
Csapataink eredményei – 2024. május 6-tól 12-ig:
FELNŐTT(’99-) BLSZ II.oszt. 2.csoport, 24. forduló - 2024.05.12. 11:00 óra
II. Szabadság út 51-57., Pokorny József Sporttelep - műfüves nagypálya, 2x45 perc, 60 néző
Budai FC – Kelen SC II. 2-0 (0-0)
G: Madarász N., Gálhidy
Monori (8) - Jakab (6), Joó (7), Németi (6) - Horváth D.(6), Schuszter (6) –
Varga P.(7), Hosny (5), Madarász N.(6), Nagy T.(6), Brandner (5)
Cs: Lunczner -, Gálhidy (7), Jánk (6), Molnár A.(-), Krajsovszky (-), Kovács Má. (-)
Mérkőzéselemzés: Budai rangadóra került sor, a tavasszal remek eredménysort felmutató Kelen csapatát fogadtuk. Az
előző forduló eredményei után a padlóra kerültünk, nagyon mélyről kellett felállnunk, hogy itthon tudjuk tartani a
három pontot.
Az első negyedóra azt mutatta, hogy sikerült összeraknunk magunkat a mérkőzésre, mert a visszahúzódó ellenfelet nyugodtan, türelmesen
játszottuk ki, főleg Jakabnak hagyták szervezni a játékot, és Varga okozott megoldhatatlan feladatot a Kelen bal oldali védekezésének. A
félidő közepe táján nagyon látványosan elvesztettük a fonalat, türelmetlenné váltunk, többször feleslegesen, és korán játszottuk a mélységet,
labdaszerzés után pedig a labda biztos helyre juttatása helyett idegesen visszaadtuk a játékszert a vendégeknek. Két oldalszabadrúgás után
is óriási szerencsénk volt, hogy nem kerültünk hátrányba, meglehetősen hanyagul követtük az érkezőket.
Nagyon kellett a szünet, hogy megnyugodjunk, megbeszéljük, hogyan kell megnyerni ezt a mérkőzést. A megbeszélés hatott, mert a csapat
ismét tudatosabban, kevesebb hibával kezdett játszani, a 60. percben pedig a frissen beállt Gálhidy ment le az alapvonalra a Vargától kapott
labdával, és tökéletes centerezésére Madarász érkezett, aki tűpontosan fejelt a hosszúba. Némileg kijjebb jött a Kelen, a mezőnyben jól
védekeztünk, a kinyíló ellenfél ellen pedig több kontrát is vezethettünk, de ezeket nem tudtuk hatékonyan végigjátszani. A 80. percben
Gálhidy szerzett labdát az ellenfél térfelén a bal oldali védőtől, majd egy sikeres csel után Jánk elé passzolt, aki éles szögből keményen
kilőtte a hosszút. A vendégek pontrúgásokkal veszélyeztetettek, egy szöglet után a kapufát is eltalálták, illetve egy megpattanó átlövés után
Monorinak kellett óriási bravúrt bemutatnia közvetlenül a lefújás előtt.
Összegzés: A múlt hét után egyetlen feladatunk volt: visszahozni az életkedvünket, megtalálni a játék örömét. A
csapat erőt vett magán, jól kezdte a mérkőzést, majd hullámvölgybe került, de a második játékrészben sikerült a
magunk javára fordítani a mérkőzést. Kimondottan jó erőkből álló, motivált Kelent sikerült legyőznünk, néhányszor a
szerencse is mellettünk állt, de sokat tettünk a sikerért. Gratulálok a játékosaimnak!!
U19(’05/’06) MLSZ Reg. Kiemelt bajnokság Nyugati csoport, 24.forduló - 2024.05.11. 13:00 óra
II. Szabadság út 51-57., Pokorny József Sporttelep - műfüves nagypálya, 2x45 perc, 42 néző
Budai FC – Király SE 1-1 (0-1)
G: Molnár M.K.
