Csapataink eredményei – 2024. szeptember 9-től 15-ig:
Felnőtt (’01-) BLSZ I. osztály, 5. forduló - 2024.09.14. 17:00 óra
II. Szabadság út 51-57., Pokorny József Sporttelep - műfüves nagypálya, 2x45 perc, 50 néző
Budai FC - Csepel UFC 1-5 (1-2)
G: Brandner
Monori (5) - Jakab (5), Mózes (6), Kuti (6) – Horváth D. (5), Molnár A. (6) –
Hosny (5), Lovas T.(5), Madarász N.(5), Bakró (5), Brandner (6)
Cs: Shepelenko, Bereczki (6), Kovács (5), Mustafa (-), Domonkos (-), Jánosa (-)
Mérkőzéselemzés: Az 5. fordulóban a Csepel csapatát fogadtuk hazai pályán.
Kimondottan jól kezdtük a mérkőzést, jól mozgattuk a labdát, ami többnyire nálunk volt, majd az első negyedóra végén váratlanul egy szöglet
után megszerezték a vezetést a vendégek, előzékenyen elfelejtettük támadni a labdát. Viszonylag gyorsan egy szabadrúgás utáni kavarodást
kihasználva Brandner egyenlített, de pár perccel később ismét a csepelieknél volt az előny, változatosság kedvéért ez a találat is pontrúgásból
esett. A második bekapott gól után nagyon feljavult a Csepel, mi pedig megzavarodtunk, rendkívül pontatlanná váltunk, a félidő már különösebb
esemény nélkül zajlott le.
A félidőben úgy éreztük, ha rendezzük a sorokat, ismét pontosabbá válunk, és hiszünk magunkban, akkor vissza tudunk jönni a mérkőzésbe.
Reményeink hamar tovaszálltak, mert bár a játékunk ismét javult, megkínáltuk az ellenfelet egy újabb góllal, és bár többször nagyon közel
álltunk a szépítéshez, újabb nagy hiba jött a részünkről, ami ismét csepeli gólt eredményezett. Hiába erőlködtünk a szépítésen, mentünk előre,
ez nem akart összejönni, és a hajrában a vendégek újra betaláltak.
Összegzés: Ahogy kezdtük a mérkőzést, az alapján semmi nem utalt arra, hogy ezt a mérkőzést több góllal
elveszíthetjük, de aztán “remekül” tönkretettük saját magunkat. Az ellenfél, amint hibáztunk (ráadásul nagyokat),
azonnal megbüntette, semmi mást nem kellett tenniük, hogy négygólos győzelemmel távozzanak. Az előző két
fordulóban léptünk előre, de most megint meg kell álljunk, és alaposan meg kell tanuljuk ezt a leckét.
U19(’06/’07) MLSZ Regionális Kiemelt bajnokság Nyugati csoport,3.forduló - 2024.09.14. 12:00 óra
Szombathely, Temesvár u.44., Király Sportlétesítmény - műfüves nagypálya, 2x45 perc, 15 néző
Király SE – Budai FC 3-2 (1-0)
G: Győrffy, Herczeg D.
Zorkóczy (3) – Gera (3), Vermes (8), Leidál (4) – Módos M.(5), Zöld (5), Lobenwein (5), Boksay M.(6) –
Tőkés (4), Eck (3), Mezei (4)
Cs.: Győrffy (6), Kocsis Zs.(4), Herczeg D.(6), Baráth (6), Horváth B.(5)
Mérkőzéselemzés: Két magabiztos győzelemmel a hátunk mögött látogattunk Szombathelyre, ahol szerettük volna
megőrizni jó formánkat.
Úgy is kezdtük a mérkőzést, ahogy az azt megelőző bő fél óra előrevetítette, teljes dekoncentráltsággal, és rengeteg hibával
játszottunk. Ugyan az első percben már ziccerbe kerültünk, nem tudtunk élni vele, majd ezt követően annyi könnyű passzt
rontottunk el nyomás nélkül az első 20 percben, mint az első két fordulóban összesen, és ez meg is bosszulta magát. Egy
komolytalanul megítélt tizenegyest is kihagyott az ellenfél, de nem sokkal később sikerült elveszítenünk a labdát a saját
tizenhatosunkon belül, melyből egy könnyen védhető gólt szerzett a szombathelyi együttes. A teljes első félidőben szenvedtünk,
átadásaink hatékonysága kritikán aluli volt, védelmünk pedig folyamatos rossz döntésekkel hozta nehéz helyzetbe a csapatot.
