11.07_11.13.jpg

Csapataink eredményei – 2022. november 7-től 13-ig:

 2022. november 17.
 348
FELNŐTT(’98-) BLSZ II.oszt.

FELNŐTT(’98-) BLSZ II.oszt. 2.csoport, 11. forduló - 2022.11.13. 13:30 óra
II. Szabadság út 51-57., Pokorny József Sporttelep - műfüves nagypálya, 2x45 perc, 30 néző
Budatétény SE – Budai FC 2-7 (0-4)
G: Takács Zs.(2), Nagy T., Varga P., Joó, Tóth Má., Kovács Má.
Sóvári (-) - Varga P. (8),Mózes (7),Rásó(7), Varga D.(7) - Joó (8),Kubitsch Ke.(8),Nagy T.(7),Horváth D. (7-2=5) -
Takács Zs.(8), Brandner (7)
Cs: Lunczner (-), Tóth Má. (7), Tóth Ma. (7), Kovács Má.(7)
Mérkőzéselemzés:
Vasárnap ebédidőben játszottuk soron következő bajnoki mérkőzésünket a Budatétény ellen, akikkel szemben volt
bizonyítási vágyunk, mert szeptemberben kiejtettek minket a Budapest Kupából.
Fiaink hozzáállását, koncentrációját kiválóan mutatja, hogy a kezdő sípszó uán 10 perccel már kétgólos előnyben voltunk. Történt ugyanis,
hogy az első labdabirtoklásunknál Mózes Áron hosszú labdával ugratta ki Brandner Dánielt, aki egy jó átvétel után ügyesen tolta be a
játékszert a keresztező védő elé, aminek buktatás lett a vég, így bűntetőhöz jutottunk, amit Nagy Timur magabiztosan értékesített. A 8.
percben gyönyörű támadás végén Varga Patrik került a védők mögé, de beadás helyett a lövést választotta, melyből óriási felső sarkos gól
született. Az első félidőt végig irányításunk alatt tartottuk, és talán a félév legjobb támadójátékának köszönhetően további 2 gólt szereztünk
Takács Zsolt révén, aki először a 28. percben lábbal, majd a 38. percben fejjel volt eredményes.
A második 45 percben fölényünk tovább nőtt, mert a 47. percben Joó Ádám gólra váltotta ziccerét, mely teljesen padlóra tette ellenfelünket. A
percek teltek múltak, a meccs csordogált, mi pedig egyre jobban kényelmesebbé váltunk, igaz még Tóth Máté növelte előnyünket egy
ziccerből, de ellenfelünknek egyre több tere nyílt a kontrák megjátszásához. A mérkőzés egyetlen sajnálatos esete a 75 percben történt,
amikor Horváth Domonkos a játékvezető a második sárgalapja után kiállított. Teljesen értelmezhetetlen volt ez a megmozdulása a
játékvezetőnek, hiszen egy 6-0-s, komolyabb durvaság nélküli mérkőzésen, miért kellett ezt csinálnia, arra csak ő tudja a választ. A hátralévő
15 percben még három gól született, amiből mi egy gólt szereztünk Kovács révén, így magabiztosan 7-2-re nyertük meg a találkozót.
Összegzés: Fiaink nagyon komolyan vették a találkozót, ahol bizonyították, hogy jóformában vannak, és rengeteget
fejlődtek taktikailag a szeptemberi mérkőzés óta. A támadójátékunk kimagasló volt, aminek köszönhetően fölényes
győzelmet arattunk. Gratulálok az érett, és lehengerlő játékhoz!

BLSZ FELNŐTT BAJNOKSÁG II.osztály 2.csoport

A bajnokság állása a 11.forduló után:
Csapat M Gy D V Lg Kg Gk P
1 BEH-SZENT ISTVÁN 11 8 1 2 30 17 13 25
2 FLOTTA 2001 SE 11 7 2 2 35 8 27 23
3 NIMRÓD SE 11 6 2 3 26 12 14 20
4 HIDEGKÚTI SC 11 6 1 4 19 14 5 19
5 MUN SE 10 5 4 1 21 13 8 19
6 BUDAI FC 11 5 3 3 34 16 18 18
7 KELEN SC II. 10 5 2 3 31 14 17 17
8 PÉNZÜGYŐR SE II. 11 5 2 4 19 13 6 17
9 BUDATÉTÉNY SE 10 5 2 3 22 21 1 17
10 BKM-KÖZTERÜLET SK 11 3 2 6 15 26 -11 11
11 CSEPEL UFC KFT II. 11 3 2 6 16 33 -17 11
12 PUEBLA FS TFC 11 2 2 7 8 29 -21 8
13 ZUGLÓI MEDVÉK SE 11 1 1 9 16 46 -30 4
14 "33" FC 10 0 2 8 13 43 -30 2