Füzes (7) – Jánosa (6), Gera (6), Krajsovszky (7) – Kovács (6), Mezei (7), Lobenwein (6), Módos M.(6) –
Baráth (6), Larry (6), Molnár A.(7)
Cs: Zorkóczy, Horváth M.K. (6), Herczeg (6), Domonkos (6)
Mérkőzéselemzés: Az érettségi hét végén Szombathelyről érkező ellenféllel kellett szembeszállnunk hazai pályán.
Betegségek, és a vizsgák nagyon megnehezítették a mérkőzésre való felkészülést, de így is győzelmi reményekkel
léptünk pályára.
A mérkőzés nagy részében a mi akaratunk érvényesült, ellenfelünk végig csak reagálni tudott a játékunkra. Kiválóan támadtunk
le, melynek köszönhetően a vendégek csak hosszan felívelt labdákkal tudtak operálni, melyeket azonban sokszor nem tudtunk
megoldani az első félidőben, és egy ilyen szituáció végén vezetést is szereztek a szombathelyiek. A lehetőségeink végig
megvoltak, de fásultan, és pontatlanul játszottunk a támadóharmadban.
A második játékrészben jóval nagyobb százalékban hatástalanítottuk ellenfelünk felrugdosott labdáit, így az első félidei enyhe
mezőnyfölényünk után a másodikban még inkább nekünk állt a zászló. Negyedórával a vége előtt Krajsovszky tökéletesen
indította a védők mögé Molnárt, aki értékesítette a ziccert. A hátralévő időben nagy esélyeink voltak a győzelem
megszerzésére, de nem tudtunk élni a lehetőségekkel, így maradt a döntetlen.
Összegzés: Nagyon nehéz, fárasztó héten vannak túl a srácok, ennek ellenére végig dominálni tudtuk a mérkőzést,
helyenként egészen látványos játékkal. A szezon tekintetében nem lehetünk elégedetlenek a döntetlennel, de a
mérkőzés képe alapján bőven rászolgáltunk volna a három pontra, sajnos ez most nem így alakult. Gratulálok
mindenkinek!
U17(’07) MLSZ Reg. Kiemelt bajnokság Nyugati csoport, 24.forduló - 2024.05.11. 12:00 óra
Sopron, Káposztás u.4., SC Sopron Stadion - füves nagypálya, 2x45 perc, 50 néző
SC Sopron - Budai FC 0-0
G: -
Kis B. (6) – Farkas (7), Henn (6), Vermes (6) ,Lantos (6) - Kocsis (6), Boksay M.(6) –
Dienes (5), Molnár B./U16/ (6), Virág A.(6) – Dobos /U16/ (5)
Cs: Gyurkovics Má.(6), Kiss Zs. U16 (6) , Maácz (-), Hertelendy (-)
Mérkőzéselemzés: Szombat délben hosszú utazás után a soproni stadionban tudtunk játszani, ami kellemes
meglepetés volt számunkra.
Bátran kezdett a hazai csapat, megpróbáltak meglepni minket, nyilván őket is feldobta, hogy a stadionjukban léphetnek pályára. Főleg a
középső harmadban zajlott a játék, mert mind a két csapat ott akart agresszívan, tudatosan labdát szerezni, komoly csata zajlott itt. A 20.
percben egy hatalmas lehetőségünk alakult ki a jobb oldalon, Virág András kapott egy ütempasszt, amivel bejutott a boxba, de sajnos 14
méterről a kapu mellé durrantott. Egy szöglet után lett volna még egy gólszerzési lehetőségünk ebben a félidőben. A mi kapunk szinte
egyáltalán nem került veszélybe.
A szünetben szerkezetet váltottunk, és egy cserét hajtottunk végre a támadó szekcióban. A soproni labdakihozatalokat most magasan
lepresszingeltük, de sikerült mindig felívelni a labdát a félpályára. Próbáltuk széthúzni a védekezésüket úgy, hogy magasan feltoltuk a mi
szélső védőinket, és tengelyben pedig mindig létszámfölény kialakítására törekedtünk. Mélyen védekezett a hazai csapat, szó szerint beállt a
busz. Hatalmas labdabirtoklás alakult ki a javunkra, és többször is át tudtuk törni a védő vonalukat, de hiányoztak jó passzok. Volt több
átlövési kísérletünk is, de nem sikerült ebből sem gólt elérni.
