellán
elfoglalt helyek ellenére egyik párharc sem előre lefutott. Ugyan számítottam rá, de kicsit bosszús vagyok, hogy a
játékunk minősége elmaradt a várttól, de a hozzáállásra ezúttal sem lehet panaszom, és ismét is voltak olyan egyéni
teljesítmények, amelyek a javukra fordították a mérkőzést. Gratulálok a srácoknak – győzelmünk megérdemelt!

U14 (’11) MLSZ Regionális Alap Bajnokság Északi csoport, 22.forduló – 2025.04.24. 14:30 óra
II. Szabadság út 51-57., Pokorny József Sporttelep- műfüves nagypálya, 2x40 perc, 30 néző

Budai FC – UDSE 3-0 (1-0)

G: Istvánffy A., Buzgó Zs., Gross

Csizmadia (7) – Huszár M. (8), Érsek-Obádovics (7), Tóth Sz. (8), Mathiez /U13/ (7) –
Bukvai (7), Huszár F. (8), Pikáli (7) – Buzgó Zs.(7), Istvánffy L. (6), Istvánffy A. (7)
Cs.: Záboji /U13/ (7), Barna (6), Andrási (7), Reviczky-Balogh (6), Gross (6), Lovas L./U13/ (7)

Mérkőzéselemzés: A hetedik tavaszi fordulóban a UDSE csapatát fogadtuk hazai pályán, akik a középmezőnyben
tanyáznak. Az őszi mérkőzésen kiélezett mérkőzésen tudtunk 3-1-es győzelmet kiharcolni idegenben ellenük.
Színvonalas első félidőt játszottunk, ahol mindkét csapat élesen, és intenzíven játszott. Több helyzetet sikerült nekünk
kialakítanunk, amiből csak egy gólt szereztünk. A második félidőben szélsőséges zápor csapott le ránk, nagyon visszaesett a
mérkőzés színvonala, ahol inkább a párharcok domináltak. Ettől függetlenül sikerült a mérkőzés végéig kezünkben tartani az
irányítást és további gólokat szerezve bebiztosítani a 3 pont sorsát.

Összegzés: Az első félidőben nagyon jól játszottunk, tetszett, amit láttam, viszont a helyzetkihasználásunk nem volt az
igazi. A félidőben felhívtam a csapat figyelmét arra, hogy ez megbosszulhatja magát, ha nem figyelünk eléggé. A
második félidőben is jó mentalitással tértünk vissza, de az eső sokat rontott a mérkőzés képén. Kisebb
kockázatvállalással játszottunk, ettől függetlenül a mérkőzés végére a cserék nagyon jól szálltak be, és eredményesen
tettek hozzá a játékunkhoz, ami gólokban mutatkozott meg. Gratulálok a fiúknak a győzelemhez, külön dicséretet
érdemel a csapat védekező játéka hiszen kapott gól nélkül hoztuk le a mérkőzést és meccsek óta nagyon magabiztosak vagyunk hátul!

U10-U11(’14/’15) OTP-MOL Bozsik U11 Körzeti Torna, 3. tavaszi játéknap - 2025.04.27. 12:30 óra
XI. Mérnök u.35., ELTE-BEAC Sporttelep – műfüves 1⁄2 pálya,5x2 m-es kapuk,1+6 fő, 1x18 perc, 100 néző
A tornán résztvevő keret: Köck Bence, Kovács Zorán András, Muszka Dénes, Kulcsár Nimród, Püspöki András,
Székely Bence, Sziklai Sára, Szilágyi Márton, Füredi András, Zentai-Kovács Borisz

U10-11-es csapatunk hazai rendezésű tornán vett rész. Öt egyesület korosztályos csapata szerepelt a torna ezen
szakaszában a csoportunkban: Barca Escola Hungary, Baráti Bőrlabda FC, Szent István Se, Hungarian Talents FC, és
Budai FC.

Mérkőzések:

Budai FC – Szent István SE 4-2
G: Zentai-Kovács Borisz (2), Szilágyi Márton, Székely Bence

Budai FC – Baráti Bőrlabda FC 5-1
G: Szilágyi Márton (2), Zentai-Kovács Borisz, Füredi András, Sziklai Sára

Budai FC – Hungarian Talents FC 2-3
G: Püspöki András (2)

Budai FC – Barca Escola Hungary 1-1
G: Szilágyi Márton

A torna mérkőzései összesítve: Budai FC 4 2 1 1 12-7

Összegzés: A hétvégi tornán jó teljesítményt nyújtott a csapat. Sok gólt lőttünk, és szép támadásokat vezettünk.
Elégedett voltam nagyon mindenkivel, szuper volt a gyerekek hozzáállása a tornához.

A tornán oklevelet kapott : Zentai-Kovács Borisz – szép góljaiért !

Hajrá Budai FC! Hajrá Tabán!

Nincs

KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS

Bajnokság konfigurálása folyamatban...

Havi hírek 2019

Facebook

Egyéb hírek