Hajrá Budai FC! Hajrá Tabán!
Edző: Helm Tamás

U19(’04/’05) MLSZ Országos Alap csoport, 8.forduló - 2022.11.12. 10:00 óra
Székesfehérvár, Csíkvári u.10., MOL Fehérvár FC Sporttelep - műfüves nagypálya, 2x45 perc, 40 néző
MOL Fehérvár FC - Budai FC 8-0 (3-0)
G: - -
Juhász - Krajsoszky, Kuti, Jakab, Jánosa – Rojas-Azary – Kis D., Molnár A. - Tóth Ma., Madarász, Jánk
Cs: Búzás, Sólyom, Virág M., Kovács Má.
Mérkőzéselemzés: Utolsó idegenbeli mérkőzésünkre az évben Fehérvárra érkeztünk.
Élénken és határozottan kezdtük a mérkőzést, ami kitartott egészen a 40. percig. Egészen idáig éles bajnoki találkozót tudtunk játszani a
hazaiakkal, azonban a vezető góljuk után 4 perccel már 3 gólos hátránnyal mehettünk a szünetre.
A második játékrész így a hazaiak száma edzőmérkőzéssé, számunkra gyötrelemmé változott.
Összegzés: Csaknem egy félidőn át egyenrangú partnerei tudtunk lenni a Vidinek, ami ezután következett, az 50 perc
összeomlás. Vezető góljuk megszerzése után a hazaiak óriássá hatalmasodtak, mi pedig láthatatlanná váltunk…

MLSZ ORSZÁGOS IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG – U19 / Alap csoport

A bajnokság állása az 9.forduló után:
Csapat M Gy D V Lg Kg Gk P
1 MOL Fehérvár FC 9 6 2 1 20 3 17 20
2 Gyirmót SE Győr 9 6 2 1 23 8 15 20
3 UTE 8 5 1 2 20 11 9 16
4 BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SE 9 5 1 3 19 10 9 16
5 Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia 9 5 1 3 15 8 7 16
6 Várda Labdarúgó Akadémia 7 5 0 2 12 8 4 15
7 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 9 4 1 4 13 12 1 13
8 PAKSI FUTBALL CLUB KFT. 7 3 1 3 15 15 0 10
9 ZTE FC 8 1 4 3 9 8 1 7
10 KTE LA. 9 1 3 5 11 23 -12 6
11 Dunaújváros 9 1 1 7 10 29 -19 4
12 Budai FC 9 0 1 8 5 37 -32 1

Hajrá Budai FC! Hajrá Tabán!
Edző: Barton Ádám

MLSZ IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG – U17 / Kiemelt Regionális Nyugati csoport

A bajnokság állása a 11. forduló után:
Csapat M Gy D V Lg Kg Gk P
1 SZOMBATHELYI HALADÁS VSE 10 8 1 1 25 8 17 25
2 Gyirmót SE Győr 10 8 0 2 32 9 23 24
3 KELEN SC 10 6 2 2 30 12 18 20
4 Pápai ELC 9 6 0 3 16 12 4 18
5 CREDOBUS Mosonmagyaróvár 10 5 3 2 23 16 7 18
6 II. Kerület UFC 11 5 2 4 19 9 10 17
7 Tatabányai SC 10 5 2 3 28 21 7 17
8 Király SE 10 5 0 5 23 23 0 15
9 Komárom VSE 11 5 0 6 26 31 -5 15
10 Budaörs 10 3 0 7 24 19 5 9
11 Budai FC 9 2 2 5 15 23 -8 8
12 HR-Rent Kozármisleny 10 1 0 9 9 36 -27 3
13 Dunaújváros 10 0 0 10 5 56 -51 0
14 Barca Academy (Kizárva) 0 0 0 0 0 0 0 0