Összegzés: A második félidőben abszolút domináltunk, az történt a pályán amit mi akartunk Mindig jó érzés egy
futballistának igazi stadionba játszani, ennek szellemében egy jó mérkőzést játszottunk, sajnos csak a gól hiányzott a
mai napon tőlünk. Jövő héten hazai pályán egy „hatpontos” mérkőzés vár ránk.
U16(’08) MLSZ Reg. Közép-Északi Csoport, rájátszás 1-6.hely, 13.forduló - 2024.05.12. 13.30 óra
II. Pasaréti út 11-13., Pasaréti Sportcentrum - műfüves nagypálya, 2x45 perc, 60 néző
Hegyvidék UFC (Gerrzo Kft.) – Budai FC 4-1 (3-1)
G: Majidi
Schell (5) - Gyurkovics Ma./U15/ (6), Gesler /U15/ (6), Kiss Zs.(6),Dobos (6) - Molnár B.(6),Dalos (5),Gémesi (5) –
Varga Z.(6), Hanyecz (5), Majidi (6)
Cs.: Tamás, Mayer /U15/ (6), Jobbágy /U15/ (6), Palotás (5), Buzgó D./U15/ (6)
Mérkőzéselemzés: A bajnokság 13. fordulójában a Hegyvidék Gerrzo KFT. otthonában léptünk pályára, akik ellen a
mérlegünk 3 mérkőzés után egy győzelem, egy döntetlen, egy vereség volt.
Az első félidőben védekezésben szervezetlenek, és fegyelmezetlenek voltunk több poszton, amit az ellenfelünk jól kihasználva
létszámfölényt tudott a tengelyben kialakítani, és rendszeresen helyzeteket tudtak kialakítani. Egy szabadrúgásból és két akcióból
tudtak eredményesek lenni, de egy szép Varga-Majidi összjáték után tudtunk szépíteni a felidő előtt.
A második félidőre váltottunk védekezésben, amivel rendezni tudtuk a sorokat és inkább egy az egy elleni védekezést próbáltunk
kieszközölni. Ez sikeresebb volt egy fokkal, de egyénileg elég technikás ellenfelünk ki tudta hozni a labdát még így is. Többnyire a
hazai csapat birtokolta a labdát, de a második félidőbe nem voltak veszélyesek a kapunkra. Nekünk viszont a több labdaszerzés,
és magasabb védekezés eredményeképpen többször volt lehetőségünk helyzetbe kerülni, de sajnos vagy elfogytunk erőben mire
odaértünk volna a kapu elé, vagy a játékvezető akadályozott minket.
Összegzés: A 17 jegyzőkönyvbe nevezett játékosból 8-nak már volt egy mérkőzése az előző napról, 3-nak nincs,
vagy maximum egy edzés volt a lábában az elmúlt másfél hétből, egy játékos pedig 40 percet késett, mert elaludt, egy
pedig félórával a mérkőzés kezdési időpontja előtt jött rá hogy a cucca nincs nála, és végül meg sem jelent a
mérkőzésen... Így nehéz szakmailag bármit is hozzáfűzni a mérkőzéshez. Aki viszont pályára lépett minden erejét
mozgósította, és mindent, ami tőlük telhetett megtették, előttük„le a kalappal”! Köszönjük az U15-ös csapat
játékosainak, hogy kisegítettek minket!
U15(’09) MLSZ Regionális Kiemelt bajnokság Nyugati csoport, 24.forduló - 2024.05.11. 10:00 óra
X. Fehér út 9-11., NSÜ-BOK Sporttelep - műfüves nagypálya, 2x40 perc, 50 néző
Barca Academy Hungary - Budai FC 2-3 (1-1)
G: Buzgó D., Csalló, Kis K.