A második félidőre sem tudtunk felpörögni, továbbra is hibát hibára halmoztunk, melynek a végén további két bekapott gól lett a
jutalmunk. A 85.perc után kezdtünk el ébredezni, és két gyors góllal vissza is jöttünk a meccsbe. A 90. perc után a szombathelyi
mezőnyjátékosok, illetve kapusuk négy alkalommal mentették ki a labdát a saját gólvonalukról, és csak az égiek tudják, hogy
hogyan nem szereztük meg az egyenlítő gólunkat, de ez a tényeken nem változtat, vereséget szenvedtünk.
Összegzés: Az egész mérkőzésen mi kezdeményeztünk, ellenfelünk azonban kiválóan használta ki az ordító
hibáinkat, ezért megérdemelten nyerték meg a találkozót. Az utolsó 5-10 percre büszkék lehetünk, mert három gólos
hátrányból is könnyen pontot szerezhettünk volna, de a teljes játékidőt tekintve be kell látnunk, hogy több,
elképesztően gyenge egyéni teljesítmény volt a pályán, amit még egy ilyen, szerényebb képességű ellenfél is ki tud
használni.
U17( ’08) MLSZ Regionális Alap bajnokság Észak-nyugati csoport,2.forduló - 2024.09.14. 10:00 óra
Nyergesújfalu, Tó u. , Hajnal Tamás Sportcentrum - műfüves pálya, 2x45 perc, 25 néző
Nyergesújfalu SE – Budai FC 3-2 (3-0)
G: Kriesch, Majidi
Takács E.(4) – Schade M./U16/(4), Pachmann (4), Gyurkovics Má.(U16/(4), Kiss Zs.(4) –
Trizna (4), Kling (4), Miklósvári (4) – Majidi (4), Kriesch (4), Szaniszló (4)
Cs: Schell (-), Dalos (4), Szántó (4), Ferge (4)
Mérkőzéselemzés: A második bajnoki fordulóban Nyergesújfalu csapatához voltunk hivatalosak. Az előző héten
mutatott magabiztos játékunk után úgy érkeztünk meg, hogy hasonlóképpen folytatjuk a menetelésünket. A
meccstervünket egyszerűen határoztuk meg, a saját játékunkat játszva, rövid, kispasszos, és kombinatív megoldásokkal
kezdeményezve lépünk fel, és a lehető legtöbb helyzetet alakítjuk ki, amiből minél több gólt szerzünk.
Ennek ellenére a mérkőzés elején már bajba kerültünk, a hazai csapat sajátos körülményeivel nem bírtunk megbirkózni, az extrém, kicsi
méretű pálya nem a mi általunk elképzelt játékot segítette, amihez nehezen is bírtunk alkalmazkodni, nem beszélve a hazai csapat kapusáról,
aki egyértelműen a mérkőzés játékosa volt. Az első perctől kezdve kezdeményezően léptünk fel, és próbáltuk a kezünkbe venni, és irányítani a
mérkőzést.
A vártaknak megfelelően a hazai csapat a védekezésre, és a kontrajátékra rendezkedett be, amit az extrém keskeny, és rövid
pályájuk segítette is ezt, ami számunkra a lehető legrosszabb volt. Nagyon kevés területünk volt, pontatlanok voltunk, nem tudtuk kialakítani a
létszámelőnyeinket ott ahol szerettük volna, és egyéni játékban sem bírtuk megoldani a helyzeteket. Ennek hatására kapkodás jellemezte a
csapatomat, amit a hazai csapat kihasznált, és megbüntettet. Két kontrából szerzett góllal, és egy szabadrúgásból szerzett találattal 3-0-ra
vezetett az első félidő végére, mi bárhogyan is próbálkoztunk, az ellenfelünk hálóőre bravúrvédéseivel nem bírtunk mit kezdeni.