Hajrá Budai FC! Hajrá Tabán!
Edző: Guta János

U16(’07) MLSZ Kiemelt Regionális bajnokság Nyugati csoport, 11.forduló - 2022.11.12. 10:00 óra
Siófok, Vak Bottyán u., Siófoki Bányász SE Utánpótlás Sporttelep - műfüves nagypálya, 2x45 perc, 38 néző
Siófoki Bányász SE - Budai FC 2-1 (1-0)
G: Boksay M.
Kis B. (6) – Virág A. (5), Varga B. (5), Henn (5), Lantos (5) – Boksay M. (6), Kiss L. (5), Csató (5) –
Szabó M.(4), Huszár G.(4), Takács D. (4)
Cs: Henn (5), Farkas P. (6), Horváth B.(4), Maácz (-), Dienes (-), Balázs (-), Hertelendy (-)
Mérkőzéselemzés:
A Balaton déli partjára látogattunk, ahol az utolsó előtti helyezett Siófok csapata volt az ellenfelünk.
A teljes első félidőben domináltunk, hatalmas labdabirtoklási fölényt alakítottunk ki, mely több ajtó-ablak helyzettel párosult. Ennek ellenére
ellenfelünk szerzett vezetést, miután egy beadásnak szánt labda végül a kapunkban landolt.
A második játékrészben mérséklődött a nyomásunk, ám az egyenlítés így is összejött negyedórával a mérkőzés vége előtt. A gyerekek
mindent megtettek a győztes gól megszerzése érdekében, de egy perccel a vége előtt ismét a semmiből a siófokiak találtak be egy oldalról
érkező szabadrúgást követően.
Összegzés: A hazai csapat beparkolta a buszt a kapuja elé, és helyzet nélkül rúgott 2 gólt. Mi játékban előre tudtunk
lépni a korábbiakhoz képest, kulturált, látványos focit játszottunk, de sajnos a csapatból továbbra is hiányzik a
minőségi játék a támadóharmadban. Gratulálok mindenkinek!

MLSZ IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG – U16 / Kiemelt Regionális Nyugati csoport

A bajnokság állása a 11. forduló után:
Csapat M Gy D V Lg Kg Gk P
1 III.ker TVE 11 10 1 0 49 11 38 31
2 Gyirmót SE Győr 11 8 1 2 54 15 39 25
3 SZOMBATHELYI HALADÁS VSE 10 7 1 2 26 17 9 22
4 SC SOPRON 11 7 0 4 23 24 -1 21
5 Király SE 11 5 3 3 19 15 4 18
6 FŐNIX GOLD FC 11 4 3 4 29 19 10 15
7 Budai FC 11 4 3 4 20 16 4 15
8 PVSK 10 4 1 5 22 30 -8 13
9 LURKÓ UFC 11 3 3 5 24 30 -6 12
10 SOROKSÁR SC 11 3 2 6 22 30 -8 11
11 Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia 11 3 0 8 24 39 -15 9
12 II. Kerület UFC 11 2 3 6 21 45 -24 9
13 Siófoki Bányász SE 11 2 1 8 26 46 -20 7
14 Barca Academy 11 1 4 6 19 41 -22 7

Hajrá Budai FC! Hajrá Tabán!
Edző: Sóvári Dániel

U15(’08) MLSZ Regionális bajnokság Észak-Nyugat C.csoport, 11.forduló - 2022.11.12. 13.00 óra
II. Szabadság út 51-57., Pokorny József Sporttelep - műfüves nagypálya, 2x40 perc, 21 néző
Budai FC – Mészöly Focisuli SE 11-2 (6-1)
G: Varga Z.(5), Dudás (3), Ciaramella (2), Majidi
Tamás (6) – Schade M.(U14) 6, Kiss Zs.(6), Csiszér (U14) (6), Kotsis (6) – Vas (U14) (6), Molnár B.(6) –
Dudás (7), Ciaramella (U14) (7), Majidi (7) – Varga Z.(7)
Cs: Schell (6), Huszár (6), Buzgó D.(U14) (6), Jobbágy (U14) (6), Bálint P.(-)

A tizenegyedik fordulóban a Mészöly csapatát fogadtuk hazai környezetben.
Ellenfelünk ismét a fiatalabb csapatával érkezett, így már a mérkőzés elején éreztük, hogy végig fölényben leszünk. Külön kiemeltem, hogy
ettől függetlenül mindenki próbáljon meg felpörögni és a maximumot nyújtani, azonban nagyon lagymatagra sikerült már a kezdés is. Az első
félidőben magunkhoz képest lassan és pontatlanul játszottunk, rengeteg helyzetet hagytunk ki, de így is sikerült 6 góllal zárnunk, amire
egyszer tudott válaszolni az ellenfél. A második félidőre igyekeztünk felpörögni, na ez nem sikerült. Az első 20 perc borzasztó volt, fásult és
enervált volt az egész csapat. Egy bekapott gól kellett ahhoz, hogy picit felébredjünk. Ezután egy picit felébredtünk és 5 gólt sikerült még
szereznünk a hátralévő időben.
Összességében nem voltam elégedett, bár szép győzelmet arattunk, de rengeteg gól bennünk maradt, emellett pedig a
csapat nagy része nem tudott felpörögni. Bálint Petya viszont ismét pályára léphetett, aminek nagyon örülünk!