Magó (6) – Gyurkovics Ma. (6), Gesler (8), Csiszér (6), Schade (6) – Jobbágy (7), Kis K. (7), Takács D.(7) –
Mayer D. (6), Buzgó D. (7), Horváth Zs. (6)
Cs: Csalló (7), Néder (-), Pergel (-),Jókai (-)
Mérkőzéselemzés: Kissé megfogyatkozva, két kulcsjátékosunkat is nélkülözve a harmadik helyre pályázó Barca
Acedemy vendégei voltunk soron következő bajnoki mérkőzésünkön.
Sajnos nem kezdtük jól a találkozót, egy szabadrúgás után korán vezetést szereztek a hazaiak, és kellett egy kis idő, mire rendezni tudtuk a
sorokat. Ezt követően átvettük a kezdeményezést, a labda szinte végig az ellenfél térfelén pattogott, egy büntetőből sikerült is egyenlíteni, így
döntetlennel mehettünk pihenőre.
A szünet után egy remekül felépített támadás végén már nálunk volt az előny, a játék képe pedig a gól ellenére sem változott, nagy fölényben
fociztunk. Bő 10 perccel a vége előtt aztán a semmiből, egy kontratámadás után egyenlítettek a hazaiak, de a csereként beszálló Csalló
Kristóf igencsak látványosra sikerült góljának köszönhetően gyorsan visszavettük a vezetést, amit már nem is engedtünk ki a kezünkből.
Összegzés: Egy jó erőkből álló csapat otthonából mindig jó érzés sikeresen távozni, gratulálok a srácoknak!
U14(’10) MLSZ Reg. Észak-Közép Csoport, rájátszás 1-6.hely, 12. forduló - 2024.05.08. 14.00 óra
II. Szabadság út 51-57., Pokorny József Sporttelep - műfüves nagypálya, 2x40 perc, 40 néző
Budai FC – Újpest FC 2-10 (0-6)
G: -
Horváth L. – Makkai, Nagy-Zsoldos, Tamássy, Mathiez /U13/ –
Kraicsovits B., Módos Zs., Molnár B. /U13/ - Nagymáté J., Polauf, Hendrich
Cs: Horváth Á., Buzgó Zs. /U13/, Mezey
Mérkőzéselemzés: Az Újpest elleni mérkőzés előtt sajnos mindössze két alkalommal tudtunk együtt edzeni, és a
létszám a kirándulások, és a sérülések/betegségek miatt finoman szólva is alacsony volt. Mindenesetre igyekeztünk
egy olyan játékot játszani, melyet a játékosok élvezni tudnak, és magukénak érezhetnek.
A találkozón elég hamar kikristályosodott, hogy a hatalmas fizikális hátrányunkat nem fogjuk tudni ledolgozni, de a srácok
hatalmas szívvel, és küzdeni akarással játszottak az első perctől az utolsóig. Igyekeztünk folyamatosan nyomás alá helyezni
az ellenfelet a labdaszerzéseinknél, ami sokszor kontraproduktívnak bizonyult, de hosszú távon a játékosok fejlődését
szolgálja, ez egészen biztos. Labdával sok nagyon kreatív, ügyes dolgot mutattunk, több nagyon szép támadást vezettünk, de
míg a liláknak minden lövése gól lett, nekünk sajnos csak az utolsó percekben sikerült összehozni két találatot.
Összegzés: A csapat edzőváltáson esett át a hét elején, ami sosem egyszerű a játékosok számára, főleg szezon
közben. Ennek ellenére a gyerekek nagyon jól adaptálódtak, és a legtöbb kérésemet maradéktalanul
megvalósították. A végeredmény ellenére nagyon elégedett vagyok a srácokkal, és bízom benne, hogy még tudunk
meglepetést okozni a szezon hátralévő részében. Gratulálok mindenkinek!
