
Csapataink eredményei – 2024. május 13-tól 19-ig:
FELNŐTT(’99-) BLSZ II.oszt. 2.csoport, 25. forduló - 2024.05.18. 11:00 óra
II. Szabadság út 51-57., Pokorny József Sporttelep - műfüves nagypálya, 2x45 perc, 40 néző
Budai FC - Budatétény SE 7-0 (3-0)
G: Madarász N.(2), Krajsovszky, Nagy T., Hosny, Varga P., Jakab
Monori (-) - Jakab (7), Joó (7), Krajsovszky (6) - Hegedűs (6), Schuszter (6) - Varga P.(7), Gálhidy (6),
Madarász N.(6), Nagy T.(7), Brandner (6)
Cs: Lunczner, Kovács Má.(6), Jánk (6), Németi (6), Hosny (6), Bereczki (6)
Mérkőzéselemzés: A Budatétényt fogadtuk utolsó előtti bajnoki mérkőzésünkön.
A vendégek igyekeztek megszállni a tizenhatosuk előterét, a megszerzett labdával pedig gyorsan megjátszani centerüket. A vonal melletti
területeket könnyedén játszottuk meg, de kellett egy kis idő, amíg fel tudtuk törni a vendégeket. A nagyon mélyen védekező tétényiek között
Nagy löbbje találta meg Madarászt, aki befordult, és megszerezte vezető gólunkat, majd szinte azonnal jött Krajszovszky szöglet utáni
találata. Ha lettek volna még vitás kérdések, azt Nagy egy magasan megszerzett labda utáni góllal lezárta.
A bajnoki szezon 100. találata egyenesen Egyiptomból érkezett, Yusuf Hosny cselezte be magát jobb oldalról a büntetőterületen belülre, majd
rúgta ki ballal a hosszú felsőt. Rögtön a középkezdés után Jánk ziccerét még hárította volna talán a kapus, de a kapu felé csorgó labdát
Madarász a hálóba segítette, majd a mérkőzés vége előtt Varga talált be szép összjáték, Jakab pedig egy távoli bomba után.
Összegzés: Magabiztosan gyűjtöttük be a három pontot. Csapatunk az osztály két csoportos lebonyolítása óta
elsőként érte el a 100 lőtt gólt. Gratulálok a játékosaimnak!
U19(’05/’06) MLSZ Reg. Kiemelt bajnokság Nyugati csoport, 25.forduló - 2024.05.18. 10:00 óra
Tatabánya, Szent Borbála tér 13., Grosics Gyula Sporttelep - műfüves nagypálya, 2x45 perc, 75 néző
Tatabányai SC – Budai FC 0-2 (0-0)
G: Horváth M.K., Gera
Zorkóczy (9) – Jánosa (8), Herczeg (8), Gera (8) – Domonkos (7), Mezei (8), Lobenwein (8), Módos M.(7) –
Szoboszlai (7), Horváth M.K. (8), Baráth (8).
Cs: Füzes
Mérkőzéselemzés: Utolsó idegenbeli mérkőzésünket, a tavaszi szezonban kiválóan teljesítő, Tatabánya
vendégeként játszottuk le. Szűkös kerettel, mezőnyjátékos csere nélkül utaztunk le, így a kilátásaink nem voltak a
legjobbak a találkozó előtt.
Nagyon nehéz mérkőzésre számítottunk egy remek ellenfél ellen, azonban ahogy haladtunk előre időben annál inkább kezdtük
érezni, hogy bőven lesz esélyünk megnyerni a találkozót. Az első félidőben hiába volt többet a labda a tatabányai lábakon, 3-4
hatalmas helyzetünk, ziccerünk volt a vezetés megszerzésére, ám ezeket nem tudtuk értékesíteni. Stabil védekezésünkkel
nem tudott mit kezdeni a hazai csapat, ez pedig a mi játékosainkat láthatóan feldobta mentálisan. Az első 45 perc játéka az
egyik legjobb volt, amit mutattunk a szezonban, ez azonban az eredményen még nem látszódott meg.