MLSZ SERDÜLŐ BAJNOKSÁG – U15 / Regionális Közép A.csoport

A bajnokság állása a 11. forduló után:
Csapat M Gy D V Lg Kg Gk P
1 HEGYVIDÉK UFC - GERRZO  10 8 1 1 41 8 33 25
2 VÁC VLSE 10 8 1 1 33 7 26 25
3 DOROGI FC 10 7 0 3 29 9 20 21
4 IKARUS BSE 10 6 2 2 28 9 19 20
5 BUDAI FC SE 10 6 0 4 54 27 27 18
6 KISE 9 3 0 6 24 30 -6 9
7 MÉSZÖLY FOCISULI SE 10 2 0 8 9 51 -42 6
8 BSE PALÓC FARKASOK UP SE 9 1 0 8 8 36 -28 3
9 DUNAKANYAR SE-SZENTENDRE 10 1 0 9 6 55 -49 3

Hajrá Budai FC! Hajrá Tabán!
Edző: Kukorelli András

U14(’09) MLSZ Regionális bajnokság Észak-Nyugat C.csoport, 11.forduló - 2022.11.13. 13.00 óra
II. Szabadság út 51-57., Pokorny József Sporttelep - műfüves nagypálya, 2x40 perc, 12 néző
Budai FC - Komárom VSE 10-0 (3-0)
G: Buzgó D.(6), Ciaramella(2), Jókai, Kis K.
Mayer – Kis K., Gyurkovics Ma., Csalló, Csiszér – Jobbágy, Vas, Ciaramella, -Jókai, Buzgó D., Horváth Zs.
Cs: Sigmond, Pokol, Schade M., Pergel, Szőllősi, Nagy Sz., Krajnak

Mérkőzéselemzés:
Vasárnap újabb bajnoki megmérettetés várt ránk, melynek keretében a Komárom csaptát fogadhattuk hazai pályán.
Sokszor olyan érzése van egy labdarúgó mérkőzést néző embernek, hogy a sok szép jelenet láttán egy pillanat alatt véget is ért.
Mindeközben arra gondol, hogy milyen jó volna, ha sokkal tovább tartana, mert élmény nézni. Ez a mai találkozó viszont sajnos nem ilyen
volt. Lassan, öncélúan fociztunk. Kevés volt a jó teljesítmény. Bízom benne, hogy nem ez volt a valós tudásunk. Nehéz a srácoknak hétről
hétre fenntartani a motivációs szintjüket, de egy nálam sokkal tapasztaltabb volt kollégám ilyenkor mindig azt mondta, hogy győzelem után
sokkal jobb hangulatban lehet kijavítani a hibákat, mint egy esetleges vereség után. Ellenfelünk minden dicséretet megérdemel, a nagy
képességbeli különbség ellenére is fociztak!
Összegzés: Újabb győzelem, ezúttal hazai pályán.

MLSZ SERDÜLŐ BAJNOKSÁG – U14 / Regionális Észak-Nyugat C.csoport

A bajnokság állása a 11. forduló után:
Csapat M Gy D V Lg Kg Gk P
1 HEGYVIDÉK UFC - GERRZO  10 10 0 0 74 10 64 30
2 BUDAI FC SE 10 9 0 1 121 11 110 27
3 DOROGI FC 9 6 0 3 57 23 34 18
4 ÜSTÖKÖS FC GYŐR 9 6 0 3 35 29 6 18
5 DAC-UTÁNPÓTLÁS FC KFT. 10 5 1 4 21 28 -7 16
6 TATAI AC 10 3 1 6 21 58 -37 10
7 KOMÁROM VSE 10 1 1 8 12 59 -47 4
8 GYŐRÚJFALU SE 10 1 1 8 12 74 -62 4
9 MITE 10 0 2 8 3 64 -61 2

Hajrá Budai FC! Hajrá Tabán!
Edző: Moskovits Gábor

U13(’10/’11) MLSZ Regionális bajnokság Közép B. csoport, 10.forduló - 2022.11.13. 15:00 óra
II. Szabadság út 51-57., Pokorny József Sporttelep - műfüves 3/4 pálya,5x2 m-es kapuk,8+1 fő,4x20 perc,22 néző
Budai FC - Újpest FC 6-2 (2-1, 0-1, 1-0, 3-0)
G: Módos Zs. (3), Nagymáté J., Kraicsovits B.