U13(’11/’12) MLSZ Regionális bajnokság Közép B. csoport, 20.forduló - 2024.05.12. 13:00 óra
II.Szabadság út 51-57., Pokorny József Sporttelep - műfüves 3⁄4-ed pálya, 5x2 m-es kapuk, 8+1 fő, 4x20 perc, 30 néző
Budai FC – Dunakanyar SE 4-2 (0-0, 0-2, 2-0, 2-0)
G: Barna, Lovas L., Mathiez, Gross
Kovach B. - Nagy-Zsoldos M., Szakács H ., Záboji V, Mathiez M. - Gross Á., Molnár B., Lovas L. - Barna K.
Cs: Tolnai L., Reviczky-Balogh O., Érsek-Obádovics M.
Mérkőzéselemzés: Vasárnap délután hazai pályán fogadtuk a Dunakanyar csapatát.
Az első perctől kezdve többet birtokoltuk a labdát, és mi kezdeményeztünk. A lassú, és passzív labdajáratásunk miatt nem igazán
jutottunk el helyzetekig, nem tudtuk feltörni az ellenfél mély védekezését.
A második negyedben próbáltuk felgyorsítani a játékot, és bátrabban focizni. Ez működött, de a kapu előtt továbbra is elmaradt a
pontosság, és a jó döntések. Ellenfelünk két egyéni hibát követően gólokat szerzett, így kétgólos hátránnyal mentünk a félidőre.
A következő negyedben, negyedekben egyre nagyobb volt a fölényünk, és jöttek már a helyzetek is. A bátrabb, gyorsabb játéknak
meg is lett az eredménye, és négy góllal sikerült válaszolni a kapott gólokra.
Összességében, egy nehéz meccsen vagyunk túl, hiszen egy saját térfélen védekező csapat ellen mindig nehéz
játszani, főleg háromnegyed pályán. Örülök, hogy a csapat ment tovább, és nem adta fel kétgólos hátrányban, és
tudtunk a meccs közben szintet lépni a játékot illetően. Gratulálok a győzelemhez, és a mutatott játékhoz!
U12(’12/’13) MLSZ Regionális bajnokság Közép B. csoport, 20.forduló - 2024.05.12. 15:00 óra
II.Szabadság út 51-57., Pokorny József Sporttelep - műfüves 3⁄4-ed pálya, 5x2 m-es kapuk, 8+1 fő, 4x20 perc, 50 néző
Budai FC – Dunakanyar SE 9-2 (1-0, 2-0, 2-2, 3-0)
G: Szilágyi Á.(4), Várszegi (2), Trossen (2), Nenadic
Erős Á. – Szántó - Sárga N. Bán M. Aleksa N. Réder B. - Jeck Á. Szilágyi Á. Várszegi É .- Ökrös O.
Cs: Trossen W. László O.
Mérkőzéselemezés: A 20. fordulóban a Dunakanyar SE csapatát fogadtuk hazai pályán. Sajnos az előjelek nem a
legjobbak voltak, mivel sok játékosra nem számíthattam betegség, sérülés miatt ismét, de végül akik lehetőséget
kaptak, azok nagyon jól éltek vele.
Az egész mérkőzés alatt nagyszerűen fociztunk. A labdakihozatal jól működött, habár most nem volt akkora nyomás rajtunk, mint máskor, de
szépen építgettük a támadásainkat, és sokszor sikerült eljutni az ellenfél kapujáig. A széleken rendre sikerült megbontanunk az ellenfelünket,
és végre észrevettük, ha a társunk jobb helyzetben van. A letámadás szintén nagyon jól működött, nagyon sokszor sikerült megszereznünk a
labdát a támadóharmadban, vagy kényszermegoldásra késztetni az ellenfelünket. A támadásbefejezésre sem lehet panasz, mert nagyon jól
használtuk ki a helyzeteinket.
Összegezve: A mutatott játékkal nagyon elégedett vagyok. Végig uraltuk a mérkőzést, és több kiemelkedő
teljesítmény is volt a pályán! Hatalmas gólokat lőttünk, illetve szereztünk több szépen kijátszott gólt is.