A második félidőben tovább folytattuk próbálkozásainkat, és nem is sok idő elteltével Kriesch talált be. Rohamozásunk ellenére csak a
hosszabbítás utolsó percében egy Szaniszló által kiharcolt 11-est tudott érvényesíteni Majidi, amivel csak szépíteni tudtunk.
Összegzés: Bosszantó, hogy nulla ponttal távoztunk egy olyan mérkőzésből, ahol mi voltunk a találkozó esélyesei.
Viszont a futball már csak ilyen, meg kell tanulnunk alkalmazkodni azokhoz a körülményekhez is, ami nem minket
segít. Ha kell a saját stílusunkat, és elképzelésünket elengedve mást játszani, amivel sikeresek lehetünk. A
mérkőzésből levonjuk a tanulságokat, és megyünk tovább a céljaink elérésében. Hosszú még a bajnokság, jövő héten
lehet javítani. Az ellenfelünknek, és kapusának jár a gratuláció.
U16(’09) MLSZ Országos Alap bajnokság, 3.forduló - 2024.09.14. 11:00 óra
II. Szabadság út 51-57., Pokorny József Sporttelep - műfüves nagypálya, 2x45 perc, 50 néző
Budai FC – III. Kerületi TVE 2-2 (0-0)
G: Korponai, Nasir
Magó (7) – Takács D. (7-2=5), Gesler (8), Tran (8), Bagi (7) – Jobbágy (6), Papp B.(6-2=4), Korponai (7) –
Mayer D. (6), Buzgó D. (8), Balogh (6)
Cs: Rusznák, Nasir (7) Hegyesi (6), Ecseri (-), Battlay (6), Horváth Zs. (-)
Mérkőzéselemzés: Soron következő bajnoki mérkőzésünkön az Alapcsoport tavalyi ezüstérmesét, a III. Kerületi TVE-t
fogadtuk szombat délelőtt Pesthidegkúti „otthonunkban”.
Az első félidőben többnyire mezőnyben folyt a játék, nagy tempó, és sok párharc jellemezte a mérkőzést, a jó erőkből álló vendégek valamivel
többet birtokolták a labdát, az ígéretesebb lehetőségek azonban előttünk adódtak, de gólt egyik csapat sem tudott szerezni.
A szünetet követően sem sokat változott a játék képe, viszont ellenfelünk két védelmi megingását kihasználva kétgólos előnnyel várhattuk a
meccs hajráját, ekkorra pedig nagyon úgy tűnt, hogy eldőlt a párharc. 10 perccel a mérkőzés vége előtt a játékvezető 40 méteres távolságból
ítélt, finoman fogalmazva is véleményes büntetőt az óbudaiaknak, visszahozva ezzel őket a mérkőzésbe. Az utolsó percek feszült hangulatban
teltek, amit sajnos a „one man show”-ra váltó játékvezető sporttárs idézett elő – a végeredménye pedig egy vendég egyenlítő gól a 96. percben,
és három teljeséggel érthetetlen piros lap...
Összegzés: Rendkívül büszke vagyok a csapat teljesítményére, nagyszerű hozzáállással, szervezetten futballoztunk,
abszolút felvettük a versenyt a bőven éremesélyes III. Kerülettel, gratulálok Mindenkinek!
U15(’10) MLSZ Regionális Alap Bajnokság Északi csoport, 3.forduló - 2024.09.14. 9:00 óra
II. Szabadság út 51-57., Pokorny József Sporttelep - műfüves nagypálya, 2x40 perc, 30 néző
Budai FC – Pénzügyőr SE 5-0 (4-0)
G: Varga B.(3), Tari P., Szűcs L.
Horváth L.(6) - Nagy-Zsoldos M.(6), Csuri K.(7), Mezey F.(7), Makkai Z.(6) –
Módos Zs.(7), Varga B.(7), Szűcs L.(6) .- Tari P.(7), Kraicsovits B.(5), Szél M.(6).
Cs: Vállai B (6), Tamássy B (6), Cseke Z (6), Nyirő G (6), Horváth Á (6) Hendrich Á (5).