Horváth L.- Nyirő G., Mezey F., Nagy-Zsoldos M., Makkai Z. - Kraicsovits., Magyari M., Módos Zs.- Nagymáté J.
Cs: Fodor Á.
Mérkőzéselemzés:
Elég szűkösen érkeztünk meg a hazai pályánkra, de szerettünk volna ettől függetlenül egy jó mérkőzést játszani, egy
jó csapat ellen.
Pörgősen indult a mérkőzés, mindkét csapat próbált labdát birtokolni, és gyorsan visszatámadni, ha elvesztették azt. A negyedik percben, egy
szép indítást követően Nagymáté Jakab góljával vezetést szereztünk. Nem sokkal ezután, a kapunk előtt közvetlenül adtuk el a labdát, ezt a
lehetőséget pedig kihasználta az ellenfél. A negyed végén egy védők mögé belőtt labdára Magyari Marci reagált a leggyorsabban, és újra
nálunk volt az előny.
A második játékrészben pontatlanok voltunk, nem voltunk elég türelmesek, és minden esetben az előre játékot kerestük. Ebben a negyedben
jobbnak bizonyult a vendégcsapat, és egy szögletet követően ki is egyenlítettek.
A következő negyedben már sokkal tudatosabban, türelmesebben játszottunk, és ennek meg is lett az eredménye. Többet birtokoltuk a
labdát, és egy szépen felépített akció végén Kraicsovits Botond szerzett gólt 20 méterről.
Az utolsó húsz percben már nagy fölényben voltunk, sorra alakítottuk ki a helyzeteket, és alig volt az Újpestnél a labda. Módos Zsiga 15 perc
alatt mesterhármast szerzett, és egyik gól szebb volt a másiknál.

Összességében, úgy érzem, a mai napon volt a legjobb a csapat ebben a félévben. A második félidőben végig
remekül játszottunk, jó döntéseket hoztunk, és szebbnél szebb gólokat szereztünk. Egyénileg mindenki hozzátett a
csapat sikeréhez, és csapatként is jól funkcionáltunk. Gratulálok a győzelemhez, és a mutatott játékhoz!
A mérkőzésről tudósított: Hajas Bálint
Hajrá Budai FC! Hajrá Tabán!
Edző: Hajas Bálint

U12(’11/’12) MLSZ Regionális bajnokság Közép B. csoport, 10.forduló - 2022.11.13. 11:00 óra
II. Szabadság út 51-57., Pokorny József Sporttelep - műfüves 3/4 pálya,5x2 m-es kapuk,8+1 fő,4x20 perc,30 néző
Budai FC - Főnix-Gold FC 0-7 (0-3, 0-1, 0-1, 0-2)
G: -
Kovach B. - Gyarmati D., Virágvölgyi G., Buzgó Zs., Mathiez M. - Nagy-Zsoldos M., Várszegi É., Prattinger Ö. –
Bukvai B.
Cs: Varga A., Barna K., Szakács H., Dobos-Ordas I., Gross Á., Bálint G., Ősz A.
Mérkőzéselemzés:
Egy hétvégényi szünet után, újra bajnoki mérkőzés várt a csapatra, hazai pályán.
Az első negyedben nagyon álmoskásan, és hitehagyott módon játszottunk, és ennek megérdemelt három kapott gól lett az eredménye.
A következő negyedre már sokkal jobban felpörgött a csapat, és méltó ellenfelei voltunk a Főnixnek. Voltak lehetőségeink, de nem sikerült
betalálni.
A második félidőben is folytattuk azt a játékot, és mentalitást amit az előző húsz percben produkáltunk. Ebben a negyedben már több
lehetőségünk volt, és mi voltunk a jobb csapat, de újra lőtt gól nélkül maradtunk.
Az utolsó negyedre fordulva, már kezdett fáradni a csapat, de továbbra is tisztességes módon, keményen fociztunk. Sajnos a gól nem jött ma
össze, pedig bőven megérdemeltük volna.
Összességében, érthető az, hogy egyre nehezebb a gyerekeknek motiváltnak lenni a meccsek előtt, hiszen sokszor
szenvedtünk vereséget az utóbbi időben, és csak két mérkőzést sikerült nyerni. De nem szabad feladni, főleg nem a
meccs előtt, mert akkor nincs értelme pályára lépni. Az első negyedet leszámítva, derekasan helytállt a csapat, és nem
is fociztunk rosszul. Többször mentünk az ellenfél kapujára létszámfölényben, de ezeket a lehetőségeket
elkapkodtuk. A meccs első húsz percével nem, de az utána következő 60 perccel elégedett voltam, mert amit lehetett,
megtettek a gyerekek, de sajnos megint csak magunkat okolhatjuk, hogy a kapu előtt nem hoztunk jó döntéseket, így
elmaradt a gólszerzés. Gratulálok mindenkinek, és fel a fejjel, mert van még két meccsünk, ahol lehet győzelmet
aratni!
A mérkőzésről tudósított: Hajas Bálint
Hajrá Budai FC! Hajrá Tabán!
Edző: Hajas Bálint, és Simon Imre