Ami még mindenképp kiemelendő, hogy nagyon önzetlenek voltunk elöl, amit nagyon jó volt látni végre. Sikerült
észrevenni, és le is passzolni a jobb helyzetben lévő társunknak a labdát. A védekezésünk is rendben volt, habár
kaptunk megint elkerülhető gólokat, de azokat leszámítva nem sok lehetőséget adtunk az ellenfélnek a gólszerzésre.
Gratulálok mindenkinek!
U11(’13/’14) OTP-MOL Bozsik U11 Regionális torna, 7. tavaszi játéknap - 2024.05.12. 9:00 óra
Szentendre, Kőzúzó u. 1., Dunakanyar SE Sporttelep - műfüves 1⁄2 pálya, 5x2 m-es kapuk, 1+6 fő; 1x20 perc, 90 néző
A tornán résztvevő keret: Orosz Kristóf, Bencz-Gehér Csaba - Tarcsafalvi Marcell, Sámi Zsigmond, Deák Csongor,
Hollik István, Balogh Zsolt, Frena Vilmos, Tanács András, Szarka Maxim, Lapis Balázs, Nádasdi Dávid
A tavaszi hetedik tornára Szentendrén került sor füves, illetve műfüves pályákon.
Mérkőzések:
Dorogi FC - Budai FC 0-4
G: Szarka (2), Nádasdi D., Frena V.
Dunakanyar SE - Budai FC 0-1
G: Tarcsafalvi M.
Viadukt Biatorbágy SE - Budai FC 1-0
G: -
Érdi VSE - Budai FC 0-1
G: Hollik I.
A torna mérkőzései összesítve: 4 3 - 1 6-1
A tornán oklevelet kapott: Tarcsafalvi Marcell szép cseleiért ☺
Összegzés: Az első mérkőzésen a szokásos kezdeti pánik után, nagyarányú győzelmet arattunk az egyik legjobb
ellenfél ellen. A második mérkőzésen szintén végig mi irányítottnk, sajnos kevés helyzetünk volt, de egy gyönyörű
fejes góllal megszereztük a győzelmet. A harmadik mérkőzésen az ellenfelünk négy támadást vezetett, mi végig
fölényben voltunk, de vereséget szenvedtünk. Végül az Érd ellen léptünk pályára, és kemény csatát vívtunk, nagy
akarattal játszottunk végre, győzelemmel zártuk a tornát.
U10(’14) OTP-MOL Bozsik U11 Körzeti torna, 4. tavaszi játéknap - 2024.05.12. 12:30 óra
XI. Mérnök u.35., ELTE-BEAC Sporttelep – műfüves 1⁄2 pálya, 5x2 m-es kapuk, 1+6 fő, 1x18 perc, 100 néző
A tornán résztvevő keret: Viszt Zente, Lapis Balázs, Pfeifer Ádám, Dóczy Alex, Hajagos Márk, Szesztai Áron,
Bencz-Gehér Attila, Seregi Bonifác, Csuta Bálint, Mészáros Edvárd, Sipos-Cserjési Ajándok, Stein Christian, Nagy
Boldizsár.
A Budai FC Körzet Központ szervezésében a negyedik tavaszi körzeti tornára került sor vasárnap a Mérnök u.-i
sporttelepen. 9 egyesület 18 csapata jelezte indulási szándékát a felvezető tavaszi Bozsik eseményen, mi 12:30-kor
kezdhettünk e heti ellenfeleinkkel: Barca Academy Hungary II., Újbuda FC II., Szent István SE I., és a Baráti
Bőrlabda FC csapataival.
Mérkőzések:
Újbuda FC II. – Budai FC II. 0-3
G: Mészáros E. (2), Nagy B.
Budai FC II. – Barca Academy Hungary II. 7-0
G: Lapis B. (2), Mészáros E. (2), Sipos-Cserjési A. (2), Stein C.