Nem úgy, mint a második félidő első percében, amikor egy félpályáról elvégzett bedobásunkat Jánosa Benedek behajította a
rosszul védekező hazai védelem mögé, és ezt a ziccert Horváth Karesz már kíméletlenül értékesítette. Természetesen
számítottunk rá, hogy cserék hiányában a fáradtság felüti majd a fejét, és ez így is lett. Ennek ellenére hazai helyzeteket
egyáltalán nem láthattunk, viszont labdával mi sem tudtunk már úgy kezdeményezni, ahogy az első félidőben tettük. A félidő
közepe tájékán egy elképesztő játékvezetői hiba folytán büntetőhöz jutott a Bányász, ám Zorkóczy Vili fantasztikus bravúrral
hárítani tudta a jogtalan tizenegyest. Ez a jelenetsor csapatunkat még inkább felspannolta, a hazaiak pedig még frusztráltabbak
lettek, aminek alattomos szabálytalanságok, és nagyképű beszólogatás formájában adtak hangot. A mieinket ez sem
zökkentette ki, az utolsó percig szinte hiba nélkül védekeztünk, és a 90. percben büntetőből Gera Olivér végül le is zárta a
találkozót.
Összegzés: A győzelmünk teljesen megérdemelt, a több, mint 110 éves hazai csapat csak arcoskodásban, és
bunkóságban múlt felül minket. A gyerekek elképesztő teljesítményt nyújtottak, csere nélkül, idegenben, kapott gól
nélkül lehozni egy ilyen találkozót nagyon nagy dolog, és büszke vagyok a csapatra. Gratulálok mindenkinek! A
mérkőzés legelején súlyosnak tűnő sérülést szenvedő hazai játékosnak pedig mielőbbi felépülést kívánunk!
U17(’07) MLSZ Reg. Kiemelt bajnokság Nyugati csoport, 25.forduló - 2024.05.18. 13:00 óra
II. Szabadság út 51-57., Pokorny József Sporttelep - műfüves nagypálya, 2x45 perc, 50 néző
Budai FC - Szombathelyi Haladás VSE 0-1(0-0)
G: -
Kis B. (6) – Farkas P.(5), Henn (6) , Vermes (6) ,Lantos (6) - Kocsis (6) , Boksay M.(6) , Molnár B./U16/ (5) -
Virág A.(5) , Maácz (4) , Dienes (4)
Cs: Bánkúti (6), Horváth B.(4), Gyurkovics Má.(-), Hertelendy (-)
Mérkőzéselemzés: Szombaton hazai pályán fogadtuk a Szombathely csapatát, ahol a bronzéremért szálltunk csatába.
Az első negyedórában mind a két csapat inkább óvatos játékkal kezdett, utána viszont jobban dominált a vendég- csapat. Nagyon mélyen
védekeztünk indokolatlanul, de ez annak is betudható, hogy sok védekező profilú játékos szerepelt a kezdőben. Nem nagyon tudtuk felvinni a labdát a középsőharmadon, mert sok volt a technikai hiba, párharcokat elvesztettük, és gyakran nem voltak meg a támogató játékosok.
Egy-két nagy lehetőség volt mind a két kapu előtt ebben a félidőben, számomra érthetetlen, hogy egy támadó tisztán bejut a boxba és nem rúg kapura, vagy nem passzolja be az érkező társának hanem inkább a szögletet választja.
Szünetben kettőt cseréltünk, abból az egyik kapus poszton történt, de nem azért ,mert gyenge teljesítményt nyújtott Kis Barnabás, hanem
azért, mert mind a két kapus most remek formában van, a másik pedig csatár poszton történt. Ahogy telt az idő egyre feszültebb lett a légkör
a tét miatt. A hatékony védekezésünkre alapozva többszőr is fent hagytunk két csatárt a félpályánál mikor a szombathelyi csapat támadó
pontrúgásokhoz jutott, és az utolsó 20 percre ismét előrefelé cseréltünk a hamis kilences posztra, hogy még veszélyesebbek, hatékonyabbak
legyünk a támadó zónában. Sikerült több lehetőséget kialakítani az első félidőhöz képest, több veszélyes szögletünk, pontrúgásunk is volt.
Érezhető volt a levegőben, hogy jönni fog a gól valamelyik csapatnál, sajnos a 90.percben összehoztunk egy büntetőt, amit Bánkúti Kristóf
parádésan hárított, de a kipattanót nem mi szedtük össze, és így megszerezték a győztes találatot.