Mérkőzéselemzés: A következő mérkőzésünket hazai pályán, szombat kora reggel játszottuk.
Ez a mérkőzés sem volt más, mint az eddigiek, végig fölényben játszottunk. Ellenfelünk szimpatikusan állt a meccshez, próbáltak
nyomást helyezni ránk, és nem minden labdát rúgtak fel ész nélkül. Sajnos ma is eléggé pontatlanok voltunk, sokszor hibáztunk el
az utolsó passzokat, vagy első érintéseket az ellenfél kapuja előtt, és ennek a dekoncentráltságnak köszönhetően kevesebb
minőségi helyzetet alakítottunk ki.
Összességében, aminek lehet örülni, az a három pont, továbbá, hogy végre sikerült kapott gólt nélkül lehozni a
meccset. Jövő héttől már komolyabb ellenfelek jönnek, ott meg lehet majd mutatni, mire vagyunk képesek. Gratulálok
a csapatnak!
U14(’11) MLSZ Regionális Alap Bajnokság Északi csoport, 3.forduló - 2024.09.14. 9:00 óra
XIII. Rozsnyai u. 4., Angyalföldi Sportcentrum – füves nagypálya, 2x40 perc, 50 néző
Angyalföldi SI DSE – Budai FC SE 1-1 (0-0)
G: Mocsel
Csizmadia (6) – Záboji (8), Érsek-Obádovics (7), Májer (8), Mathiez (7) – Lovas L.(7), Gross (7), Tóth (7) –
Istvánffy L. (4), Barna (7), Pikáli (7)
Cs: Istvánffy A. (5), Mocsel (7), Bukvai (6), Ehmann (5), Andrási (7), Tolnai (-), Reviczky-Balogh (-)
Mérkőzéselemzés: A második mérkőzésünket Angyalföldön játszottuk vendégként, ahol az időjárási viszonyok okozta
csúszós, vizes, és sáros füves pályán igyekeztünk jó eredményt elérni.
Kifejezetten jól kezdtünk a mérkőzést. Sikerült az első pillanattól kezdve a kezünkbe venni a mérkőzés irányítását, és a mi akaratunk
érvényesült. Nem volt egyszerű dolgunk a labdabirtoklásnál, mert a pálya talaja nehezítette a dolgunkat, de ennek ellenére is magabiztosan
járattuk a labdát, és folyamatosan tudtuk a saját játékunkat építgetni. Sajnos az első félidőben csak lesgólig, és helyzetecskékig jutottunk, az
utolsó passzok hiányoztak, vagy csak épp a leshatáron túlról sikerült ziccerbe kilépnünk, amit a játékvezetők megállítottak. Védekezésünk
szervezett, és stabil volt, egy-egy fegyelmezetlenségen kívül.
A második félidőben sikerült még nagyobb fölényben kerekednünk, itt már érdemi gólhelyzeteket is sikerült kialakítanunk, és voltak percek
amikor beszorítottuk a hazaiakat a saját kapujuk elé. A 72. percben meg is lett az eredménye a nagy nyomásnak, és egy labdaszerzést
követően Mocsel hagyta ott a védőket, és húzta el a kapus mellett a labdát, majd passzolt a kapuba, amivel megszereztük a vezetést. Ezt
követően egy érthetetlen szabálytalanságot észlelt a térfelünk közepén a játékvezető, és ellenfelünk talán első, és egyetlen kapu felé tartó
labdája sajnos utat talált a kapunkba, így rögtön egyenlítettek a hazaiak. Ezután kétségbeesetten próbálkoztunk hosszú labdákkal, de nem
tudtunk további gólt szerezni, így ismét egy ponttal kell megelégednünk.