U11(’12’13) OTP-MOL Bozsik U11 Regionális torna, 7. őszi játéknap – 2022.11.13. 9:00 óra
Érd, Ercsi út 25., Érdi VSE Sporttelep - műfüves ½ pálya, 5x2 m-es kapuk, 1+6 fő, 1x15 perc, 50 néző
Budai FC Regionális Keret – a tornán résztvevő játékosok Orosz Kristóf, Erős Ádám, Szohár Gergely, Jeck
Ádám, Nyerges Bánk, Szilágyi Áron, Aleksa Nenadic, Görög Brúnó, Réder Borisz, Bán Mihály, Darvas Kristóf,
Dadda Riccardo, Trossen William

Mérkőzések:
Budai FC - Dorogi FC 0-0
G: -
Budai FC - Érdi VSE 4-1
G: Trossen, Réder, Görög B., Nenadic
Budai FC - Újpest FC 3-2
G: Szilágyi Á. (2), Nyerges
Budai FC - Dunakanyar SE 2-1
G: Nenadic, Nyerges
A torna mérkőzései összesítve: Budai FC: 4 3 1 - 9-4
A 7., és egyben az utolsó előtti őszi Regionális Bozsik tornának az Érd csapata adott otthont. Ami minden mérkőzést
jellemzett az a meglehetősen rossz látási viszonyok, ugyanis hatalmas köd volt. Néha nem láttam a túlsó oldali szélső
játékosunkat olyan sűrű volt.
Az első mérkőzésünket a Dorog csapatával játszottuk. A múlt heti mérkőzéshez hasonlóan, a mostani mérkőzésünk is 0-0-ával ért véget. Ami
viszont kiemelendő, hogy mivel a magasabb korosztályban nem volt mérkőzése a Dorognak, így vissza tudtak játszani onnan játékosok, és
sikerült így is helytállnunk.
A második mérkőzésünket a házigazda Érd VSE csapatával játszottuk. Ezúttal nem adtunk esélyt az ellenfelünknek, nem követtük el azokat a
hibákat, mint az előző héten és sikerült hamar eldönteni a mérkőzést.
Ezután az Újpest FC csapata következett, akiket nagyon jó játékkal sikerült megvernünk.
Az utolsó mérkőzésen pedig a Dunakanyar SE csapata ellen játszottuk. Ezen a mérkőzésen a helyzetkihasználásunk nem volt az igazi, de
így is sikerült irányítani a mérkőzést, és egy szép győzelmet aratni.
Összegezve: A múlt heti tornához hasonlóan megint szépen ment a labda. Egyre többet forgatjuk a játékot, aminek
köszönhetően nagyon szép gólokat, és helyzeteket tudtunk kialakítani. Nagyon jól válasszuk meg, hogy mikor kell
1:1-ezni, és mikor kell passzolni. Végre felvettük a kesztyűt a nálunk nagyobbakkal szemben. Hátul is rendben
voltunk, kevesebbet hibáztunk, mint a múlt héten, és nyomás alatt is szépen ki tudtuk hozni a labdát. Ismét sikerült
veretlenül zárni a tornát, de ami ennél is fontosabb, hogy nagyon szép játékot produkált a csapat, amihez ismét csak
gratulálni tudok. Szép munka volt!
Dadda Riccardonak pedig ez volt az első Regionális Bozsik tornája, amihez szintén gratulálok!
A tornán oklevelet kapott Nyerges Bánk kiváló játékáért! Gratulálunk! 
A tornáról tudósított: Csizmadia Gergő
Hajrá Budai FC! Hajrá Tabán!
Edző: Csizmadia Gergő