Összegzés: Szinte hasonló taktikával tudtunk nyerni ellenük az őszi szezonban, de sajnos most gyengébb
teljesítményt nyújtottak a támadószekcióban a játékosaink, és ott mi akartuk jobban a győzelmet. Hatalmas bravúr lett
volna megszerezni a bronzérmet, de így is szép helyezéssel zárjuk a szezont úgy gondolom, mert már az utolsó
forduló eredményétől függetlenül biztos negyedik lett a csapat, amihez gratulálok mindenkinek!
U16(’08) MLSZ Reg. Közép-Északi Csoport, rájátszás 1-6.hely, 12.forduló - 2024.05.15. 18.00 óra
IX. Vágóhíd u. 11-13., ROKK Sporttelep - műfüves nagypálya, 2x45 perc, 30 néző
Szent István SE – Budai FC 2-0 (2-0)
G: -
Schell (5) - Gyurkovics Ma./U15/ (6), Gesler /U15/ (6),Huszár (-), Csalló (7) - Molnár B.(6), Dalos (5), Kiss Zs.(5) –
Hegyes N. (5), Dobos (7), Majidi (6)
Cs.: Tamás Á., Vas /U15/ (6), Gémesi (5), Palotás (7), Hanyecz (-), Lacza
Mérkőzéselemzés: A bajnokság 12. fordulóját egy hét csúsztatással hétközi fordulóban pótoltuk a Szent István SE
otthonában, akik ellen az eddigi mindhárom mérkőzésünket megnyertük.
Az első félidőben elég lagymatag, középszerű tempót produkáltunk, takaréklángon próbálkoztunk, és vártuk, hogy majd magától jön minden,
és az ölünkbe hullanak a helyzetek, és a gólok. A gólok jöttek, csak a mi kapunkba. Tudtuk mire kell számítani az ellenfél csapatától,
felkészültünk a mérkőzés előtt arra, hogy miként próbálnak helyzeteket kialakítani, és mire kell koncentrálni, de az első két alkalommal mégis
sikerült asszisztálnunk, és meg is köszönték a hazaiak a felkínált lehetőségeket. Folyamatosan messze voltunk az embertől, le voltunk
maradva ütemekkel, és belülről néztük a mérkőzést. Támadójátékunk ötlettelen, akaratgyenge, és impotens volt.
Aztán a második félidőre egy kicsit módosítottunk a rendszeren, és a labdakihozatalainkat sorra hibátlanul oldottuk meg, a szervező zónában
is kimagaslóan birtokoltuk, járattuk a labdát, így a mi akaratunk érvényesült. Sajnos a támadóharmadban fogyott el a tudomány, a
kulcspasszok, beadások, mélységi beindulások, az egy az egy elleni támadójátékokban halványak voltunk, és nem tudtunk helyzetet
kialaktani, így pontot sem menteni.
Összegzés: Akarat nélkül semmit sem ér az egész, ezt ma is bizonyítottuk. Az első félidőben felmentünk a pályára, és
azt hittük, majd minden simán jönni fog, nem így lett. Sajnos ma több olyan játékos volt a keretben, akinek az egoja
magasabban volt, mint az akarata. Sajnálom, hogy számunkra így alakult a bajnokság, mert több volt bennünk, ahogy
ezen a mérkőzésen is, de nagyon messze vagyunk attól hozzáállástól, és alázattól, amit ősszel mutattunk. Köszönjük
az U15-ös játékosoknak, hogy kisegítették a csapatunkat!
U16(’08) MLSZ Reg. Közép-Északi Csoport, rájátszás 1-6.hely, 14.forduló - 2024.05.18. 9.00 óra
II. Szabadság út 51-57., Pokorny József Sporttelep - műfüves nagypálya, 2x45 perc, 50 néző
Budai FC - KISE 1-3 (0-3)
G: Majidi
Schell (6) – Kiss Zs.(6), Palotás (5), Dobos (7) Schade /U15/ (6) - Gémesi (6), Dalos (6), Lacza (6) –
Hegyes N. (5), Henyecz (4), Majidi (6)
Cs: -
Mérkőzéselemzés: A 14. fordulóban hazai pályán fogadtuk a KISE csapatát, akik a bajnoki címért küzdenek.