Összegzés: Ismét egy olyan mérkőzésen vagyunk túl, ahol mezőny fölényben játszottunk, mi domináltunk, és az a
kezdeményező stílus látszódott a csapaton, amit hétről-hétre gyakorlunk. Védekezésben csapatszinten ismét
szervezettek voltunk és jól kiegészítettük egymást, még ha megvoltak azok a fegyelmezetlenségek, amikből az ellenfél
veszélyt tudott volna kialakítani. Támadásban rosszul mértük fel az egyéni játékok lehetőségeit, és sok leshelyzet
gátolta a befejezéseinket. Sajnos sok felesleges, buta szabálytalansággal tördeltük a játékot, és haragítottuk magunkra a
játékvezetőt, amivel csak magunkat hátráltattuk (majdnem létszámban is...), és a játékról is elvette a figyelmet. Ezt
leszámítva emelt fővel távozhattunk Angyalföldről, mert a játék képe alapján ismét azt lehet mondani, hogy a döntetlen
a hazai csapatnak hízelgő. Gratulálok a srácoknak, mert jól játszottak, és megérdemelték volna a győzelmet!
U13(’12/’13) MLSZ Regionális bajnokság Közép B. csoport, 2.forduló - 2024.09.15. 13:00 óra
II. Szabadság út 51-57., Pokorny József Sporttelep - műfüves 3⁄4-ed pálya, 5x2 m-es kapuk, 8+1 fő, 4x20 perc, 50 néző
Budai FC – Főnix-Gold FC 0-6 (0-2, 0-1, 0-1, 0-2)
G: -
Ehmann M. - Szohár G. Nagy-Zsoldos M. Réder B. - Füredi L. Bán M. Ádám M. Szakács H. - Mocsel J.
Cs: Trossen W. Tarcsafalvi M. Petrik D.
Mérkőzéselemezés: Hazai pályán fogadtuk a 2. fordulóban a Főnix-Gold FC csapatát. Sajnos sok meghatározó
hiányzóval kellett neki vágnunk a mérkőzésnek. Tudtuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk, mert egy nagyon jó ellenfél
ellen kellett helyt állnunk. Egy nagyon technikás, szervezett, 1:1-ben nagyon erős csapattal sikerült összemérni
tudásunkat.
Sajnos nem kezdtünk jól, nagyon sok labdát adtunk el hátul, amit ellenfelünk hamar ki is használt. A nagy nyomás alatt nagyon
zavarba jöttünk hátul és többször is érthetetlenül könnyen adtuk oda az ellenfélnek a labdát. Labdakihozatalunk lassú, körülményes
volt, rengeteg érintővel játszottunk így könnyedén levédekezte azt a nagyon szervezett ellenfelünk. A támadóharmadban adódott
pár lehetőségünk, amivel sajnos nem éltünk, a kapusainkra viszont egy panasz sem lehet, kiemelkedően jól védtek.
Összegezve: A tavalyi szezonhoz hasonlóan korosztályukat meghazudtoló szervezettség jellemezte ellenfelünk játékát
az egész mérkőzés alatt. Nagyon éretten, és szervezetten játszó csapat. Ez a csapat nem csak ebben a bajnokságban, de
országos szinten is kiemelkedik. Az ilyen csapatok ellen lehet fejlődni a legjobban, az ilyen meccseknek van értelme.
A gyerekek előtt le a kalappal, hiszen küzdöttek becsülettel, minden tőlük telhetőt megtettek, de ez egy teljesen másik
szint volt jelenleg. Gratulálok mindenkinek!
U12(’13/’14) MLSZ Regionális bajnokság Közép B. csoport, 2.forduló - 2024.09.13. 14:00 óra
XI. Mérnök u.35., Pluhár István Sporttelep - műfüves 3⁄4-ed pálya, 5x2 m-es kapuk, 8+1 fő, 4x20 perc, 30 néző
Budai FC - Főnix Gold FC 2-3 (0-0, 1-0, 0-2, 1-1)
G: Frena V.(2)
Bencz Gehér Cs.- Nagymáté Zs., Lapis B., Szohár G., Szarka M. - Tarcsafalvi M., Földi M., Sámi Zs. - Solti Á.
Cs: Kelemen Á., Bús H., Downey D., Kelemen Á.
Mérkőzéselemzés: A második fordulóban egy péntekre előrehozott hazai mérkőzéssel folytattuk a bajnokságot, melyen
a székesfehérvári Főnix Gold FC csapatát láthattuk vendégül.