U 9(’14) OTP-MOL Bozsik Körzeti fesztivál, 3. őszi játéknap - 2022.11.13. 11:40 óra
XI.Mérnök u.35.. ELTE-BEAC Sporttelep – 40x20m-es műfüves pályák, 3x2 m-es kapuk, 1+4 fő; 1x15 perc, 70 néző
A fesztiválon résztvevő játékosok: Bencz-Gehér Attila, Görög Döme, Petrik Anna, Szakács Buda Fülöp, Pfeifer
Ádám, Viszt Zente Péter, Árvai Dániel, Nagy Boldizsár Alex, Zubor Botond, Csuta Bálint
U9-es korcsoportú gyerekeinkkel az ősz harmadik Bozsik fesztiválján vettünk részt. Ezen a fesztiválon két csapattal
vettünk részt, szerencsénkre az idő kegyes volt hozzánk, mivel a mi szakaszunk alatt nagyon szép napsütéses idő volt.
Körülbelül egy hónap telt el az előző Bozsik-fesztivál óta, így nagyon izgatottan vártam, hogy mennyit tudtunk fejlődni azóta. Bátran
kijelenthetem, hogy a gyerekek nagyon sokat fejlődtek, és nagyon sok dolgot visszaadtak vasárnap, amit az edzéseken kértem tőlük. Nagyon
sok szép, és tudatos labdakihozatalt láttam, amiből gyönyörű támadásokat építettünk, és nagyszerű gólokat szereztünk. Itt szeretném
kiemelni azt is, hogy számtalan olyan szituáció volt, ahol a gyerekek kapuval szemben lepasszolták a labdát a jobb szituációban lévő
társaiknak, akiknek csak az üres kapuba kellett begurítaniuk a labdát. Büszke vagyok rájuk, hiszen ezt is kiemeltem nekik sokszor, hogy a

gólpassz sokszor ugyanannyit ér, mint egy gól. A négykapus faljátékban is sikeresek voltunk, tudatosan passzokkal, és szép összjátékkal
szereztünk gólokat.

Összegzés: Nagyon büszke vagyok a gyerekekre, hiszen nem 1-2, hanem számtalan dolgot adtak vissza nekem most
az edzésekről amit gyakoroltunk, és kértem tőlük. Ezekért a pillanatokért, és sikerélményekért éri meg a sok munka.
Van még hova fejlődni, de jó úton haladunk. Mindenki nagyon ügyes volt, és bárki kaphatott volna oklevelet a
teljesítményéért, biztos vagyok benne hogy ez így is lesz majd!
A fesztiválon oklevelet kapott: Viszt Zente Péter – „szép góljaiért”, és
Csuta Bálint – „kiváló passzaiért”, gratulálunk! 
Továbbá gratulálunk mindenkinek a fesztiválon mutatott remek játékhoz, és részvételhez! 
Hajrá Budai FC! Hajrá Tabán!
A fesztiválról tudósított: Nemes Martin
Edzők: Nemes Martin

U 8(’15) OTP-MOL Bozsik Körzeti fesztivál, 3. őszi játéknap - 2022.11.13 13:15 óra
XI.Mérnök u.35., ELTE-BEAC Sporttelep – 40x20m-es műfüves pályák, 3x2 m-es kapuk, 1+4 fő; 1x15 perc, 60 néző
A fesztiválon résztvevő játékosok: Zentai-Kovács Borisz, Bora Bende Barnabás, Sziklai Sára, Zaengel Jason,
Khosrowpanah Dominik, Börcsök Boldizsár, Galla Ábel
U8-as korcsoportú gyerekeinkkel az ősz harmadik Bozsik fesztiválján vettünk részt. Ezen a fesztiválon ismét sokan
vettünk részt, bár a tervezetthez képest többen nem tudtak eljönni, mert egyéb családi programjuk volt, vagy hét
közben lebetegedtek.
Az első mérkőzésen mutatott játékkal elégedett voltam, a gyerekek szépen forgatták az oldalakat, több szemre is tetszetős akciót vittünk
végig, csupán a gól hiányzott a játékunkból. A második mérkőzéstől kedve sajnos csökkent a teljesítményünk, sok helyezkedési hibát
követtünk el, nem helyeztünk kellő hangsúlyt a védekezésre. Viszont a srácok kiadtak mindent magukból, folyamatosan próbálták építeni a
támadásokat. Örülök, hogy több edzésen gyakorolt elem azért megmutatkozott. Dolgozunk tovább a hibák kijavításán az edzéseken, és
fejlődünk tovább.
Összegzés: Mindent beleadtak a gyerekek, versenyképes ellenfelek voltunk, természetesen még sok munka áll
előttünk. Igyekszünk dolgozni a még tudatosabb játékon és még tovább emelni a szervezettség szintjét. Elégedett
vagyok a gyerekekkel, a fesztivál elérte a célját, hiszen jó hangulatú meccseket játszottunk, jó ellenfelek ellen.
A fesztiválon oklevelet kapott: Galla Ábel (harcos játékáért), és
Börcsök Boldizsár (kiváló passzaiért), gratulálunk! 
Minden, fesztiválon megjelent játékosnak is jár az elismerés a mutatott remek játékhoz, és az aktív
részvételért! 
Hajrá Budai FC! Hajrá Tabán!
A fesztiválról tudósított: Kispál Zsolt
Edzők: Kispál Zsolt, és Jamrik Tamás