Amennyire erőnkből telt igyekeztünk megnehezíteni az éllovas dolgát. Sajnos ez első félidőben a védekezésünk elég szellős volt,
így a vendégcsapat támadói kihasználták, hogy egyénileg nem védekeztünk megfelelően.
A második félidőben felnőttünk a listavezetőhöz, sőt még voltak olyan periódusok a mérkőzés ezen időszakában, amikor a
mezőnyfölény nálunk volt. Ennek meg volt az eredménye is, mert Majidi szép gólt lőtt, igaz sajnos csak szépíteni tudtunk az
eredményen.
Összegzés: Akik a pályán voltak, mindent beleadtak, és küzdöttek. Attól tartok, ha bármiféle kritikát fogalmaznék
meg, vagy bármiféle következetességet próbálnék nevelési célzattal a játékosok felé gyakorolni, akkor a következő
héten még ennyien sem lennénk. Gratulálok a KISE csapatának a bajnoki címhez!
U15(’09) MLSZ Regionális Kiemelt bajnokság Nyugati csoport, 25.forduló - 2024.05.18. 15:00 óra
II. Szabadság út 51-57., Pokorny József Sporttelep - műfüves nagypálya, 2x40 perc, 30 néző
Budai FC - Szombathelyi Haladás VSE 0-0 (0-0)
Magó (-) – Gesler (6), Gyurkovics Ma. (6), Csiszér (6), Csalló (6) – Jobbágy (6), Vas (6), Takács D. (6) –
Mayer D. (6), Buzgó D. (6), Jókai (6)
Cs: Sigmond (-) Néder (6), Horváth Zs. (6)
Mérkőzéselemzés: Zaklatott hét után, sok hiányzóval vártuk utolsó hazai bajnoki mérkőzésünket, melyen a
Szombathelyi Haladás VSE ellen léptünk pályára.
Ismerős meccskép alakult ki már az első percektől kezdve: mint a bajnokságban megannyiszor, ezúttal is a saját térfelére lesátorozó
ellenfelünk védekezését kellett megbontani, ez pedig sosem egyszerű feladat, főként egy ennyire fizikális csapat ellen. Hiába az óriási
mezőnyfölény, sajnos sem kombinatív játékkal, sem egyéni villanással nem igazán tudtunk nagy gólhelyzetet kialakítani, ellenben legalább
10-15 kecsegtető támadó pontrúgásunk volt, melyek ilyenkor rendkívül hatékonyak tudnak lenni, ám ezekből sem sikerült betalálni, így meg
kellett elégedünk a döntetlennel.
Összegzés: Számos példát láthatunk arra a futball világából, hogy két csapat közti tudásbéli különbséget sikerül
eltűntetni szervezett védekezéssel (persze legtöbbször azért egy adag szerencse sem árt hozzá), a szombat délutáni
mérkőzésünk pedig egy remek mintája volt ennek.
U14(’10) MLSZ Reg. Észak-Közép Csoport, rájátszás 1-6.hely, 13. forduló - 2024.05.14. 14.00 óra
II. Szabadság út 51-57., Pokorny József Sporttelep - műfüves nagypálya, 2x40 perc, 40 néző
Budai FC – Mészöly FS 2-9 (1-5)
G: Polauf (2)
Horváth L.- Tamássy, Vállai, Árvai, Mathiez/U13/ - Nagymáté J., Kraicsovits B., Mezey –
Polauf, Módos Zs., Makkai
Cs: Horváth Á., Nyirő, Hendrich, Nagy-Zsoldos
Mérkőzéselemzés: A bajnokság legerősebb csapatát, a Mészöly Focisulit láttuk vendégül hétközi mérkőzésen.
Egészen jól kezdtük a találkozót, teljesen egyenrangú partnerei voltunk a már bajnok Mészölynek. Sajnos azonban egy bő negyedóra játék
után kapusunkat, Horváth Levit a játékvezető kiállította, miután buktatta a vendégek támadóját a büntetőterületen kívül. A játékosok harci
kedvét szerencsére ez sem rombolta le, ugyanolyan akarással, harcossággal folytattuk a játékot, viszont a játékunk minősége már nem
tudott ugyanazon a szinten folytatódni, mint előtte. Volt pár remek támadásunk, és szép gólokat szereztünk, de végül sajnos ismét egy
nagyobb vereségbe szaladtunk bele.