Csapatunk viszonylag jól fel tudta építeni a támadásait , átjátszotta a középpályát, és helyzeteket is sikerült teremteni .Időnként nyomás alatt
tudtuk tartani az ellenfelet. Négy alkalommal álltunk a kapussal szemben, de csak belerúgtunk a labdába. Ellenfelünk technikai fölényben volt,
és több párharcot megnyert, mint mi, és ez elég volt a sikerükhöz.
Összegezve: Sajnos ma is sok hiányzónk volt, de akik el tudtak jönni mindent megtettek a sikerért, ezért gratulálok a
fiúknak a tisztes helytállásért !
U11(’14/’15) OTP-MOL Bozsik U11 Körzeti torna, 1. őszi játéknap - 2024.09.15. 12:30 óra
XI. Mérnök u.35., ELTE-BEAC Sporttelep – műfüves 1⁄2 pálya, 5x2 m-es kapuk, 1+6 fő, 1x18 perc, 100 néző
A tornán résztvevő keret: Köck Bence, Muszka Dénes, Börcsök Boldizsár, Kulcsár Nimród, Sziklai Sára, Felsmann
Ádám, Zentai-Kovács Borisz, Rábai Benedek, Tajti Domonkos, Tóth Márton.
A Budai FC Kiemelt Körzet Központ szervezésében az első, őszi körzeti tornára került sor vasárnap a Mérnök u.-i
sporttelepen.
Mérkőzések:
Őrmező SE – Budai FC II. 0-0
G : -
Budai FC II. – Szent István SE I. 0-3
G: -
Barca Escola Hungary – Budai FC II. 2-1
G: Rábai
Budai FC II. - Cső-Montage I. 0-2
G: -
A torna mérkőzései összesítve: 4 - 1 3 1-7
A tornán oklevelet kapott: Börcsök Boldizsár szép játékáért, Gratulálunk! ☺
Összegzés: A gyerekek az összes meccsen küzdöttek, hajtottak, ezért dícséret jár nekik. Próbáltak bátran focizni
egyénileg, ezt is jó volt látni. A pozíciókat még sokszor elhagyják, nem igazán találják a helyüket még a pályán, ebből
a szempontból fejlődni kell. Gratulálok a csapatnak!
U8(’17) Bp. Honvéd FC MFA Partnercsapatok Szuperligája - 2024.09.11. 18:00 óra
XIX. Temesvár utca 25./a., Honvéd FC MFA Sporttelep – 40x20m-es műfüves kispálya, 3x2 m-es kapuk, 1+4 fő;
1x25 perc, 60 néző
A tornán résztvevő játékosok:
Kövesi Bálint, Ferencz-Huszár Patrik, Garancsi Pál, Gerencsér Mór, Borbély Benedek, Fekete Sebestyén
U8-as korcsoportú gyerekeinkkel részt vettünk a Honvéd Akadémia által szervezett Partnercsapatok Szuperligáján,
ahol az Ikarus, és a Monor mellett a Honvéd MFA csapatával is összecsaptunk.
Mérkőzések:
Budai FC - Ikarus BSE 1-1
G: Borbély B.
Budai FC - Monori SE 1-6
G: Garancsi P.
Bp.Honvéd FC MFA - Budai FC 12-0
G: -
A torna mérkőzései összesítve: 3 - 1 2 2-19
Összegzés: Hasznos délután töltöttünk el az impozáns Magyar Futball Akadémián, ahol volt olyan gyermek a
csapatunkban, aki először képviselte a Budai FC-t, ez mindig örömteli, továbbá a gyerekek ki tudták magukat próbálni
ebben a közegben, ismeretlen csapatok ellen. Volt nagyon sok jó megoldás, de természetesen sokat kell még
fejlődnünk, hogy szoros meccseket tudjunk játszani ezekkel a csapatokkal. Kiemelendő Garancsi Pál teljesítménye, aki
hatalmas futómunkája mellett rendkívül hatékonyan játszott, ezt mutatja szép gólja is. Gratulálok a gyerekeknek,
dolgozunk tovább!
Továbbá gratulálunk mindenkinek a tornán mutatott remek játékhoz, és részvételhez! ☺
Hajrá Budai FC! Hajrá Tabán!