U 7(’16+) OTP-MOL Bozsik Körzeti fesztivál, 3. őszi játéknap - 2022.11.13 10:10 óra
XI. Mérnök u.35., ELTE-BEAC Sporttelep - 30x15m-es műfüves pályák,2x1 m-es kapuk,3:3 ellen;1x10 perc,50 néző
A fesztiválon résztvevő játékosok:
Kovács Attila, Dobos-Ordas Izsák, Viszt Zétény, Mikó Merse, Schade Noé, Balogh Zete

Az U7-es korcsoportunkkal is az őszi idény harmadik Bozsik fesztivál napján vettünk részt. Az időjárás a kezdeti
hidegez képest jelentősen feljavult, ami kedvezett a gyerekek játékkedvének.
Nagyon hangulatos, és izgalmas mérkőzéseket láthattunk. A gyerekek ügyesen játszottak, egyénileg is, és csapatszinten is. Látható volt a
tudatosabb játék, amit kifejezetten élmény volt nézni. Kovács Attila remek teljesítményt nyújtott, amivel húzta magával a társait is, illetve Mikó
Merse remek cseleinek is köszönhetően a másik csapatunk is szép játékot nyújtott. Örülök, hogy látom vissza az edzésen gyakoroltakat,
amiket bátran használnak a srácok. Folyamatosan tudatosabb az összjáték is, amivel nagy előnyre tudtunk ezen a fesztiválon is szert tenni.
Összegzés: Jó hangulatban, izgalmas mérkőzéseket játszottak a gyerekek. Nagyon jó volt látni, ahogyan mindegyik
gyerek pörög, dolgozik, játszik. Azt tudom mondani, hogy sokat léptek előre, folyamatosan fejlődnek a gyerekek. Ez
főleg abban mutatkozik meg, hogy amikor díjazásra kerül a sor, egyre nehezebb dönteni közöttük. De ez így van jól.
Ezért is emelem ki a gyerekeket, mert, ha valaki nem kap oklevelet, attól még ugyanúgy játszhat jól, amire most is
volt sokuknál példa. Gratulálunk mindenkinek a játékához!
A fesztiválon oklevelet kapott: Kovács Attila (fantasztikus góljaiért), és
Mikó Merse (bámulatos cseleiért), gratulálunk! 
Gratulálunk a fesztiválon való részvételhez mindenkinek! 
Hajrá Budai FC! Hajrá Tabán!
A fesztiválról tudósított: Kispál Zsolt
Edzők: Kispál Zsolt, és Jamrik Tamás

Nincs

KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS

Bajnokság konfigurálása folyamatban...

Aktuális tabella

BLSZ II. osztály 2.csoport - 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Budai FC 13 32
2 Pénzügyőr SE II. 13 28
3 Közterület SK 13 28
4 Flotta 2001 SE 12 27
5 Rákosmente FC 13 23
6 Stand98 FC 13 23
7 KISE 13 21
8 Kelen SC II. 13 18
9 Puebla FS TFC 13 17
10 Nimród SE 12 12
11 Hidegkúti SC. 13 8
12 Csepel UFC KFT II. 13 8
13 Budatétény SE 13 6
14 BEAC 13 3
13. forduló erdeményei
Budai FC  -  Hidegkúti SC.7:2
Nimród SE  -  Flotta 2001 SE?:?
Közterület SK  -  Puebla FS TFC3:1
Csepel UFC KFT II.  -  BEAC1:1
Stand98 FC  -  Pénzügyőr SE II.0:5
Rákosmente FC  -  KISE2:4
Kelen SC II.  -  Budatétény SE0:0

Havi hírek 2019

Facebook

Egyéb hírek