Összegzés: A korai kiállítás megpecsételte a sorsunkat, nem volt esélyünk a pontszerzésre, de a mutatott
hozzáállás, és játék helyenként kifejezetten jól nézett ki, úgy gondolom, hogy bőven lehet erre a mérkőzésre
építeni a végeredmény ellenére. Gratulálok mindenkinek!
U14(’10) MLSZ Reg. Észak-Közép Csoport, rájátszás 1-6.hely, 14. forduló - 2024.05.18. 17.00 óra
Dunakeszi, Fóti út 41., Dunakeszi Kinizsi Sportcentrum - füves nagypálya, 2x40 perc, 62 néző
VS Dunakeszi – Budai FC 10-0 (5-0)
G: -
Horváth Á. – Tamássy, Vállai, Árvai, Mathiez /U13/ – Kraicsovits B., Mezey, Nyirő –
Polauf, Módos Zs., Hendrich
Cs: Molnár B. /U13/, Nagy-Zsoldos M.
Mérkőzéselemzés: A szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Dunakeszin játszottuk, egy nem túl jó minőségű füves
pályán.
A Dunakeszi nagyon más játékstílust képvisel, mint az előző két ellenfelünk, hiszen nem igazán a játékosok fejlesztésre teszik a hangsúlyt,
hanem egy gépiesen kialakított játékrendszerhez ragaszkodnak, melyet nagy sebességgel, és kevés hibával működtettek. Ebben a
korosztályban, és ezen a szinten nekünk nem lehetett esélyünk egy ilyen jól meghangolt gépezet ellen, ám nem vagyok biztos benne,
hogy a gyerekek fejlődése szempontjából ez lenne a megfelelő út. Kétségtelenül eredményes, és látványos volt a hazaiak játéka, de a mi
játékosaink kreativitásban biztosan többet tudnak, mint ellenfelünk, és ezt néhány alkalommal meg is mutatták a pályán. Sajnos a
mérkőzés vége felé volt pár játékos, aki nem a megfelelő mentalitással játszott, aminek nem örülök, ezen mindenképpen változtatni kell.
Összegzés: Ez a meccs nem sikerült olyan jól a saját teljesítményünk tekintetében, mint az előző kettő, de nem
szabad csüggednünk, hiszen hátravan még az utolsó forduló, amelyben mindenképpen szeretnénk győzelemmel
zárni a szezont. Gratulálok mindenkinek!
U13(’11/’12) MLSZ Regionális bajnokság Közép B. csoport, 21.forduló - 2024.05.19. 10:00 óra
XVI. Bátony u.1-33., Ikarus BSE Sporttelep - műfüves 3⁄4-ed pálya, 5x2 m-es kapuk, 8+1 fő, 4x20 perc, 30 néző
Ikarus BSE – Budai FC 7-2 (2-0, 2-0, 2-0, 1-2)
G: Szakács., Molnár B.
Kovach B. - Nagy-Zsoldos M., Szakács H ., Érsek-Obádovics M. , Mathiez M. - Gross Á., Molnár B., Bukvai B. -
Barna K.
Cs: Tolnai L., Reviczky-Balogh O., Lovas L.
Mérkőzéselemzés: Pünkösd vasárnap reggel, az Ikarus BSE csapatához látogattunk.
A mérkőzés az első perciben már látszott, hogy alárendelt szerepet fogunk ma betölteni az ellenfélhez képest. Fizikálisan több
játékosuk is előrébb jár, de játéktudásban is előrébb járnak, mint mi. Ettől függetlenül, próbáltunk a saját stílusunkhoz hűen
focizni, és amennyire lehetett, kezdeményezni. Kaptuk 2-3 olyan gólt, ami nagyon könnyedén elkerülhető lett volna, de olyat is,
ami sokkal inkább az ellenfél érdeme volt. Az utolsó negyedre jöttek a megérdemelt góljaink is, és mindkettő kifejezetten szépre
sikeredett.
Összességében, egy olyan csapat ellen szenvedtünk vereséget, amelyik minden szempontból jobb nálunk egyelőre.