Szent István SE II. – Budai FC II. 2-3
G: Viszt Z. (2), Stein Chr.
Budai FC II. - Baráti Bőrlabda FC 12-0
G: Stein C. (3), Hajagos M. (2), Szesztai Á., Nagy B., Mészáros E., Pfeifer Á, Sipos-Cserjési A., Csuta B., Lapis B.
A torna mérkőzései összesítve: 4 4 - - 25-2
A tornán oklevelet kapott: Szesztai Áron technikás játékáért! Gratulálunk! ☺
Összegzés: Sok helyzetet alalkítottunk ki, ezeknek nagy részét kombinatív játékkal, sok mélységi passzal. Huszonöt
gólt rúgni négy mérkőzésen szép teljesítmény, de nem csak a támadójáték volt kiváló, hanem a labdaszerzésbe
beletett munka nélkül nem szereztünk volna ennyi gólt. A kapusaink ziccereket védtek, és ismét nagyon
magabiztosan álltak a csapat mögött. A csapat labdavesztés után azonnal visszatámadott az ellenfél térfelén, és
ezekből gólokat szereztünk. Gratulálok a csapatnak a mai teljesítményéhez!
U9(’15) felkészülési torna – 2024.05.11. 10.00 és 12.00 óra
I. Czakó utca 2-4. , Sport- és Szabadidőközpont – füves 1⁄2 pálya, 5x2 m-es kapuk, 1+6 fő; 1x25 perc, 100 néző
Szombaton 10 órai, és 12 órai kezdettel indítottuk útjára a labdát, saját rendezésű felkészülési tornánkon, ahol a két
tornán három csapattal játszottunk nagyon jó mérkőzéseket. Célunk az volt, hogy a jövő évi pálya méreten,
létszámokkal, és szabályrendszerrel ismerkedhessenek meg gyerekeink, egy olyan tornán, ahol mindenki a saját
képességeinek megfelelő csapatokkal szemben mutathassa meg tudását.
I. tornaszakasz:
Budai FC I. kerete: Veréczi Márk, Sziklai Sára, Felsmann Ádám, Hollik Ágoston, Zentai-Kovács Borisz, Zseli
Áron, Börcsök Boldizsár, Darvas Máté
Budai FC II. kerete: Köck Bence, Rábai Benedek, Muszka Dénes, Kovács Nimród, Tajti Domonkos, Szesztai Áron,
Pfeiffer Ádám, Nedelka-Nagy Félix
Mérkőzések:
Budai FC I. – Grosics Alapítvány 3-2
G: Sziklai, Börcsök, Hollik
Budai FC II. – Hungarian Talents FC 1-3
G: Pfeiffer
Budai FC I. – Hungarian Talents FC 4-3
G: Zentai-Kovács, Hollik, Darvas, öngól
Budai FC II. – Grosics Alapítvány 3-2
G: Tajti (2), Szesztai
Budai FC I. – Budai FC II. 2-4
G: Sziklai, Felsmann, ill. Pfeiffer, Szesztai, Tajti, Kovács
II. tornaszakasz:
Budai FC kerete: Galla Ábel, Püspöki András, Bora Bende Barnabás, Stein Christian, Szakács Buda, Zaengel Jason,
Kósa Zsombor, Székely Bence, Badari-Bartos Milán, Sipos-Cserjési Horka
Mérkőzések:
Budai FC – Barca Academy Hungary 9-1
G: Stein (4), Bora, Kósa, Püspöki, Badari-Bartos
Budai FC – REAC SI SE 4-4
G: Bora (2), Stein, Szakács
Budai FC – Szent István SE 4-2
G: Stein (2), Bora, Kósa
A két tornán hasonló élményekben volt részünk, annyi különbséggel, hogy a 12 órai mérkőzéseken egy kicsivel nagyobb volt a játéktempója,
de a főbb játékelemek hasonló képen valósultak meg mind a három csapatnál.