Aminek örülök, hogy az őszi meccshez képest, jelentősen javult a játék képe, és nem arról szólt a találkozó, hogy a
saját térfelünkre vagyunk beszorulva sok percre. Csináltunk egyénileg, és összjátékban is szép dolgokat, és ez
mindenképpen értékelendő. Egyedül a játékvezető ténykedését éreztem csalódást keltőnek, hiszen egészen érthetetlen
módon, össze vissza fújkált, de ezt legalább mindkét csapat javára, és hátrányára tette. Gratulálok mindenkinek!
U12(’12/’13) MLSZ Regionális bajnokság Közép B. csoport, 21.forduló - 2024.05.18. 10:00 óra
XVI. Bátony u.1-33., Ikarus BSE Sporttelep - műfüves 3⁄4-ed pálya, 5x2 m-es kapuk, 8+1 fő, 4x20 perc, 50 néző
Ikarus BSE - Budai FC 8-3 (0-2, 4-1, 2-0, 2-0)
G: Réder, Nenadic, Szilágyi Á.
Erős Á. - Szántó-Sárga N. Nenadic A., Nagy-Zsoldos M. Réder B. - Bán M. Nyerges B. Várszegi É. - Szilágyi Á.
Cs: Jeck Á. Füredi L. Szohár G. Darvas K.
Mérkőzéselemzés: Az utolsó előtti fordulóban a jó erőkből álló Ikarus BSE csapatával találkoztunk a Regionális
bajnokságban. Egy nagyon jó ellenfél ellen egy nagyon nehéz mérkőzésre számítottam.
Jól kezdtük a mérkőzést. Nagyon bátor, kezdeményező játékunk volt az első negyedben, aminek az lett az eredménye, hogy
sikerült két gólos előnyre szert tenni. Rengeteg jó döntést hoztunk, sok helyzetet alakítottunk ki és két nagyon szép gólt sikerült
rúgnunk. Szinte hibátlan első negyedet hoztunk!
Innentől kezdve viszont jött egy olyan szintű mélyrepülés, amire nem nagyon emlékszem, hogy mikor volt rá példa utoljára a
csapat életében. Kapkodva, bátortalanul kezdtünk el játszani. Nem segítettük egymás se labdabirtoklásban, se labdaszerzésben
és ezt az ellenfél csapata nagyon jól használta ki. Több gólt is olyan szintű egyéni hibákból kaptunk, amik egy kis odafigyeléssel
elkerülhetőek lettek volna. Emellett kaptunk három gólt rögzített szituációból, ami azért bosszantó, mert ezekre fel lehet készülni
és egy kis odafigyeléssel ezek is elkerülhetőek lettek volna.
Többen is maguk alatt teljesítettek a csapatból. Ritka mikor ilyen sok játékos fog ki rossz napot egyszerre, mert 2-3 rosszabb
teljesítményt még tud egy csapat kompenzálni, de ennél többet már nagyon nehéz.
Összegezve: Az első negyed után, amilyen játékot mutatott a csapat, nem gondoltam volna, hogy vissza tud jönni az
ellenfél. Utána viszont 180 fokos fordulatot vett a mérkőzés, és egy komoly mélyrepülés következett, óriási egyéni
hibákkal, melyek mentálisan úgy a padlóra vágták a csapatot, hogy már nem tudtunk visszakapaszkodni. Az egyik
volt edzőmnek volt egy nagyon jó példája az ilyen mérkőzésekre: “Ha már sikerült lenyomni az ellenfelet a víz alá,
akkor nehogy felengedd, mert ha fel tud jönni, akkor bizony bele fog fojtani”. Ez a példa tökéletesen igaz erre a
mérkőzésre!
A vereség ellenére nem kell a kardunkba dőlni, hiszen az idén talán ez volt a második olyan mérkőzés, amikor nem
ment jól a játék, és vesztesen hagytuk el a pályát. Amíg ez a gyenge teljesítmény nem fordul elő hétről-hétre, addig
nincs gond, minden csapat kifoghat egy rossz napot. Talán még jókor is jött ez a kis pofon az évzáró tornáink előtt.
Az első negyedben mutatott kiváló, bátor játékra viszont lehet építeni.
Összességében a gyerekek egész éves teljesítményéhez csak gratulálni lehet, és a jövő héten a REAC csapata elleni
utolsó mérkőzésen pedig lehet javítani, és szépen zárni az idényt!
Hajrá Budai FC! Hajrá Tabán!