Az első dolog, amit ki kell emelni az a les szabály, amelyhez a gyerekek nagyon jól alkalmazkodtak, hiszen nagyon kevésszer kellett
megállítani a játékot a lesen történő helyezkedés miatt. Minden edző egyetértett abban, hogy félelmeink ellenére, gyerekeink milyen
magabiztosan próbálták elkerülni a lesre futásokat.
A pálya méretéhez, és a létszámhoz való alkalmazkodás többnyire sikerült, de a játéktér szélességét nem igazán tudták még
gyerekeink kihasználni. A tényekhez hozzátartozik viszont, hogy a második, harmadik mérkőzésen már nagyon jól ráéreztek a
súlypontáthelyezésekre, amiből sok gól született.
A gyereknek a nagyobb gondot az okozta, hogy a megszokott kiesebb pályán könnyebb volt egyéni játékot kezdeményezni, és
sikeresen megoldani. Itt a nagyobb területen, illetve a több ellenféllel szemben, már ez nem igazán működött. Meg kell tanulni, mikor
használják az összjátékot, és mikor az egyéni játékot, amire még lesz elég idejük, de a mindennapokban lévő oktatást jól segíti, hogy a
mérkőzések alatt olyan tapasztalatokat sikerült szerezniük, melyek szolgálni fogják az edzéseken a gyakorlatok megértésének miértjeit.
A kapusok nagyon nehéz helyzetben voltak, hiszen a nagyobb kaput nem lehet egyik pillanatról a másikra magabiztosan bevédeni,
ehhez idő, és türelem kell. Jó volt látni, hogy mérkőzésről mérkőzésre magabiztosabbá váltak, és jöttek a nagy védések is, amiért méltán
jártak a dicsérő szavak, mind a játékosoktól, a szülőktől, és az edzőktől egyaránt.
Végezetül nem szabad elmennünk amellett sem, hogy csapataink két mérkőzést megnyertek a háromból, igyekeztek tudatosan
játszani, illetve minden mérkőzésen szereztek gólokat, mely teljesítménnyel kiemelkedtek a csapatok közül. A gyerekek nagy energiákat
mozgattak meg a győzelem érdekében, miközben a hirtelen jött meleggel is megküzdöttek.
Összegzés: A tornán elértük a célunkat. Mindenki ki tudta hozni magából a tudásának legjavát, rúgtunk gólokat, szereztünk
győzelmeket, és mindenki önbizalommal telve tudott játszani. Azt gondolom, hogy a vártnál sokkal jobban játszottak
gyerekeink az új szabályok között, ami miatt nagy dicséret illet mindenkit. Gratulálok a mutatott játékhoz, és győzni akaráshoz!
U7 (’17) Bp. Honvéd MFA utánpótlás torna, Partnercsapatok Szuperligája - 2024.05.09. 17:00 óra
XIX. Temesvár u. 25/a., Bp. Honvéd FC MFA Sporttelep – 20x15m-es füves kispálya, 2x1 m-es kapuk, 3:3; 1x10
perc, 100 néző
A tornán résztvevő játékosok:
Garancsi Pál, Szelei-Kiss Fülöp, Szelei-Kiss Doma, Ferencz-Huszár Patrik, Borbély Benedek
U7-es csapatunkkal a Bp. Honvéd FC által szervezett Partnercsapatok Szuperligájának tavaszi játéknapján vettünk
részt.
A srácoknak már ismerős volt a terep, hiszen ősszel már szerepeltünk a Honvéd által szervezett „tornán”, ahol több csapat ellen is
megmutathattuk, mennyit fejlődtünk az év során. Ismét remek környezet várta a csapatokat, összesen 6 mérkőzést játszhattunk. A srácok
nagyon jól muzsikáltak, egy mérkőzésen döntetlent értünk el, a többi meccset pedig gólokkal nyertük.
Összegzés: Kijelenthetjük, hogy nagyon jól sikerült ez a torna is. A srácok egyre tudatosabban próbálnak játszani,
aminek meg is van az eredménye.
Hajrá Budai FC! Hajrá Tabán!